Eger-rali: szoros versenyre számít a Turán, Bagaméri kettős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.02. 11:23
null
Szoros versenyre számít a Turán, Bagaméri kettős (Fotó: Kozma István, illusztráció)
Több mint 180 páros nevezett a hétvégi Eger-ralira, köztük az idénynyitó Salgó-ralin győztes Turán Frigyes, Bagaméri László kettős, amely kijelentette: győzni megy a versenyre, de szoros küzdelemre számít.

 

„Nagyon remélem, hogy gondmentes verseny lesz. Lelkileg mindenki máshogy készül, számunkra a forgatókönyv ugyanaz, mint eddig: ma még tesztelünk, aztán megyünk Egerbe, holnaptól kezdődik a hivatalos pályabejárás, a versenyre pedig szombaton és vasárnap kerül sor. Éjszakai gyorsaságikkal kezdődik majd, ez nagyon jó dolog, mi nagyon szeretünk éjszaka menni” – mondta az M4 Sport Sporthíradójában szerdán a Korda Racing pilótája, Turán Frigyes.

„Hosszú verseny lesz, mi nyilván nyerni megyünk, de biztos vagyok benne, hogy nagyon komoly meccs lesz az első öt-nyolc páros között” – tette hozzá.

Navigátora megerősítette, hogy nagyon szeretnek sötétben versenyezni, mint mondta, más a hangulata az ilyen szakaszoknak.

„A felkészülésünk ugyanolyan, mint egy nappali szakasz esetében, annyi a különbség, hogy lámpa mellett olvasom az itinert. Összességében szerintem nagy élmény mind a nézőknek, mind a versenyzőknek” – fogalmazott.

A hétvégi viadal szombaton két hosszú szakasszal rajtol. Turán szerint nem valószínű, hogy már ezeken eldől a verseny, de meghatározó lehet a két 24,5 kilométeres gyorsasági.

„Szerintem az utolsó gyorson fog eldőlni az Eger-rali” – jelentette ki.

Az elmúlt heteket beárnyékolta Tóth Zsolt navigátor tragédiája, aki augusztus 15-én, a Miskolc-ralin szenvedett halálos balesetet, emiatt az országos bajnokság második fordulóját nem is fejezték be.

„Ez egy nehéz helyzet, ezt nekünk is fel kellett dolgozni – mondta Bagaméri László. – A múlt heti temetés után próbáltuk lezárni magunkban a történteket, és a versenyre koncentrálni. Felkészülni fizikálisan és mentálisan is. Úgy gondolom, hogy minden párosnak előre kell néznie és tanulni kell ebből a balesetből, hogy hogyan lehet a versenyeket biztonságosabbá tenni.”

Turán Frigyes hozzátette: a szakág megtesz mindent a biztonságért, de egy raliversenyt nem lehet teljesen sterillé tenni.

„Szegény Zsolti baleseténél nagyon sok apró körülmény játszott össze, hogy sajnos ilyen lett a végkimenetele. A tragédiája után mindenkiben újra tudatosult, hogy ez egy veszélyes sportág. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy ilyen baleset történjen” – mondta.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik