Sportrádió: Kozák Luca sikere igazolja az elmúlt évek munkáját – Gyulai Miklós

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 09:29
null
Kozák Luca (Fotó: Árvai Károly)
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke és testvére, Gyulai Márton, a Budapest 2023 Zrt. sportszakmai ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese nyilatkozott a Sportrádió Hazafutás című műsorában az EB ezüstérmes gátfutó, Kozák Luca sikeréről, miután a debreceni atléta lett 2022-ben idehaza az év sportolónője.

„Luca sikere nagy öröm számunkra, és egy igazolása is az elmúlt több mint egy évtized munkájának. Egyrészt amit ők (a sportolók) elvégeznek munkaként, és jó néhány díjazottól hallhattuk, hogy a háttér is fontos, s ez egy megerősítés számunkra, hogy a háttér akkor valóban létezik. Öt éven belül ez a második sikerünk, Baji Balázs 2017-ben, most Luca. Mindketten gátfutók, ez bizonyítja, hogy a gátfutó szakmai program egy igazolt program és hozza az eredményeket – említette Gyulai Miklós, a MASZ elnöke Virányi Zsoltnak a Sport Hazafutás című műsorban.

Gyulai Márton, a Budapest 2023 Zrt. sportszakmai ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese egy Kozákkal való emléket osztott meg a hallgatókkal. „Egy élmény, ami Lucához köt engem, az akkor volt, amikor 2018. december 4-én Budapest városa és a Magyar Atlétikai Szövetség megkapta a 2023-as világbajnokság rendezési jogát, és több tucat gratuláció érkezett sms és e-mail formájában, de egyetlen üzenet van, amire a mai napig emlékszem, ez pedig Luca edzőjétől, Suba Lászlótól jött, amiben ennyi állt: «Köszönjük!».

A világbajnokság kapcsán nem szeretnék eredményeket elvárni, szeretném, hogy minden sportoló és edző úgy jöjjön le a pályáról, hogy kihozták magukból a legtöbbet, és ha ők büszkék lesznek az eredményeikre, akkor mi is büszkék leszünk rájuk.”
– zárta mondandóját Gyulai Márton.

A 2023-as atlétikai világbajnokságot augusztus 19–27. között rendezik Budapesten.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik