Erős Tibor a felhőkkel egy szinten készült a 100 kilométeres világbajnokságra

Négy hét kemény munkán van túl, kipihente magát?

Még fáj itt-ott, de fantasztikus élményen vagyok túl – nyilatkozta hazaérkezését követően Erős Tibor, aki a berlini világbajnokság mellett a szeptemberi Spartathlonra is nagy erőkkel készül. – Ahogy eltelt pár nap a hazaérkezés óta, úgy tisztult ki a kép. Nem pihentem, itthon folytattam az edzést, s ezalatt volt időm átgondolni az elmúlt heteket. Hosszú volt, de olyan minőségű munkát tudtam most végezni, mint még korábban sosem. Hét napból hatot edzettünk, egyedül hétfőn volt pihenőnapunk. Csodálatos környezetben készültünk Berényi Imrével.

Berényi Imréről mit érdemes tudni?

A csapattársam, Münchenben él a családjával, a márciusi száz kilométeres ob-n második lett. Egy multicég megbecsült felső vezetőinek egyike, racionális, irányító típus. A számok, az adatok embere, mindent megtervez, kalkulál, értékel. Svájc mint edzőtáborhelyszín is az ő ötlete volt. Mindent előre eltervezett, körüljárta, hogy lehet elitkártyához jutni, hogy lehet St. Moritzba, az Olimpiai központba bekerülni és hozzájutni azokhoz a lehetőségekhez, amelyekhez a profi sportolók. Annyira komolyan vette, hogy még két bringát is hozott Németországból, hogy legyen más közlekedési és sporteszközünk a lábunk mellett. Örülök, hogy megismertem, szuper ember.

Említette az elitkártyát. Mit jelent ez pontosan?

Az elitkártyával szinte ugyanazokat a lehetőségeket kaptuk meg, mint a profi sportolók. St. Moritzban olimpikonok készülnek, s olyanok, akik előtt jelentős világesemény van. Használhattuk az eszközöket és a felvonót, hetente igénybe vehettük a wellnesst is.

Mi ezernyolcszázkilencven méter magasan laktunk, s kétezer-ötszázra felvonóval tudtunk menni, ez naponta húszezer forint lett volna, ám az elitkártyával ingyen volt. Teljesen profi körülmények között dolgoztunk.

Milyen volt a szállásuk? A magaslati levegőt miképp szokta meg?

Külön apartmanokban laktunk, magunkat kellett ellátni, igaz, a főzőtudásom hagy némi kívánnivalót maga után. A sportolók minden igényét kielégíti ez a helyszín, itt tényleg csak a mozgással kell foglalkozni. Télen egyébként népszerű síparadicsom. Napi két edzésünk volt, Maráz Zsuzsanna irányított távolról. Online edzéstervet kaptunk, s töltöttük fel folyamatosan az adatokat az internetes felületre.

Hetente többször felmentünk kétezer-ötszáz méter magasra, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a magaslat adta lehetőségeket. Ilyenkor tényleg úgy éreztük magunkat, mintha a világ tetején lennénk, nem hiába ez St. Moritz szlogenje.

Szinte a felhőkkel voltunk egy szinten, a kislányomnak mondtam is, hogy meg tudom érinteni őket, mire ő azt kérte, vigyek neki haza felhőt. Itt nehezebb volt a munka, más az oxigénszint, a tüdő máshogy funkcionál. Egy hét kellett az akklimatizálódáshoz, ezután éreztem, hogy már rendben vagyok.

Sok sportoló volt önök mellett az edzőtáborban?

Imrével mi voltunk a rangidősek, fantasztikus emberek társaságában lehettünk.

A müncheni atlétikai Európa-bajnokságra készülő sportolók futkostak körülöttünk, két óra tíz perces időt futó maratonisták edzettek mellettünk. Csodálatos volt nézni őket. Mondtuk nekik, hogy ultrafutók vagyunk, érezhető volt részükről is a tisztelet, hogy száz kilométeres versenyeket teljesítünk. Hát még, amikor a Spartathlon kétszáznegyvenhat kilométere is szóba került…

Figyeltük, miképp edzenek, gyönyörű a mozgásuk. Már attól feltöltődtem, hogy ott lehettem. Voltak nehéz pillanatok, ám mára minden megszépült. Azért dolgoztam keményen, hogy a lehető legjobb tudásom szerint képviseljem majd a magyar színeket, és a lehető legtöbbet segítsek a csapattársaimnak. Meleg lesz a vb-n, ez nem a csúcsdöntések világeseménye lesz, az dönt majd, ki bírja jobban a hőséget.

A feleségét és hétéves kislányát hagyta itthon négy hétre. Ez volt a legnehezebb része?

Nagyon nehéz volt, pláne amikor elindult a vonat. Amikor a vasútállomáson elköszöntem a kislányomtól, és sírt… Az indulás után egy órán keresztül magam alatt voltam. Rossz volt, hogy nem tudtam tenni ez ellen, nem tudtam megnyugtatni. Természetesen mindennap videótelefonáltunk, s van a kislányunkkal egy közös rituálénk, mindegy, hogy együtt vagyunk vagy távol egymástól, mindig jó éjszakát kívánunk egymásnak. Egyébként a harmadik héten jött el a holtpont. Imre felesége Münchenből átugrott, és láttam, milyen sokat jelent nekik a találkozás. Ám a motivációm továbbra is megvolt, az utolsó hetet is keményen végigdolgoztam.

Mi motiválta a leginkább?

A hit, hogy ez a kemény munka egyszer kifizetődik. Lehet, hogy nem a világbajnokságon, hanem a Spartathlonon. Sőt, az is lehet, hogy még Görögországban sem, ám az biztos, hogy egyszer visszaadja az élet ezt a melót. Bennem van ez a négy hét, tudom, hogy nem hiába dolgoztam. Hiszem, hogy minden munka így vagy úgy, de kifizetődik.

Amíg kint volt, itthon megrendezték a Korinthoszt, amelyen ön volt a címvédő. Egy videóüzenetet tudott csak küldeni a résztvevőknek.

Pedig nagyon ott akartam lenni. A főszervező Márkus Öcsivel kiváló a kapcsolatom, tavaly a Korinthoszon robbantam be, azóta jóban vagyunk. Mondtam neki, hogy az idén Svájcban leszek, ám szeretnék valamit hozzátenni a rendezéshez, a versenyhez. Kitaláltam egy futóedzés alkalmával, hogy készítek egy videóüzenetet a futóknak, Öcsi pedig azt mondta, levetíti a rajt előtti technikai értekezleten. Annyira tetszett neki, hogy kitette az esemény közösségi oldalára. Szóval igen, hiányzott a Korinthosz, szép emlékek fűznek hozzá, hiszen pályacsúcsot döntöttem az edzőmmel együtt a százhatvan kilométeres távon. Egyébként végig követtem az eseményt, elsősorban persze Maráz Zsuzsi és huszonhét csapattársam miatt, nagyon szurkoltam nekik, és büszke vagyok rájuk, mert remek eredményeket értek el. Aki ott volt, biztosan szép élményekkel gazdagodott, nekem ez most kimaradt, de várnak még rám nagyszerű élmények a futásban.

Fotók: Erős Tibor/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!