Több mint nyolcezren neveztek már a Balaton-átúszásra

Vágólapra másolva!
2023.07.08. 15:06
A július 22-i rajton mintegy négyszáz külföldi sportember is ott lesz, a szervezők hét tartaléknappal készülnek.

A Balaton-átúszás népszerűségére jellemző, hogy két héttel az esemény előtt az ország 920 települé­séről érkezett előnevezések száma meghaladta a 8600-at, írja közleményében a szervező BSI. A nyílt vízi úszóesemény nemcsak itthon, hanem határainkon túl is vonzó nyári program, a magyarok mellett 39 országból csaknem 400 külföldi úszó is tempózni fog a Balatonban július 22-én. A nevezők 41 százaléka nő, ami azért figyelemre méltó, mert az első Balaton-átúszásokon mindössze 4 százalék volt a hölgyek aránya.


A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy az indulók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp és Balatonboglár között az 5.2 kilométeres távot, a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda beérkező 2.6 kilométeres féltávot vagy a SUP-os Áthúzást.


„A különleges sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a százharminc vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Összesen ezerötszáz szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára” – mondta Máth István versenyigazgató.



A Lidl Balaton-átúszás kifejezetten amatőr úszóknak szóló nyílt vízi szabadidősport-esemény, amelyen az átlagos úszóidő 3 óra. Az 5.2 kilométert úszók 75 százaléka a vízbe lépéstől számítva 3óra 10 perc alatt célba ér.


Az 57:00 perces férfi pályacsúcsot Rasovszky Kristóf úszta 2020-ban, az 1:00:58-as női legjobb időt Risztov Éva jegyzi 2016-ból.


Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 23., 29., 30., augusztus 5., 6., 12., 13.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik