Fölényes győzelmet aratott Izrael felett a női pólóválogatott

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.01.17. 15:22
Simán nyertek Izrael ellen női pólósaink (Fotó: waterpolo.hu)
A magyar női vízilabda-válogatott 18–9-re felülmúlta Izraelt a görögországi világkupa-selejtező második csoportkörében. Ha Magyarország az olasz, amerikai, izraeli hármasból legalább két nemzeti csapatot megelőz kvartettjében, ott lesz az áprilisi szuperdöntőben.

 

Bár az olimpiai bajnok Spanyolország elleni nagyszerű, szétlövésben aratott siker végül nem volt elég ahhoz, hogy a legelőkelőbb helyekért harcolhasson a magyar női vízilabda-válogatott az alexandrupoli világkupa-selejtezőben, így is bőven maradt tétje a tornának. Az április 11–13-i szuperdöntőbe ugyanis a hat legjobb csapat jut be, vagyis értelemszerűen a legjobb négy mellé az ötödik és a hatodik helyezett is társul. Ennek érdekében győzni kellett a legutóbbi kiírásban még divízió II-es, az első csoportkört győzelem nélkül záró Izrael ellen.

Az első három magyar támadás góllal ért véget, a negyedik is támadó fault miatt akadt meg, de ha lövésig ment a piros-fehér-zöld támadás, az az első négy percben mindannyiszor az izraeli válogatott Kárpáti Eszter kapujában kötött ki. Ezután Baksa Vandát blokkolták, majd Pogonyi Bíbor lövését védte az UVSE 18 éves kapusa. A mieink támadóereje megmaradt – a negyed végén Dömsödi Dalma centerből, háttal talált be – ám mivel az izraeliek szintén elég jól játszották meg emberelőnyeiket, vagy a hátrányból még kicsit nehezen visszarendeződő ellenfelet nemegyszer tudták mattolni, az első negyedben még tartották a lépést a magyarokkal.

Nem úgy a másodikban: Cseh Sándor együttese hatásosabban oldotta meg a szoros emberfogást öt a hat ellen is, Neszmély is egyre javította statisztikáját, és annak ellenére hajtott végre a magyar csapat egy öt nullás rohamot, hogy messze nem használta ki az összes lehetőségét. Sümegi Nóra bekk pozícióból „ragasztott” egy óriási gólt a bal felsőbe, jókora léket ütve az izraeli válogatott hajóján, amely így lassú süllyedésbe fogott.

A folytatásra mindkét oldal kapust cserélt, így Torma Luca is gyűjthetett tapasztalatokat. Leimeter Dóra tetszetős ejtésével már nyolc volt közte a harmadik negyed közepére, hamarosan Baksa Vanda lőtt szépen a jobb felsőbe, bár Alma Jaakobi előtte és utána szerzett találatával az izraeliek legalább azt elérték, hogy ne veszítsenek el minden negyedet. De ez csak szépségtapasz lehetett – a záró szakasz hajrájában Pogonyi Bíbor egymás után két támadásból kétszer is beköszönt távolról, a végén még egy izraeli ötméteres is a kapufán csattant, így végül kilencgólos sikert aratott a magyar válogatott, és megtette az első fontos lépést a szuperdöntő felé.

NŐI VÍZILABDA-VILÁGKUPA, SELEJTEZŐ, ALEXANDRUPOLI
AZ 5–8. HELYÉRT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–IZRAEL 18–9 (6–4, 5–0, 3–3, 4–2)
Alexandrupoli, 50 néző. V: Van den Berg (holland), Cabanas (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Neszmély – Hajdú K. 1, KESZTHELYI 2, RYBANSKA 2, AUBÉLI 2, Faragó K. 1, Leimeter 1. Csere: Torma (kapus), Pogonyi 2, DOBI 3, Dömsödi Dalma 1, Sümegi 1, BAKSA V. 2, Peresztegi-Nagy. Edző: Cseh Sándor
IZRAEL: Kárpáti E. – Tiros 1, BOGACSENKO 2, Viszmann, JAKOBI 3, Levi 1, Gazit 1. Csere: Kakuzin (kapus), Kacir 1, Futorian, Rahum, Raz, Markovszki. Edző: Dimitriosz Mavrotasz
Emberelőny-kihasználás: 9/6, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/1
Kipontozódott: Futorian (20. p.), Leimeter (26. p.), Sümegi (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – A győzelem melletti elsődleges cél volt, hogy húzzuk meg az elejét, és ne ragadjunk bele valami idegeskedős szenvedésbe. Ez részben sikerült, leszámítva az első negyedbeli védekezést, de utána ezzel sem volt gond. Nagy tanulsága a mérkőzésnek, hogy ne építsük le a saját tempónkat. Összességében becsülettel lehoztuk a mérkőzést.

 

Legfrissebb hírek

Rés az ajtón – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
14 órája

Spanyol győzelemmel ért véget a férfi vízilabda-világkupa

Vízilabda
16 órája

Szétlövés döntött, Magyarország bronzérmet szerzett a férfi vízilabda-vk-n

Vízilabda
18 órája

Szenzációs nap a birkózó Európa-bajnokságon; Botlott a Puskás, a Fradi átvette a vezetést

E-újság
2025.04.12. 23:45

Férfi vízi-vk: spanyol gála az elődöntőben, a horvátokkal játszunk a bronzért

Vízilabda
2025.04.12. 22:08

Vereség a görögöktől, a bronzért játszhat a férfi vízilabda-válogatott a világkupa szuperdöntőjében

Vízilabda
2025.04.12. 19:35

Megvan a női pólóválogatott kerete a csengtui világkupára

Vízilabda
2025.04.12. 14:44

Férfi vízi vk: magyar–görög és spanyol–horvát elődöntőt rendeznek

Vízilabda
2025.04.11. 23:14
Ezek is érdekelhetik