Atlétika: Takács Boglárka országos csúcshoz közeli futással vb-elődöntős

SZENDREI  ZOLTÁN (GLASGOW) SZENDREI ZOLTÁN (GLASGOW)
Vágólapra másolva!
2024.03.02. 13:19
Takács Boglárka bejutott a vb-elődöntőbe (Fotó: MTI)
A glasgow-i fedett pályás atlétikai világbajnokság szombat délelőtti programjában Takács Boglárka kiharcolta az elődöntőbe jutást 60 méteren, Szeles Bálint számára viszont az előfutamokban ért véget a 60 méteres gátfutás. A férfi távolugrás győztese elképesztően szoros versenyben a görög Miltiadisz Tentoglu lett.

 

Jól sikerült Takács Boglárka bemutatkozása Glasgow-ban. Minden idők leggyorsabb magyar sprinternője a női 60 méter második előfutamába kapott besorolást, amelyben a harmadik helyen végzett, és ezzel automatikusan bejutott az esti elődöntőbe.

„Amikor először megláttam a futambeosztást, egy pillanatra megijedtem, hogy a mezőny legjobb rajtolója mellett fogok futni – kezdte értékelését a BHSE 22 éves sprintere. – Igyekeztem tartani Ewa Swoboda tempóját, ez szerintem sikerült is, a táv közepén szépen eljöttem a kanadai mellett, a célba érkezésnél pedig a jamaicaihoz közel voltam. Reggeli futáshoz képest pláne elfogadható ez a kezdés, este az a célom, hogy felszabadultan álljak oda, és ha megint éremesélyes mellé kerülök, akkor ugyanígy ne görcsöljem el. Igyekszem minél jobban futni, meglátjuk, hogy ez helyezésben mire lesz elég.”

A fiatal magyar csúcstartó 7.23 másodpercet futott, alig három századmásodperccel elmaradva a saját nemzeti rekordjától. A szám két favoritja, Swoboda és Julien Alfred egyaránt 7.02-vel nyitott, kettejük közül a karibi mozgása tűnt könnyedebbnek, de az érmeket csak a nap harmadik futása után osztják ki.

Szeles Bálint a 2022-es belgrádi fedett vb-hez hasonlóan a mostanira is sikeresen kvalifikált, és ezúttal is szépen helytállt. Az ötödik előfutamban a hatodik lett, 7.86 másodperces teljesítménye összesítésben a 32. helyre volt elég, ami három hellyel jobb, mint ahol két évvel ezelőtt zárt.

„Jó volt a rajtom, de nem találtam a ritmust a gátak között, szenvedős futás volt – mondta a futam után az egriek gátfutója. – A két évvel ezelőtti fedett pályás vb-re sérülten érkeztem, Belgrádban ennél kicsit jobb időre voltam képes. A mostani volt az első olyan téli szezonom, amikor minden hétvégén külföldön futhattam, ez egy kicsit fárasztó volt. Nem voltam olyan formában, mint terveztem, szerettem volna középdöntőbe jutni vagy egyéni csúcsot futni. Ez most nem jött össze, de majd szabadtéren!”

A címvédő és világcsúcstartó Grant Holloway a szokásos lazaságával, 180 fokos mosollyal az arcán futott 7.43-at. Esetében este simán benne lehet az újabb világrekord.

„Miltiadisz Tentoglu boldog lehet, hogy ennyi szurkolója itt van már kora reggel” – viccelődött a helyi műsorközlő a délelőtt egyetlen döntője, a férfi távolugrás előtt. A vicc alapja az üresen tátongó kék székek és a görög nemzeti színek közötti hasonlóság volt. Mire a mezőny lefeleződött 16-ról nyolcra, az Emirates Arena lelátói ismét szépen megteltek. A szpíker egyébként a teljes délelőtt során elemében volt, a magasugró Angelina Topics péntek esti produkciójáról is megemlékezett: „Olyan messziről futott neki, hogy azon a területen már edinburgh-i irányítószámot használnak” – mondta az angol humor legjavát felvonultatva.

Tentoglu szoros versenyt vívott Mattia Furlanival a győzelemért. Mindkettejük legnagyobb ugrása 822 centiméter volt, így a sorban második legjobb eredményük döntötte el a világbajnoki cím sorsát. A görögnek ez 819 centi volt, szemben a 19 éves olasz 810-ével. Ha ez nem lenne elég, a bronzérmes Carey McLeod is csupán egyetlen centivel maradt el a másik két érmestől (821 centiméter).

Az esti programban tovább fokozódnak az izgalmak, Takács Boglárka elődöntője mellett Molnár Attila első magyarként döntőt fut 400 méteren. 

Glasgow, a futball skót fővárosa

Skócia fővárosa közigazgatásilag Edinburgh, a legnagyobb futballklubok viszont Glasgow-ban vannak. A két helyi klub, a Celtic és a Rangers közötti rivalizálás az egyik legnagyobb a labdarúgás világában. Városi derbijük, az Old Firm már 438 meccses történelemmel bír, mégis hihetetlenül szoros a mérleg: 169–167-re a Rangers áll jobban, 102 döntetlen mellett. A két csapat szembenállása vallási alapokon nyugszik. Az 1967-es BEK-győztes Celtic a katolikus, az 1972-es KEK-győztes Rangers a protestáns hívők együttese, de legalább ilyen fontosak a nemzeti identitásban rejlő eltérő gyökerek: a Rangerst a britek, a Celticet ír származású skótok alapították 1872-ben, illetve 1887-ben. A Celtic Park (képünkön) a zöld-fehérek, az Ibrox Stadium a kékek otthona. Glasgow a magyar futball szempontjából is kiemelt jelentőségű, hiszen Puskás Ferenc a város harmadik stadionjában, a Hampden Parkban lőtt mesternégyest az 1960-as BEK-döntőben, amit a Real Madrid 7:3-ra megnyert az Eintracht Frankfurt ellen. 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik