Giro: dán győzelem, Pedersennek megvan a Grand Tour-tripla

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.11. 17:20
null
Pedersennek összejött a szakaszgyőzelem a Girón is (Fotó: Getty Images)
A Trek-Segafredo versenyzője, a dán Mads Pedersen meg nyerte az olasz országúti kerékpáros-körverseny, a Giro d´Italia 6., 162 kilométer hosszú, dombos szakaszát, amely Nápolyból rajtolt, és oda is ért vissza.

Két olasz, a 38 éves Francesco Gavazzi (EOLO-Kometa) és a 36 esztendős Alessandro De Marchi (Team Jayco AlUla) szakadt el tíz kilométer megtétele után a mezőnytől, hozzájuk zárkózott fel a francia Alexandre Delettre (Cofidis), a brit Charlie Quarterman (Team Corratec-Selle Italia) és az ausztrál Simon Clarke (Israel-Premier Tech). Az így kialakult ötfős szökevénycsoport több mint öt perc előnyt alakított ki magának a mezőnnyel szemben. Együtt értek az első sprintrészhajrához, amelyet Quarterman nyert meg.

Az első hegyi részhajrát Gavazzi bírta a legjobban, míg a második De Marchié lett, akitől Valter Attila 2021-ben megszerezte a rózsaszín trikót. Az utolsó sprintrészhajrát Clarke húzta be, 50 kilométerrel a cél előtt. Nem sokkal ezután kétfősre csökkent a szökevénycsoport, Clarke és De Marchi maradt a peloton előtt, ám 20 kilométeren belülre érve az előnyük egyre gyorsabban kezdett csökkenni, aztán megint stagnálni látszott, tíz kilométerrel a vége előtt valamivel egy perc felett mozgott. Hét kilométer 50 másodperc, 6 kilométer 45 másodperc, 5 kilométer 39 másodperc, 4 kilométer 36 másodperc, 3 kilométer 33 másodperc, 2 kilométer 24 másodperc, úgy tűnt, megcsinálhatják!

Teljesen egyértelművé vált: az utolsó métereken dől el minden! A mezőny végül hatalmas hajrát bemutatva behozta De Marchiékat, s a sprintet a világbajnok, háromszoros Vuelta-, egyszeres Tour-szakaszgyőztes dán Mads Pedersen bírta legjobban, aki karrierje során először nyert Giro-etapot, s ezzel együtt ő lett a 103. olyan bringás, aki mind a három Grand Tour-versenyen legalább egyszer nyert szakaszt.

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER

Összetettben továbbra is a norvég Andreas Leknessund vezet, a mezőnnyel együtt, azonos idővel ért célba.

Fetter Erik a 105. helyen, 3:22 perc hátránnyal érkezett meg, az összetettben 13 pozíciót javítva jelenleg 111.

Érdemes megemlíteni, hogy szerdai etapon kétszer is bukó, az első három szakaszt követően éllovas Remco Evenepoel ezúttal gond nélkül abszolválta a szakaszt.

KERÉKPÁR
GIRO D'ITALIA

6. SZAKASZ (Nápoly–Nápoly, 162 km)
1. Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo) 3:44:45 óra
2. Jonathatn Milan (olasz, Bahrain-Victorious azonos idővel
3. Pascal Ackermann (német, UAE Team Emirates) ai.
...105. Fetter Erik (EOLO-Kometa) +3:22 perc hátrány

ÖSSZETETT
1. Andreas Leknessund (norvég, Team DSM)
2. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 28 mp h.
3. Aurélien Paret-Peintre (francia, AG2R Citroën Team) 30 mp h.
...111. Fetter 36:42 p h.

A 106. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
SzakaszTáv (km) Jelleg
Szakaszgyőztes
Az összetett éllovasa
1.május 6.
Fossacesia Marina–Ortona
19.6
egyéni időfutam
Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick Step)
...70. Fetter Erik (EOLO-Kométa)
Evenepoel
...70. Fetter
2.
május 7.
Teramo–San Salvo
201
sík
Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious), ...109. Fetter Evenepoel, ...74. Fetter
3.
május 8.
Vasto–Melfi 216dombos
1. Michael Matthews (ausztrál, Jayco AlUla), ...175. Fetter Evenepoel, ...130. Fetter
4.
május 9.
Venosa–Lago Laceno
175
dombos
Aurélien Paret-Peintre (francia, AG2R Citroën Team), ...115. Fetter
Andreas Leknessund (norvég, Team DSM), ...121. Fetter
5.
május 10.
Atripalda–Salerno
171
sík
Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck), ...120. Fetter
Leknessund, ...124. Fetter
6.
május 11.
Nápoly–Nápoly
162
dombos
Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo), ...105. Fetter
Leknessund, ...111. Fetter
7.
május 12.
Capua–Gran Sasso d'Italia
218
nehéz hegyi
8.
május 13.
Terni–Fossombrone
207 dombos
9.
május 14.
Savignano sul Rubicone–Cesena
35
időfutam
május 15.
pihenőnap
10.
május 16.
Scandiano–Viareggio
196
közepes hegyi
11.
május 17.
Camaiore–Tortona
219
dombos
12.
május 18.
Bra–Rivoli
179
közepes hegyi
13.
május 19.
Borgofranco d'Ivrea–Crans-Montana
207
nehéz hegyi
14.
május 20.
Sierre–Cassano Magnano
193 dombos
15.
május 21.
Seregno–Bergamo
195nehéz hegyi
május 22.
pihenőnap
16.
május 23.
Sabbio Chiese–Monte Bondone
203
nehéz hegyi
17.
május 24.
Pergine Valsugana–Caorle
195
sík
18.
május 25.
Oderzo–Val di Zoldo
161 közepes hegyi
19.
május 26.
Longarone–Tre Cime di Lavaredo
183
nehéz hegyi
20.
május 27.
Tarvisio–Monte Lussari
18.6
hegyi időfutam
21.
május 28.
Róma–Róma
135
sík
ÖSSZESEN3448.2
AZ ÖSSZETETT GYŐZTESE
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik