MTK: 860 millió forintos fejlesztés, 2017-ig folytatják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.16. 12:27
Az MTK Budapest kilenc helyszínen összesen 860 millió forint értékben fejlesztette sportlétesítményeit 2014-ben.

Deutsch Tamás, a kék-fehér klub elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón tett bejelentésekor kiemelte, hogy a többségében TAO-forrásokból megvalósult építkezéseknek, fejlesztéseknek és felújításoknak köszönhetően a labdarúgókkal együtt 11 sportág több mint 800 sportolója készülhet a korábbinál jelentősen modernebb körülmények között.

A beruházások az MTK röplabdázóit, karatésait, asztaliteniszezőit, női kosárlabdázóit, vívóit, ritmikus gimnasztikázóit, kézilabdázóit, kajakozóit, kenusait, evezőseit, ökölvívóit és labdarúgóit érintik.Deutsch Tamás, a kék-fehér klub elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón tett bejelentésekor kiemelte, hogy a többségében TAO-forrásokból megvalósult építkezéseknek, fejlesztéseknek és felújításoknak köszönhetően a labdarúgókkal együtt 11 sportág több mint 800 sportolója készülhet a korábbinál jelentősen modernebb körülmények között.

A beruházások az MTK röplabdázóit, karatésait, asztaliteniszezőit, női kosárlabdázóit, vívóit, ritmikus gimnasztikázóit, kézilabdázóit, kajakozóit, kenusait, evezőseit, ökölvívóit és labdarúgóit érintik.

„Talán nem követek el óriási hibát, ha dicsekszem azokkal a beruházásokkal, amelyek az MTK tulajdonában, vagyonkezelésében, vagy használatában lévő létesítményekben megvalósultak, és amelyekkel a sport hátterét fejlesztettük” – fogalmazott Deutsch Tamás, majd kiemelte, a fejlesztések többsége nem a labdarúgáshoz kapcsolódott.

Az elnök ígéretet tett arra, hogy a fejlesztések 2017-ig folytatódnak, bár nem minden évben ekkora mértékben.

A két legjelentősebb tavalyi beruházás a Városmajorban történt, a röplabdázók, illetve a ritmikus gimnasztikázók által használt Ikercsarnok teljes felújítása 369,5 millió forintból valósult meg. A közelben található vívó- és kosárlabda-csarnok légkezelő rendszerének és kazánházának modernizációjára 220 millió forintot költöttek, az energetikai fejlesztéseknek köszönhetően az elnök szerint a korábbi összeg 40 százalékára csökkent a csarnok gázszámlája.

A Hidegkuti Nándor Stadion szomszédságában található kézilabda- (korábban kosárlabda-) csarnok teljes belső modernizációja és tetőszigetelésének felújítása 97 millióba került, míg a zuglói Lantos Mihály Sporttelepen végrehajtott többirányú fejlesztések 85,5 milliót emésztettek fel. Utóbbi beruházás keretében többek között az MTK felnőtt labdarúgócsapatának öltözőit is felújították.

A felsoroltakhoz képest kisebb mértékű fejlesztések történtek az MTK két kajak-kenu telepén, a Népszigeten, illetve a Gubacsi-hídnál, valamint a Vízisport utcai evezős bázison. Kispesten egy Török Gyula nevét viselő új ökölvívó edzőterem épült, míg az egyesület által bérelt Kiss János altábornagy utcai – korábban általános- és középiskolai – tornaterem is új padlóburkolatot kapott.

Deutsch Tamás a 2015-ös év legjelentősebb fejlesztésének nevezte, hogy saját forrásból a kormány támogatásával még az idén felújítják az MTK-t több évtizeden át vezető legendás elnök, Brüll Alfréd és családjának a Fiumei úti Izraelita sírkertben található, műemléki védelem alatt álló mauzóleumát. Ennek felavatását a klub 127. születésnapjára, november 16-ára tervezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik