„A csapat új igazolásával és Quintanával a sorainkban nem akarok versenyezni a Touron” – jelentette ki a spanyol kerekes, aki arra utalt, hogy a Movistar leigazolta a négyszeres Tour-bajnok Chris Froome első számú segítőjét, Mikel Landát a Skytól. Valverde szerint honfitársának megszerzésével a kapitány Nairo Quintanának nélküle is meglesz a támasza a hegyekben.

A 37 éves versenyző azt is kijelentette, hogy számára a Giro d'Italia, a Vuelta a Espana és a világbajnokság lesz a legfőbb verseny 2018-ban. Utóbbin már most a legnagyobb favoritok közé sorolják, mivel az innsbrucki pálya sok hegyet tartalmaz. Valverde eddig hat érmet nyert a vb-ken, de a dobogó tetejére még sosem állhatott fel.

A 2009-es Vuelta bajnoka tavaly fantasztikusan kezdte az évet, harmadik lett pályafutása első Giróján, majd több klasszikus egynapos viadalon győzött, de júliusban bukott a Tour első szakaszán, amelyen súlyos térdsérülést szenvedett, így számára be is fejődött a szezon.