Kerékpár: motiválják a fiatal riválisok Parti Andrást

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 12:20
null
Motiválják a fiatal riválisok Parti Andrást (Fotó: MTI)
Fiatal hazai riválisai motiválják a háromszoros olimpikon hegyikerékpáros Parti Andrást.    

 

„A srácok, akik rajtam kívül még futják a kvótát, Dina Márton és Palumby Zsombor, többet hozzá tudnak tenni, mint a korábbi években”– fejtette ki a 37 éves versenyző az M1 aktuális csatornának. Hangsúlyozta, ez a pontgyűjtés szempontjából ideális, mivel több versenyző pontjai adódnak össze, viszont egymás között is meg kell majd küzdeni az indulási jogért.

„Majd a válogatóversenyeken, amikor ott tartunk, hogy ki mehet az olimpiára, egymás ellen kell versenyeznünk.”

Mint mondta, ő áll a legjobban a tavalyi válogatók alapján, ám nem tudja, jövőre milyen rendszer szerint jelölik ki ezeket.

„Fel kell kötnöm a gatyát a srácok ellen, tavaly Marci párszor megcsípett, nagyon erős tud lenni, ha jó napjai vannak. Ez extra motivációt is ad, hogy még jobb és erősebb legyek, még jobban odategyem magam a versenyeken. Ott lihegnek a nyakamban, így nem dőlhetek hátra. Sőt...”– fejtette ki Parti, aki saját erősségének a stabil, konstans formát nevezte, miáltal mindkét irányban kevesebb a kiugró eredménye.

Rámutatott: az egyaránt a hegyikerékpárból induló Dina– akárcsak Valter Attila– számára is már az országút a prioritás, ám változatlanul jól tud teljesíteni „montiban” is. Mint mondta, a hegyikerékpár nem annyira a fiatalok sportága, sok hozzá hasonló korú versenyző küzd a kvalifikációért.

A hegyikerékpárosok olimpiai kvalifikációs rangsorát a koronavírus-járvány miatt befagyasztották március elejével. A kvalifikáció május 27-én zárult volna, ám a világjárvány miatt később kell pótolni a hátralevő időszakot, ezzel kapcsolatban még nem döntött a nemzetközi szövetség (UCI).

„Olyan pletykákat hallottam, hogy jövőre márciustól május végéig ugyanígy újraindítják a kvótafutást” –fogalmazott.

A nők 20., míg a férfiak 21. helyen állnak az ötkarikás kvótaszerző rangsorban, és mivel a listák első 21 nemzete jut kvótához, pillanatnyilag mindkét nemben tokiói indulási jogot érő helyen áll Magyarország.

„Ha ügyesek vagyunk és nagyon-nagyon nem rontunk, és szerzünk megfelelően pontokat, akkor remélhetőleg meglesz a kvótánk”– mondta Parti.

A tokiói versenypályáról elmondta, nehéznek és technikásnak tartja.

„Remélem élőben is megnézhetem majd...”– jegyezte meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik