Anglia: az igazgató szerint nem volt elég jó hazai jelölt

Vágólapra másolva!
2007.12.23. 12:16
Brian Barwick, az angol labdarúgó-szövetség igazgatója szerint azért választottak külföldi szakembert a válogatott élére, mert nem volt megfelelő hazai jelölt.
December 14-én az olasz Fabio Capellót nevezték ki szövetségi kapitánynak. A 61 éves tréner a második nem angol a szigetországi válogatott élén, 2001 és 2006 között a svéd Sven-Göran Eriksson irányította a nemzeti csapatot. Capello a sikertelen Európa-bajnoki selejtezősorozat után menesztett angol Steve McClarent váltotta.

"Egy hónapja a hotelszobámban üldögéltem Dél-Afrikában és megpróbáltam összeszedni, mit is kell csinálnia egy szövetségi kapitánynak az angol válogatott élén. Összeállítottam egy feladattervet, aztán igyekeztem hozzá megfelelő embert találni otthonról, de nem sikerült - nyilatkozott a News of the Worldnek Barwick. - Természetesen elsősorban az volt az ambíciónk, hogy angol szakember irányítsa a válogatottat, de egyúttal reálisan is kellett gondolkodnunk, nemzetiségre való tekintet nélkül kellett kiválasztanunk a legjobbat. Azt hiszem, ezt meg is tettük."

Barwick azt a meggyőződését is megosztotta az olvasókkal, hogy a klubcsapataival kiváló eredményeket elért Capello megoldja a feladatát az angol válogatott élén is, meg fogja találni a megfelelő hangot a sztárjátékosokkal.
MTI
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik