Férfi vízilabda ob I: a Vasas megnyerte az OSC elleni rangadót

Vágólapra másolva!
2025.03.08. 19:58
Fotó: Balogh László
A Vasas megnyerte az OSC elleni rangadót a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapján.

Egymást érik a Vasas rangadói, de egyelőre az angyalföldiek jól veszik az akadályokat. Az ob I-ben e heti mindkét fontos meccsüket megnyerték: a Honvéd elleni idegenbeli párharc után az OSC-t is felülmúlták. A kapusok mindkét oldalon remekeltek, Mizsei Márton, Joao Fernandes és a beugró Lévai Márton is hárított ötméterest. Az újbudaiak sokáig jól támadtak, az utolsó negyed 8–8-ról kezdődött, a Vasas azonban az utolsó játékrészben az összes OSC-támadást kivédekezte, valamint az ötgólos Bogdan Djurdjics a végén két büntetőt is értékesített.

A másik kora esti mérkőzésen a Szeged meglepően magabiztos győzelmet aratott Szentesen. A vendégek a nagyszünetig 10-5-re elhúztak, végül 17-11-re diadalmaskodtak, elsősorban a hat gólig jutó Bóbis Botond jóvoltából.


Az ezt követő meccsen a Honvéd simán nyert a PVSK otthonában . A vendégek gyakorlatilag már az első negyedben eldöntötték a találkozó végkimenetelét, miután hét góljukra csupán egyszer érkezett válasz a házigazdák részéről. A Honvéd játékosai jól elosztották egymás között a góllövői szerepet: a tizenhat találatot kilencen szerezték.


A játéknap utolsó mérkőzésén a Szolnok ötgólos sikert könyvelhetett el az UVSE vendégeként.

FONTOS MECCSET NYERT A FRADI ÉS AZ UVSE A NŐKNÉL
18. forduló: FTC-Telekom–BVSC-Manna ABC 10–8 (3–3, 3–0, 1–1, 3–4). G: Gurisatti 4, Farkas T., Fekete F., Leimeter 2-2 ill. Petik 3, Kolárová 2, Dobos, Pőcze, Tóth Fruzsina. UVSE Helia-D–One Eger 13–8 (3–1, 3–1, 6–2, 1–4). G: Hajdú K. 3, Baksa V., Faragó, Mácsai 2-2, Alaksza, Aubéli, Kiss P., Hetzl, ill. Pogonyi, Szellák 3-3, Parkes, Weston. Seqomics Szegedi VE–Dunaújvárosi FVE 4–14 (1–2, 1–4, 0–5, 2–3). G: Baksa B. 2, Bódi, Pap M., ill. Dobi, Kacimpiri, Kardos D., Mahieu, Pál, Sümegi 2-2, Horváth B., Kardos L. Valdor-Szentes–KSI SE 8–4 (3–1, 2–0, 2–2, 1–1). G: Kövér-Kis, Molnár D., Varga V. 2-2, Lengyel, Rácz, ill. Bozsó, Kemény A., Kenderes, Péter. III. Kerületi TVE–Tatabányai VSE 9–5 (4–2, 1–1, 2–1, 2–1). G: Rajna 3, Török, Huszti 2-2, Gyöngyössy, Keresztes, ill. Zantleitner 2, Drávucz M., Orbán, Rend.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I
Metalcom Szentes–Szegedi VE 11–17 (3–4, 2–6, 3–2, 3–5)
Szentes, 150 néző. V: Varga M., Csanádi Zs.
SZENTES: Pászti – Szatmári 1, Hajdú A., Vékony 1, BOZÓ 2, Csorba 1, Tóth Gy. 1. Csere: Horváth Á. 1, Asanyin 1, Makán 1, KÜRTI-SZABÓ 2, Takács J., Papp P. Edző: Kis Gábor
SZEGED: DANKA – BÓBIS B. 5, Leinweber 1, NAGY M. 3, Kasza, Sziládi 2, Kürti 1. Csere: SÁNTA 2, Pörge 2, Horváth V., Spitz 1, Boskovics, Báthory B. Edző: Kiss Csaba
Emberelőny-kihasználás: 10/4, ill., 10/7. Kipontozódott: Horváth Á. (31. p.), Kasza (32. p.). Gól-ötméteresből: 2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Kis Gábor: – Nehéz mit mondanom ez után a magabiztos szegedi győzelem után. Vármegyei rangadóra készültünk, ám ma sem védekezésben, sem pedig kapusteljesítményben nem tudtunk olyat nyújtani, mint korábban, márpedig tizenhét kapott góllal nem lehet mérkőzést nyerni.
Kiss Csaba: – Azzal a céllal érkeztünk Szentesre, hogy megszilárdítsuk a helyünket az első nyolc között. Örülök a győzelemnek, ráadásul nagyon régen lőttünk tizenhét gólt mostani ellenfelünknek.

VasasPlaket–Genesys OSC Újbuda 10–8 (0–2, 4–3, 4–3, 2–0)
Komjádi uszoda, 300 néző. V: Kun Gy., Petik
VASAS: MIZSEI – DJURDJICS 5, Lakatos S. 1, Bátori 1, Batizi, Mijics, Dedovics. Csere: LÉVAI (kapus), DALA D. 2, Randjelovics 1, Gábor L., Gaszt, Sélley-Rauscher, Ragács. Edző: Szlobodan Nikics
OSC: FERNANDES – Ten Broek, Baksa B. 1, Varga B. 1, ARANYI M. 1, GYÁRFÁS T. 2, Szalai P. 1. Csere: Nagy N., S. Rossi 1, Várnai 1, Pető A., Török Botond, Illés H. Edző: Kovács Róbert
Emberelőny-kihasználás: 9/5, ill. 6/2. Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 2/0. Kipontozódott: Várnai (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, az történt, amire számítottam, hogy a BVSC elleni vereség után az OSC mindent megpróbál, nem játszottunk igazán jól, de a legfontosabb pillanatokban jól védekeztünk, és meglőttük a szükséges gólokat.
Kovács Róbert: – Rettenetesen szomorú vagyok. Büszke is a csapatomra, mert mindent megpróbáltak, de sajnos kritikus helyzetben hagytunk ki ziccereket, ötmétereseket – a Vasas a hasonló szituációkat higgadtabban kezelte.

PVSK-Mecsek Füszért–EPS-Honvéd 10–16 (1–7, 4–2, 2–4, 3–3)
Pécs, 250 néző. V: Fodor, Ádám
PÉCS: GELENCSÉR – Volhofer 1, LAJKÓ 2, Szabó G. 1, Andrin 1, Aranyi, NÉMETHY 1. Csere: Szabó Bence (kapus), SCHLAPP-MOLNÁR 1, Cseh, Divják 1, Rogacs 1, Kondor 1, Fiedler. Edző: Zlatko Rakonjac
HONVÉD: FARKAS – Szépfalvi 1, Hessels S. 2, EKLER 3, Kevi 1, Bencz, Vadovics 1. Csere: Szabó Bence Benjámin (kapus), Hessels B. 2, SUGÁR 3, Fain 1, KISS B. 2, Simon H., Gregor. Edző: Szívós Márton
Emberelőny-kihasználás: 6/3, ill. 11/8. Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 1/1. Kipontozódott: Hessels B. (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Zlatko Rakonjac: – A második negyedre összekaptuk magunkat. Sok fiatalt vetettünk be a küzdelembe. Már készülünk a ránk váró rájátszás alsó ágára, nincs könnyű helyzetünk.
Szívós Márton: – Nem mindennel lehetek elégedett, ennek ellenére gratulálok a fiúknak. Az meg külön öröm, hogy Fain László góllal mutatkozhatott be az ob I-ben.

UVSE–Szolnoki Dózsa Praktiker 7–12 (2–2, 2–3, 1–4, 2–3)
Komjádi uszoda, 60 néző. V: Csizmadia, Sikter
UVSE: Csiszer – Herczeg, Baksa J. 1, Besenyei 1, Tóth K., KORBÁCS 1, Hegedűs Z. 1. Csere: Csite (kapus), Hegedűs Cs. 1, KEDVES 1, Kovács K. 1, Bárd A., Labik, Kovács L. Edző: Vincze Balázs
SZOLNOK: JÓZSA – SCHMÖLCZ 4, KOVÁCS G. 3, Vámosi, Bedő, KRASZNAI 2, Kakstedter. Csere: Szabó II Bence 1, Zerinváry, Simon D. 1, Böröczky, Fedac 1, Teleki. Edző: Hangay Zoltán
Emberelőny-kihasználás: 10/2, ill. 4/1. Kettősemberelőny-kihasználás: –, ill. 1/1. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Lehetnék elégedett is, az őszi tizennyolc négyes vereséghez képest sokkal jobban teljesítettünk, két negyedig pariban voltunk a Szolnokkal. Ami miatt mégis kissé csalódott vagyok, hogy a gólerős játékosaikat nem tudtuk hatástalanítani. Egyébként remélem, ez a lendület a későbbiekben fokozódik.
Hangay Zoltán: – Az UVSE nagyon jól játszott, mi nem tudtuk azt az iramot diktálni, amit szerettünk volna. Amikor éreztük egyetlen gól előnynél, hogy baj van, akkor szintet tudtunk lépni, de ennél több kell a jövő héten a Vasas ellen. A kötelező három pont viszont megvan, ismét közelebb kerültünk a céljainkhoz.

 
A FÉRFI OB I ÁLLÁSA MGYHGYHVVL–KGkP
1. FTC2323466–164+30269
2. Vasas221813299–200+9956
3. Szolnok231814290–223+6756
4. BVSC231715319–212+10753
5. OSC231724284–205+7953
6. Honvéd231418252–221+3143
7. Szeged2310112230–271–4131
8. Kaposvár2272112260–308–4826
9. Szentes2362114248–298–5023
10. Miskolc235117202–295–9317
11. Eger235117214–338–12416
12. UVSE235117243–323–8016
13. Debrecen234118212–314–10213
14. Pécs232120195–342–1478

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: fölényes BVSC-siker Debrecenben

Vízilabda
23 órája

Férfi vízilabda ob I: a BVSC magabiztosan győzte le az OSC-t

Vízilabda
2025.03.05. 21:30

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29

A Vasas két góllal alulmaradt hazai medencében a férfi vízi Eurokupa-negyeddöntő odavágóján

Vízilabda
2025.02.27. 21:16

Stabilizálná játékát a BVSC

Vízilabda
2025.02.17. 11:39

A Vasas a Debrecennek, a Szolnok a Miskolcnak nem adott esélyt a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:00

Háromszor annyi gólt dobott az FTC, mint a Kaposvár

Vízilabda
2025.02.14. 20:51

Szerződést hosszabbított Vogel Somával az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.02.14. 17:35
Ezek is érdekelhetik