Vívás: öt kardozónk a 64 között a budapesti vk-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.03.24. 15:17
A budapesti világkupaverseny pénteki selejtezőjében pástra lépő 19 magyar kardozóból csak három jutott fel a főtáblára a BOK-csarnokban.
Iliász Nikolász hibátlan mérleggel vívott pénteken (Fotó: Földi Imre)
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Iliász Nikolász hibátlan mérleggel vívott pénteken (Fotó: Földi Imre) A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

A huszonegy magyar indulóból ketten igazoltan voltak távolt pénteken a BOK-csarnoktól, és ez a kitétel sem teljesen igaz, hiszen egyik kiemeltünk, Szatmári András (a másik Szilágyi Áron) hosszabb ideig ott volt társaival a férfi kardozók budapesti világkupaversenyének selejtezője során, s akadt olyan is, akit tanácsokkal látott el a nap folyamán.

Az első napon 19 magyar fogott tehát fegyvert, a három fordulóban lebonyolított csoportasszók után négyen búcsúztak közülük, Iliász Nikolász pedig hibátlan mérlegének köszönhetően egyből kvalifikálta magát a főtáblára, aztán jöhetett az egyenes kieséses szakasz, ahol két meccset kellett sikerrel megvívni a 64 közé jutáshoz.

Ez volt az a kör, ahol nagyon megfogyatkozott a magyar különítmény, hiszen csak négyen élték túl ezt a fordulót, aztán a másodikat már csak ketten, mégpedig Gémesi Csanád és Galgóczy Tamás, mindez azt is jelenti, hogy szombaton a főtáblán öt magyar köthet be.

Kicsit betegen vívott hibátlanul a csoportkörben Iliász Nikolász
Nagyon örült a csoportasszók legvégén – okkal.
Igen, így volt, hiszen a legutóbbi padovai világkupaverseny után itt, a BOK-csarnokban is „fulloztam”, vagyis megnyertem minden csoportasszómat.

Vagyis jól sikerült a felkészülése?
Azzal nem volt gond, viszont a feleségemtől elkaptam valamit: napokig tartottuk a távolságot, hogy ne legyek beteg, de csütörtökön már éreztem, minden óvintézkedés ellenére bujkál bennem valami. Egyáltalán nem komoly, és nem is vet vissza, csak éppen annyira nyomja el az izgalmat, hogy ne legyen bennem semmiféle stressz, idegesség.

Igen, szokták is mondani, hogy gyakorta az a sportoló ér oda a mezőny elejére, akiben valami betegség bujkál.
Kicsit tompít, de szerencsére ez nem veszélyezteti azt, hogy mentálisan is jó legyek. A csoportasszók során háromszor is fordítottam, kétszer 1:3-ról, egyszer pedig 1:4-ről jöttem vissza, ez azért ad némi önbizalmat. Annak pedig még inkább örülök, hogy a hibátlan mérlegemmel feljutottam a főtáblára: manapság annyira kiegyensúlyozott a mezőny, hogy a selejtező egyenes kieséses szakasza, amit mi csak húsdarálónak hívunk, mindig hoz magával meglepetéseket, olyankor nagyon nehéz kiharcolni a hatvannégy közé jutást.

VILÁGKUPAVERSENY, BOK-CSARNOK
Kard. Férfiak. Egyéni. A csoportmérkőzéseken:
Szatmári András, Szilágyi Áron (kiemeltek), Iliász Nikolász 6 győzelem/0 vereség, Kossuth Bálint 5/1, Horváth Gergő 5/1, Galgóczy Tamás 4/2,
Gémesi Csanád 4/2, Urbán Tamás 4/2, Rabb Krisztián 3/3, Baaken Mátyás 3/3, Noseda Szabolcs 3/3, Péch Miklós 3/3, Péch Kornél 3/3, Decsi Tamás 3/2, Kaiser Balázs 2/3, Bányay Endre 2/4, Mátyus Sebestyén 2/4, Vigh Benedek 2/4, Ondrik Konrád 1/5, Szlama Vilmos 1/5, Tóth Patrik 1/5. A 96 közé jutásért: Gémesi Cs.–Cso Csung Hej (hongkongi) 15:7, Galgóczy–Correa (kolumbiai) 15:10, Péch M.–Karakaj (ukrán) 15:9, Mátyus–Horváth 15:10, Rahbari (iráni)–Decsi T. 15:7, Cauchon (kanadai)–Urbán 15:14, Neri (olasz)–Rabb 15:14, Annic (francia)–Kaiser 15:6, Pak Szang Von (dél-koreai)–Noseda 15:8, Rahmanali (grúz)–Kossuth 15:11, Leung Tin Csing (hongkongi)–Baaken 15:4, Cidu (román)–Bányay 15:8, Baher Arasbaran (iráni)–Péch K. 15:7. A 64 közé jutásért: Gémesi Cs.–Palacios Murillo 15:7, Galgóczy–Colleau (francia) 15:12, Kokubo (japán)–Péch M. 15:7, Rea (olasz)–Mátyus 15:12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik