Kiss Dániel döntőt futhat Dohában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.09. 11:42
null
Kiss Dániel szenzációs formában teljesít 2010-ben (Fotó: Action Images – archív)
Szerdán utazik el a pénteken kezdődő fedett pályás atlétikai világbajnokságra a magyar miniküldöttség: három versenyző, két edző és egy masszőr. A gátfutó Kiss Dániel célja a döntőbe jutás, ez sikerülhet a súlylökő Kürthy Lajosnak is, a szintén súlylökő Márton Anita számára pedig a tisztes helytállás a cél.

A tavalyi berlini vb-n elődöntős Kiss februárban elért 7.56 másodperces eredményénél csak nyolcan futottak jobb időt az idén. Jó formáját jelzi, hogy először január 31-én döntötte meg a 60 méteres gátfutás országos csúcsát 7.57-re – Bakos György negyedszázados rekordját adta át a múltnak –, majd még ebből is lefaragott egy századmásodpercet.  

Kürthy szintén egyéni legjobbját teljesítette az idén: 20.23 méterig jutott. A Mohácsi TE atlétája a tavalyi fedett pályás Eb-n ötödik volt, és Dohában is finalista lehet. A 21 éves Márton Anita (17.64 méterrel) ugyancsak egyéni csúcsot dobott ebben az évben.

„Kiss Dani világszínvonalon teljesített az idén, óriásit fejlődött, stabilan hozta az eredményeket, ez alapján ott a helye a döntőben – mondta az MTI-nek Dornbach Ildikó szakmai igazgató. – Kürthy esetében szerintem egyéni csúcs és szerencse kell a fináléhoz. Ezúttal a korábbi világversenyekkel ellentétben külön napon rendezik meg a selejtezőt és a nyolcas döntőt, ezzel is megtisztelik a súlylökőket."

A vb-n először Kürthy mutatkozik be, magyar idő szerint pénteken 7.20-kor a súlylökés selejtezőjében, majd délután Kiss Dániel következik. Márton Anita szombaton kezd, a 60 méteres gátfutás döntőjét pedig vasárnap rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik