Rögbi-vb: másodszor is nyertek a franciák, de nem igazán örülnek – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.14. 23:33
null
Melvyn Jaminet (labdával) 12 pontot szerzett a francia csapatban (Fotó: Getty Images)
Francia győzelemmel kezdődött meg az idei rögbi-világbajnokság csoportkörének második fordulója: a házigazda „kékek” 27–12-re nyertek Uruguay ellen csütörtök este Lille-ben.

„Egy győzelem, és semmi több” – így összegezte a vártnál nehezebben kiharcolt sikert tudósítása címében a L’Équipe francia sportnapilap, nem palástolva az afeletti csalódást, hogy a „kékek” csak háromszor jutottak be az uruguayi célterületre, azaz nem sikerült bónusz pontot szerezniük, be kellett érniük a győzelemért járó alappal, a néggyel.

Érdemes persze megjegyezni, hogy a nyitányon az új-zélandiak ellen aratott hangos, de kimerítő siker alkalmával egészen másképp állt fel a francia csapat: az akkori 15 kezdőből csak hárman voltak a pályán az uruguayiak elleni csütörtöki csata indulásakor.

A lelkes dél-amerikaiak nagyjából egy órán át egyenrangú partnerek voltak, Louis Bielle-Biarrey csupán nem sokkal a befejezés előtt, a 73. percben vitte végig azt az akciót, amely után a házigazdák biztosra vehették a győzelmet. A végjátékban Sekou Macalou hatalmas rohammal szintén bevitte a labdát a célterületre, csakhogy az áhított bónusz ponthoz szükséges akciót a bírók videózás után elvették a franciáktól.

Melvyn Jaminet három jutalomgól és két büntető révén 12 ponttal járult hozzá a győzelemhez. A franciák egy hét múlva Namíbia ellen folytatják, az uruguayiaknak Olaszország következik.


RÖGBI
VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT, LILLE
Franciaország–Uruguay 27–12
(13–5)
Az állás:
1. Franciaország 8 pont (2 mérk.), 2. Olaszország 5 (1), 3. Új-Zéland 0 (1), 4. Uruguay 0 (1), 5. Namíbia 0 (1)

A RÖGBI-VB-RŐL – RÖVIDEN
A négyévente megrendezett, immár tizedszer kiírt rögbi-világbajnokságon húsz válogatott vesz részt: a csoportkörben (szeptember 8.–október 8.) négy ötcsapatos csoportban körmérkőzést vívnak, minden kvintettből az első kettő jut be az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntő október 14–15-én, az elődöntő 20–21-én, a bronzmérkőzés 27-én, a döntő október 28-án lesz.
A csoportbeosztás
A-csoport: Új-Zéland, Franciaország, Olaszország, Uruguay, Namíbia
B-csoport: Dél-Afrika, Írország, Skócia, Tonga, Románia
C-csoport: Wales, Ausztrália, Fidzsi-szigetek, Grúzia, Portugália
D-csoport: Anglia, Japán, Argentína, Szamoa, Chile
A győzelemért 4 pont jár, a döntetlenért 2. Az egy mérkőzésen elért legalább négy cél egy bónusz pontot ér, és ugyancsak egy bónusz pont jár annak a vesztes csapatnak, amelyik hét vagy kevesebb ponttal kap ki.
A versenykiírás értelmében a vb-n egy válogatott két mérkőzése között legalább öt napnak kell eltelnie, hogy a játékosok regenerálódhassanak.
Az eddigi világbajnokok: Új-Zéland (3), Dél-Afrika (3 – címvédő), Ausztrália (2), Anglia (1)
AZ ELSŐ FORDULÓ ÖSSZEFOGLALÓJA ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik