Faültetés minden ezer induló után

Vágólapra másolva!
2018.07.23. 17:36
A Mapei Szigligeti Félmaraton mostanra a balatoni régió egyik legnagyobb félmaratoni távú versenyévé nőtte ki magát, amelyen különösen fontosnak tartják a környezetbarát szemléletet.

Nemcsak a verseny, hanem a helyszín is folyamatos fejlesztés alatt áll. Újraaszfaltozták a futóútvonal egy jelentős szakaszát, megújult a versenyközpontnak helyet adó szigligeti strand, amely immár sokadik alkalommal nyerte el a maximális, ötcsillagos Kék Hullám Zászló minősítést. A futók és a vendégek kényelmét tehát a Balaton partjának egyik legszínvonalasabb strandja biztosítja.

A szervező csapatnak kiemelkedően fontos a társadalmi felelősségvállalás. Előző versenyeik során gyűjtöttek például a petanque-ban ifjúsági csapat Európa-bajnoki 3. Moteiro Giovanának, de szerveztek ruhagyűjtést a helyi iskolák hátrányos helyzetű gyerekeinek is. A szervezők ebben az évben a jótékony céllal összegyűlt összeg egészét az SOS Gyermekfalvak számára ajánlják fel.

Az újdonságok mellett viszont van, ami sohasem változik: a fenntarthatóság jegyében a szervezők az idén is megtesznek mindent, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyják maguk után. Az egész éven át tartó tudatos életvitel mellett ezen a napon még jobban hangsúlyozzák ezen szemléletmód fontosságát. A versenyt elektromos autó vezeti fel, a rajt- és befutócsomagok újrahasznosított papírból készülnek, a versenyen szelektív hulladékgyűjtést biztosítanak, és a szervezők minden ezredik induló után elültetnek egy fát.

A Szigligeti Félmaraton vendége Szabó Győző színművész lehet, aki a sajtótájékoztatón jelezte, ha színházi és televíziós munkái engedik, örömmel látogat el Szigligetre szeptember 15-én.

3. Mapei Szigligeti Félmaraton

Helyszín: Szigliget (Soponyai út – Réhelyi út – Iharos utca – kerékpárút – Kossuth utca)

Időpont: 2018. szeptember 15. 10.00–17.00 (2016-tól minden év őszén kerül megrendezésre)

Indulók száma: 2300 fő

Távok: 6 km, 9 km, 21 km (félmaratoni) egyéni, páros, trió

Teljes szintkülönbség: 211 m

További információk itt.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik