Kásás Tamás nyomdokain – olasz sztárcsapathoz igazolt a Szeged fiatal játékosa

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.02. 12:57
null
Leinweber Olivér (Fotó: Szegedi VE)
Az olasz élvonalbeli vízilabda-bajnokságban szereplő RN Savona vasárnap hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Seqomics Szegedi VE 19 éves játékosát, Leinweber Olivért.

Leinweber Olivér 7 évesen kezdett el vízilabdázni a szegedieknél, és a magyar válogatott ifjúsági csapataiban is bemutatkozhatott. A 2021–2022-es idényben debütált a magyar élvonalban, majd 2022-ben U17-es bajnokságot nyert – ebben az idényben egyébként 27 mérkőzésen 113 gólt szerzett, amellyel gólkirály is lett.

Emellett U18-as világbajnoknak és U19-es Európa-bajnoki negyedik helyezettnek is mondhatja magát, továbbá tagja a nyári U20-as zágrábi világbajnokságra készülő magyar válogatott keretének is.

A Savona – ahol 2004 és 2006 között Kásás Tamás is szerepelt – új szerzeménye a klub hivatalos honlapján köszöntötte a szurkolókat: „Ciao, Savona! Nagyon izgatott vagyok, már alig várom, hogy Savonában lehessek és megismerhessem a csapatot és az olasz kultúrát. Azért választottam a Savonát, mert ígéretes csapatuk és nagyszerű edzőjük van. Az olasz bajnokság az egyik legerősebb a világon, így sok kihívással teli meccs vár majd rám az idény közben. Tudom, hogy a Savona egyedülálló történelemmel rendelkezik, minden egyes trófeát megnyertek, ami hihetetlen teljesítmény. Minden idők egyik legnagyobb játékosa, a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás is játszott itt. Szeretnék olyan lenni, mint ő, ez lehet hozzá az első lépés. Fejlődni akarok, és kihozni a maximumot magamból. Hiszem, hogy Savona tökéletes hely lesz a céljaim eléréséhez.”

A Savona a 2024–2025-ös idényében a harmadik helyen végzett az olasz bajnokságban. 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: a Szeged szerződést hosszabbított Michael Apelgren vezetőedzővel

Kézilabda
11 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49

A Szeged három góllal győzött a Csurgó ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.18. 19:39

Férfi vízilabda ob I: a DVSE győzött az eddig nyeretlenek meccsén

Vízilabda
2025.10.18. 18:30

Skaliczki László: A siker kódolva volt Szegeden

Kézilabda
2025.10.18. 13:47

A vb óta először lesz együtt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.10.17. 11:35

Ezúttal nem sikerült a Szegednek meglepnie a Magdeburgot a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:23
Ezek is érdekelhetik