Tuti bringás program: a nagy tókerülő túra

Vágólapra másolva!
2019.04.22. 00:16
A Villachból induló és ott is végződő többnapos kerékpártúra Karintia öt tóvidékét köti össze. Élmény, szórakozás, kaland, izgalom minden korosztálynak.

Szívesen részt venne egy élményekben gazdag, izgalmas kerékpártúrán? Fedezze fel Ausztria napfényes délvidékét két keréken! Kerékpározzon kristálytiszta vizű tavak mentén, járja be az olasz, valamint a szlovén határ közelében lévő lenyűgöző domb- és hegyvidéket. A rendelkezésre álló idő és az erőnlét függvényében tetszőleges számú szakaszra osztható a 340 kilométer hosszú, változatos útvonal. A legjobb, ha legalább egy hetet szánunk a kerékpártúrára. Ebben az esetben elegendő időnk marad arra, hogy élvezzük a hegyi tavak kellemes vizét és megcsodáljuk az útba eső látnivalókat. Aki szeretné, elektromos kerékpárral is teljesítheti a túrát.

Ha valakinek nincs saját e-biciklije, annak több mint 50 karintiai kerékpárkölcsönző áll rendelkezésére, ahol modern elektromos kerékpárt bérelhet minden szükséges tartozékkal együtt, ráadásul a kétkerekűt adott esetben egy másik kölcsönzőben is vissza lehet adni.

A nyolcast leíró, többnapos kerékpártúra egyik lehetséges kiindulópontja a Dráva mentén található Villach városa, amely autóval és vonattal egyaránt könnyedén megközelíthető, s Karintia földrajzi középpontjának számít. A túra túlnyomórészt jelzett kerékpárúton vezet, illetve egybeesik az Alpok–Adria kerékpárút és a Dráva menti kerékpárút néhány szakaszával. Az enyhe klímának köszönhetően az Alpok fő vonulatától délre eső Nagy karintiai tókerülő túra áprilistól egészen októberig várja a kerékpárosokat.

(Kattints ide további remek karintiai lehetőségekért!)

fotó: Franz Gerdl

Szintkülönbség: 690 méter

A nagy karintiai tókerülő túra kiindulópontja Villach keleti részén, a Dráván átívelő piros Béke hídnál (Friedensbrücke) található. Az északi irányba vezető kerékpárúton alig öt kilométer múlva érhető el az Ossiachi-tó, amelyet az óramutató járásával ellentétes irányban, a vízre és a környező hegyekre nyíló csodás kilátás közepette kerülhetnek meg a kerékpárosok. Ossiachban érdemes megállni és megcsodálni az apátságot, valamint a XI. századi barokk templomot. A tó megkerülése után következik az első hosszabb emelkedő. Az útvonal csaknem 15 kilométer hosszan kanyarog az Afritzi patak mentén, fel a kristálytiszta vizű Afritzi-tóhoz és Feldsee-hez. Ezt követően a kerékpárosok Radentheinon át juthatnak le a Millstatti-tó keleti partjára, majd Dellach településen át Millstattba.

Különleges látnivalók és élmények a közelben:
– Bleistatti-láp slow trail az Ossiachi-tónál
– Kaslabn sajtkészítő műhely Radentheinban
– az első karintiai fürdőház a Millstatti-tó partján

fotó: Jörg Reuther

Szintkülönbség: 732 méter

A nagy karintiai tókerülő túra második napja kényelmesen indul, szép lassan azonban a hét legnagyobb szintkülönbségét hagyják hátuk mögött a kerékpárosok. Kezdetben a Millstatti-tó partján vezet az útvonal Seebodenbe, majd tovább a Dráva völgyében található Spittalba. A tókerülő túra itt a híres Dráva menti kerékpárútba torkollik, amely Karintia legnagyobb tavát kíséri végig a tartományon. Neuolsachnál kell letérni a kerékpárútról nyugati irányba, ezután egy hosszú emelkedőn feltekerni Zlanba, majd az idilli Weissenbach mentén haladva érhető el Stockenboi települése.

Innen már csak tíz kilométerre található a festői Weissensee keleti partja. Itt véget ér a kerékpárút, csak hajóval kelhetünk át a hegyek között megbúvó, leginkább egy fjordra emlékeztető tavon.

A 30 perces hajózást követően a kerékpárosok Ronacherfels kikötőjében szállnak ismét partra, hogy megtegyék a Techendorfig hátralévő utolsó öt kilométert.

Különleges látnivalók és élmények a közelben:
– utazás hegyi felvonóval a Goldeckre
– hegyikerékpár-ösvények a Weissensee Naturparkban – kezdőknek és haladóknak egyaránt
– mágikus pillanatok: tutajozás a Weissenseen
– sétahajózás a Weissenseen

fotó: Franz Gerdl

Szintkülönbség: 246 méter

Az első két napot és a megtett 1400 méternyi szintkülönbséget követően a rövid harmadik szakasz majdnem felérne egy pihenőnappal – ha nem lenne ott az 1074 méter magas Kreuzberg-nyereg. A Weissensee azonban már 930 méter magasan fekszik, így a különbség nem olyan nagy. A hegymenetet követően hosszú lejtmenet következik Gitschtalon át Hermagorba. Innen sík terepen folytatódik a túra a Gail-völgyi kerékpárúton a Pressegger-tóhoz. Ezen a napon egészen biztosan marad elegendő idő a kellemesen meleg vízű tóban fürdőzésre.

Különleges látnivalók és élmények a közelben:
– a helyi gasztronómia, valamint a világ első slow food travel régiójának élményprogramjai – például a Lerchenhof-kastélyban vagy a hermagori Bärenwirt fogadóban
– kaland, játék és szórakozás a tóparton: karintiai élménypark a Pressegger-tó partján

fotó: Tine Stenthaler

Szintkülönbség: 295 méter

Szintkülönbség tekintetében a nagy karintiai tókerülő túra javát már megtették a kerékpárosok. A negyedik napon kényelmes tempóban tekerhetnek a Gail-völgyi kerékpárúton egészen az olasz és a szlovén határig, majd onnan keleti irányban visszafelé.

A kristálytiszta vizű Gail folyó csendesen csörgedezik a kerékpárút mellett, amelyről lélegzetelállító kilátás nyílik az adótornyáról könnyedén felismerhető Dobratschra. A nap célállomása a türkiz színű Faaki-tó.

Az útvonal kezdetben a tó déli végén vezet, kilátást engedve a szigetre és az ott lévő romantikus hangulatot sugárzó szállodára. A túrázók végül a keleti partszakasz mentén haladva juthatnak el Egg am Faaker See településre.

Különleges látnivalók és élmények a közelben:
– citromkert több mint 280 különböző citrusfélével Faak am See-ben
– kenutúra a Faaki-tavat körülölelő nádas érintésével

fotó: Franz Gerdl

Szintkülönbség: 369 méter

A Faaki-tó északi végéről, a Karavankákra és a Mittagskogel piramis alakú hegytömbjére nyíló varázslatos kilátásban gyönyörködve juthatunk vissza a Dráva völgyébe, majd tovább a Wörthi-tó partján lévő Veldenbe. Karintia legnagyobb és legismertebb tavának északi partján haladva érintik a túrázók a kastélyairól és villáiról, valamint stílusos tóparti házairól is ismert Pörtschachot. A Klagenfurtban található tóparti sétánytól a kerékpárút a tartományi főváros óvárosán vezet tovább. Délutánra érik el a túrázók Európa legmelegebb tava, a Klopeini-tó partján lévő Sankt Kanziant.

Különleges látnivalók és élmények a közelben:
– koktél a veldeni sétány egyik kávézójában, kilátással a tóra
– kulináris felfedezőtúra a klagenfurti bencés piacon
– erdei élménypark Sankt Kanzianban számtalan játékkal és programmal, valamint kötélparkkal
– tóparti szabadstrandok a nyári felfrissüléshez.



6. szakasz: Sankt Kanzian am Klopeiner See–Velden am Wörthersee


Hossza: 69 kilométer

Szintkülönbség: 493 méter

A Klopeini-tó megkerülését követően a hatodik szakasz a Dráva jegyében telik. Az útvonal javarészt a híres Dráva menti kerékpárúton vezet, amelyet 2016 óta ötcsillagos kerékpárútként ajánl a Német Kerékpáros-szövetség (ADFC).

Ezen a szakaszon vizek és hegyek, várak és víztározók mentén tekerhetnek a kerékpárosok. A túraútvonalakkal átszőtt Rosental régióban az útvonal érinti a puskagyártásról ismert Ferlachot.

A Dráva számos kanyarulatának egyikében fekszik a hatalmas kerttel, labirintussal és vadasparkkal is büszkélkedő Rosegg-kastély. Innen már csak néhány kilométerre található Velden am Wörthersee települése.

Különleges látnivalók és élmények a közelben:
– Tscheppa-szurdok, amely különleges természeti látnivaló Ferlachnál
– EXPI: a jövő múzeuma telis-tele fizikai érdekességekkel és kísérletekkel Gotschuchen/St. Margareten településen
– sétahajózás a Wörthi-tavon, esetleg kirándulás a Pyramidenkogel kilátóhoz



7. szakasz: Velden am Wörthersee–Villach


Hossza: 18 kilométer

Szintkülönbség: 113 méter

Az utolsó nap búcsút vesznek a túrázók a karintiai tavaktól. A veldeni tóparti sétánytól a Dráva menti kerékpárúton kell még néhány kilométert megtenni, mielőtt ismét Villachba érnénk. A nagy karintiai tókerülő túra a mögöttünk hagyott 340 kilométer után, valamint a számtalan feledhetetlen pillanatot követően a Velden keleti részén található piros Béke hídnál (Friedensbrücke) ér véget.

(x)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik