Rögbi: rangos kupamérkőzést rendeznek Budapesten

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.11.30. 11:29
null
Illusztráció: Földi Imre
Címkék
Budapesten játssza le a rögbisek európai Szuperkupának elődöntős mérkőzését az izraeli Tel Aviv Heat és a román Romanian Wolves. Az összecsapásra a Kincsem parkban található Budapest Rugby Centerben kerül sor szombaton fél kettőtől – tájékoztatta szerkesztőségünket a SportBánya hírügynökség.

A feszült politikai és háborús helyzet miatt döntött úgy a Tel Aviv Heat vezetősége, hogy nem otthon lép pályára, hanem biztonságosabb helyszínt keres, az európai szövetség (Rugby Europe) pedig a magyar szövetség segítségét kérte.

„Magyarország a rögbi alapértékeinek jegyében, a szolidaritás és összetartozás szellemében az esemény mellé állt. Magyarországon ilyen szintű, profi 15-ös tétmérkőzés még nem volt” – áll a Magyar Rögbiszövetség közleményében.

A két csapatban kilenc olyan játékos is pályára lép Budapesten aki szerepelt a franciaországi világbajnokságon is.

Az európai Szuperkupa a Heineken-kupa és a Challenge-kupa után a harmadik számú profi klubsorozat Európában.

Mint ismert, Izrael labdarúgó-válogatottja két Európa-bajnoki selejtezőt is játszott Felcsúton novemberben, a csütörtöki Maccabi Haifa–Rennes Európa-liga mérkőzésnek pedig a budapesti Puskás Aréna ad otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik