Gyász: elhunyt dr. Zalka András, a TF korábbi rektora

Vágólapra másolva!
2023.01.21. 16:44
Kilencvenegy éves korában elhunyt dr. Zalka András neves labdarúgó-szakember, sportvezető, a Testnevelési Főiskola egykori rektora, a Sportjáték tanszék korábbi vezetője, aki a Ferencváros labdarúgócsapatának történelmi sikereiben is jelentős szerepet vállalt – számolt be róla a tf.hu.

Dr. Zalka Andrást 1954-ben vették fel a Testnevelési Főiskolára, ahol labdarúgó-szakedzői diplomát szerzett, majd 1959-ben a Baróti Lajos vezette válogatottnál dolgozott. Ezt követően a TF-en betöltött tanári állása mellett 1962-ben a Ferencvárosnál vállalt szerepet, Mészáros József edző segítőjeként kulcsszerepe volt a klub történelmi sikereiben, bajnoki címeiben, kupadiadalaiban és a magyar klubfutball mindmáig legnagyobb sikerében, a Vásárvárosok Kupája megnyerésében (1965).
Dr. Zalka Andrást
1954-ben vették fel a Testnevelési Főiskolára, ahol labdarúgó-szakedzői diplomát szerzett, majd 1959-ben a Baróti Lajos vezette válogatottnál dolgozott. Ezt követően a TF-en betöltött tanári állása mellett 1962-ben a Ferencvárosnál vállalt szerepet, Mészáros József edző segítőjeként kulcsszerepe volt a klub történelmi sikereiben, bajnoki címeiben, kupadiadalaiban és a magyar klubfutball mindmáig legnagyobb sikerében, a Vásárvárosok Kupája megnyerésében (1965).

Később dr. Lakat Károly edzősége idején az FTC-utánpótlás szakági irányítója volt, majd 1968-ban a TF-en igazgatóhelyettesnek választották, 1978 és 1984 között pedig az intézmény rektoraként tevékenykedett. Ezt követően, nyugdíjba vonulásáig a Sportjáték tanszéket vezette.

Nagy formátumú sportvezető és termékeny szerző volt, a TF-en végzett munkájáról tizenöt éve a tempofradi.hu oldalon így fogalmazott: „Reformokat vezettünk be, új tanterveket dolgoztunk ki, rugalmasabbá tettük az oktatási struktúrát. Közben könyveket és jegyzeteket í­rtam, folyóiratot szerkesztettem, szakértőként szerepeltem a tévében és a rádióban.”

Felesége, Kertész Alice tornász, az 1956-os melbourne-i olimpia aranyérmese.

Dr. Zalka Andrást a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik