Európai Játékok: keretet hirdettek az atléták, Halász nem indul

Vágólapra másolva!
2023.06.12. 16:56
null
Szinte minden magyar élversenyző indul az Európa Játékokon (Fotó: Facebook/Magyar Atlétika)
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) kihirdette a csapat Európa-bajnokságra utazó keretet, a viadalt a jövő szerdán rajtoló Európai Játékok keretein belül rendezik meg Krakkóban.

A szervezet hétfői közléséből kiderül, a legjobb magyar atléták a kalapácsvető Halász Bence kivételével mind ott lesznek, ő edzői döntés miatt hagyja ki az eseményt. Többek között rajthoz áll viszont Chorzówban Takács Boglárka, Márton Anita, Sulyán Alexa, Kozák Luca és Rivasz-Tóth Norbert is.

Halász Bencével kapcsolatban edzője, Németh Zsolt elmondta, nem áll a háttérben semmilyen sérülés, kizárólag edző és versenyző közös döntéséről van szó, helyette Varga Donát megy a Dobó SE-től, akinek még szüksége van ranglistás pontokra.

Scheidler Géza, a magyar szövetség sportszakmai igazgatója az MTI-nek elmondta, az a célkitűzés, hogy a válogatott a második divízió 16 csapatos mezőnyének első negyedében végezzen.

Az élvonalba a legjobb három jut fel, a versenyeket jövő kedd és csütörtök között a délutáni programban rendezik.

A magyar csapat utazó kerete és versenyszámai
FÉRFIAK

100 m: Boros Bence (Nyíregyházi Sportcentrum), 200 m: Wahl Zoltán (Budafoki MTE), 400 m: Molnár Attila (Ferencvárosi TC), 800 m: Huller Dániel (Városi SE Dunakeszi), 1500 m: Szögi István (SVSE), 5000 m: Kovács Ferenc Soma (SVSE), 110 m gát: Szeles Bálint (Egri VSI), 400 m gát: Bánóczy Árpád (Vasas SC), 3000 m akadály: Palkovits István, (KARC), magasugrás: Török Gergely (Debreceni SC-SI), rúdugrás: Nagy Marcell (MTK Budapest), távolugrás: Pap Kristóf (Ferencvárosi TC), hármasugrás: Szenderffy Dániel (Városi SE Dunakeszi), súlylökés: Tóth Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum), diszkoszvetés:Szikszai Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum), kalapácsvetés: Varga Donát (Szombathelyi Dobó SE), gerelyhajítás: Rivasz-Tóth Norbert (Szolnoki MÁV SE), 4x100 m: Illovszky Dominik (Budapesti Honvéd SE), Boros Bence (Nyíregyházi Sportcentrum), Szabó Dániel (ARAK), Bundschu Patrik (Vasas SC)
NŐK
100 m:
Takács Boglárka (Budapesti Honvéd SE), 200 m: Sulyán Alexa (MATE-GEAC), 400 m: Molnár Janka (Tatabányai SC), 800 m: Bartha-Kéri Bianka (SVSE), 1500 m: Vindics-Tóth Lili Anna (BEAC SE), 5000 m: Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE), 100 m gát: Kozák Luca (Debreceni SC-SI), 400 m gát: Molnár Janka, 3000 m akadály: Urbán Zita (Budapesti Honvéd SE), magasugrás: Fekete Fédra (MTK Budapest), rúdugrás: Klekner Hanga (Debreceni SC-SI), távolugrás: Lesti Diana (Tatabányai SC), hármasugrás: Szabó Beatrix (MTK Budapest), súlylökés:Márton Anita (Békéscsabai AC),diszkoszvetés:Kerekes Dóra (Nyíregyházi Sportcentrum), kalapácsvetés: Gyurátz Réka (Szombathelyi Dobó SE), gerelyhajítás: Moravcsik Angéla (MTK Budapest), 4x100 m: Kocsis Anna Luca (Szolnoki MÁV SE), Csóti Jusztina (Ferencvárosi TC), Takács Boglárka, Kerekes Gréta (Debreceni SC-SI), Sulyán Alexa, Kozák Luca
MIX
4x400m mix:
Kovács Árpád (Szegedi VSE), Rapai Fanni (Ikarus BSE), Wahl Zoltán (Tatabányai SC), Simon Virág (MATE-GEAC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik