Varázslatos, talán sosem volt világ

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.09. 19:19
A századforduló Budapestjén több mint félezer kávéház várta a vendégeket
„Bécsnek édes sütemény, Budapestnek kávé illata van” – mondta egy ízben Szindbád, Krúdy Gyula halhatatlan hőse. Nem véletlenül, hiszen a századforduló Budapestje valóságos kávéváros volt, több mint ötszáz kávéházzal, és kávéházi törzstagnak lenni életforma volt.

 

 

A művészek, írók, újságírók egy része tulajdonképpen ott élte a mindennapjait, ott alkotott, volt, aki már a hálóköntösét és a könyveit is ott tartotta, és amikor a szokott időben megérkezett, a pincér már hozta is a kötetet, amelyet előző nap olvasott, természetesen ott kinyitva, ahol abbahagyta. A híres művészek hitelre fogyaszthattak, a cigányzenész mindenkinek ismerte a nótáját, szerelmi kalandok bonyolódtak, nagy eszmék kaptak szárnya a parázs viták hevében. Varázslatos, talán sosem volt világ volt ez a Monarchia békéjének ölében. Már ahogy Krúdynál olvasunk róla, akkor is az az érzésünk: talán meg sem történt, talán csak úgy írta meg, ahogy lennie kellett volna… Ha volt is, nincs többé: kiheverhetetlen csapásokat mért a budapesti kávéházi kultúrára az első világháború, a gazdasági világválság és a zsidótörvények.

De nem csak az irodalmárok, zenészek, színészek, festők és más művészek élték az életüket a legendássá váló kávéházakban a századfordulón, hanem a futballklubok is, amelyek nagy része kávéházban alakult meg, ott tartotta gyűléseit, ott töltötték a játékosok is a szabadidejüket, vagy ott várták a szövetségi kapitány meghívását, a sportújságírók is első kézből ott gyűjtötték be az információikat. Ebben a kávéházi, polgári miliőben, amely lehetővé tette a folyamatos diskurzust és a szellemi irányzatok gyors áramlását, amelyben kialakult egy kulturált szakmai vita – ebben a légkörben jelölődött ki a magyar futball sajátos útja, az úgynevezett „Duna-menti iskola”, amely szakított a brit futballhagyománnyal, és az okos, csibészes, technikás magyar futball műhelye lett.

Sokszor, sokat írtunk már a Nemzeti Sportban is erről a meghatározó közegről, amelyben sport, kultúra és hazafias polgári életforma keveredett egymással, de immár külön kötetet is kapott a téma. Talán nem szentségtörés, hogy nem fővárosi, hanem debreceni szerzők fogták össze a tekintélyes anyagot, szerzőként Kozma Mihály, szerkesztőként Kulcsár Zsolt, szaklektorként Sándor Mihály futballtörténész, címzetes egyetemi docens jegyzi a Café Futball Budapest – Kávéházi futballmesék című vaskos könyvet, amely alaposan kimeríti ezt a szinte kimeríthetetlennek tetsző témát, amelyet nagyszerű korabeli fotók közlésével tesz teljessé.

Persze nem pusztán sport-, hanem kultúrtörténet is ez. A korszak történeti bemutatása mellett külön fejezet szól az irodalmi kávéházakról (sőt, egy másik a futball és az irodalom kapcsolatáról, ebben sok idézettel kollégánk, a Nemzeti Sport főmunkatársa, Csillag Péter Ady stoplisban című kötetéből), a zenés kávéházakról, a kávéházba járó színésznőkről is.  

Első kézből lehetett információt gyűjteni 

A könyv második fele már inkább második világháború előtti magyar futballtörténet, vissza-visszatérő utalásokkal a kávéházi eredetre. Ezeknek a fejezeteknek ötletes, de olykor igencsak erőltetett „kávés” címe van (például a Jimmy Hoganről szóló epizód az Irish Coffee, az Olaszországba kivándorló számtalan edzőnket a Cappuccino című fejezet mutatja be, vagy Jeges kávé címmel dolgozza fel a könyv a magyar futball első Mohácsát, mert      „a jeges kávéhoz hasonlóan lehűtötte a szurkolókat és a kávéházakban ülő vezetőket az is, hogy a végső győzelemre is esélyes magyar csapat az 1924-es párizsi olimpián leszerepelt”,      és így tovább.)

Az impozáns, szemre is tetszetős és „jó fogású” kiadványhoz a magyar futball két legendás alakja, Nyilasi Tibor és Gellei Imre írt köszöntőt. A könyv nonprofit kiadvány, könyvesboltban nem kapható, kis példányszámban jelent meg a Magyar Labdarúgó-szövetség támogatásával, alapvetően egyetemi tankönyvként használatos a Debreceni Egyetemen A labdarúgás elmélete és gyakorlata című tantárgyhoz, az ott elhangzó előadás kibővített változata.

Úgy véljük, érdemes volna könyvesbolti forgalomba is hozni, hogy a szélesebb közönséghez is eljusson, hiszen hiánypótló, értékes és élvezetes olvasmány.

(Kozma Mihály: Café Futball Budapest – Kávéházi futballmesék. Nonprofit kiadvány az MLSZ támogatásával, Debrecen, 2023)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. május 4-i lapszámában jelent meg.)   

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik