8 év után ismét magyar vízilabdázót iktatnak be a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2025.02.07. 11:32
Molnár Endre (Fotó: waterpolo.hu)
Az idei, 60. gálán a pólósok kategóriájában a hetvenes évek aranycsapatának kapusfenoménja, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Molnár Endre lesz a sportág legnagyobbjait felvonultató panteon tagja – számolt be róla hivatalos oldalán a Magyar Vízilabda-szövetség.

A waterpolo.hu írása szerint Molnár Endre egyike azon keveseknek – Magyarországon hatan vannak ilyenek, a világ vízilabdájában még öten – akiknek négy olimpiai érmük van: a montreali arany mellett ott díszeleg a müncheni ezüst, valamint a mexikóvárosi és a moszkvai bronz. Emellett volt világbajnok (1973), ezüstérmes (1975, 1978) és kétszeres Európa-bajnok (1974, 1977); kortársai szerint egyértelműen a világ legjobbjának számított a hetvenes években a piros sapkások mezőnyében.

A többi négyszeres magyar olimpiai érmes közül Mayer Mihály, Kárpáti György, Bodnár András és Szivós István már tagja a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának (ISHOF) (Jeney László életében nem kapta meg ezt az elismerést) – Bodnár doktor volt az utolsó magyar vízilabdázó beiktatott 2017-ben, őt követi most Molnár Endre.

Az MVLSZ meg is kereste a legendás kapust:

„Ennél nagyobb elismerést nehéz kitalálni, szerintem ez felette áll a Nemzet Sportolójának is” – mondta el. 

A beiktatási ünnepségre az ISHOF-jubileum miatt kivételesen nem az intézmény Fort Lauderdale-i központjában, hanem júliusban, a szingapúri világbajnokságon kerítenek sort. Molnár Endre ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy ott lesz a helyszínen: „nem vagyok én már olyan állapotban, hogy ilyen hosszú repülőutakra vállalkozzam – először is, meg kellene érni a nyarat, és akkor legalább életemben ünnepelhetnénk meg a nyolcvanadik születésnapomat.”

 

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Ha ezen az úton maradunk, messzire juthatunk

Vizes vb 2025
3 órája

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
4 órája

Jó, jobb, legjobb – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
Tegnap, 0:37

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Tusványos 2025: Ennek a generációnak mindig az aranyért kell mennie – Szécsi Zoltán

Vízilabda
2025.07.24. 14:13

A 80 éves Molnár Endrét a vb idején iktatják be a hírességek csarnokába

Vízilabda
2025.07.23. 06:33

Sohasem kapott gólt – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2025.07.23. 06:33

Varga Zsolt a szerbek legyőzése után: „Az volt a győzelem kulcsa, hogy túllőttük őket”

Vizes vb 2025
2025.07.22. 18:44
Ezek is érdekelhetik