Férfi vízilabda vk: Varga Zsolt minden élményt a maximális fejlődésre szeretne felhasználni

Vágólapra másolva!
2025.01.09. 14:27
Varga Zsolt a fejlődésre szeretné használni a világkupa-selejtezőt (Fotó: Török Attila)
Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapatnak sok szempontból hasznos a Bukarestben zajló világkupa-selejtező, melynek minden élményét a maximális fejlődésre szeretné felhasználni.

A magyarok a spanyolokat és a franciákat legyőzve kedden közvetlenül bejutottak a pénteki negyeddöntőbe, így a tornán hosszabb pihenőhöz jutott a nemzeti együttes. Varga Zsolt a hazai szövetség közösségi oldalán elmondta, hogy már világversenyen is volt arra példa, hogy két napot pihentek két meccs között, ehhez pedig sokkal könnyebb alkalmazkodni, mintha egyáltalán nem lenne szünet, így több idejük maradt a videós elemzésekre, illetve a regenerálódásra.

„Egyrészt jó mérkőzéseket játszottunk, másrészt azt is a helyén kell kezelni, hogy a szezon közepén vagyunk, és mint minden csapatnál, nálunk is sok volt változás. Azzal a fegyelemmel, munkával és elszántsággal kell dolgoznunk az első pillanattól az utolsóig, amivel a felkészülést csináltuk és amivel ezeket a mérkőzéseket is lejátszottuk. Mindkét meccsen voltak hullámvölgyek, jó hullámok, amire ráültünk, emellett fontos magának a mérkőzésnek a menedzselése is, mivel ennek egyfajta tudássá, tapasztalattá kell válnia. Nagyon gyors a csapat, viszont az is fontos, hogy amikor megérkezünk a kapu elé, akkor ez a gyorsaság ne kapkodássá, hanem érettebb játékká váljon, hogy tudjuk, melyik fázisban mit követel a játék, mennyi kockázatot vállalunk és mikor kell biztonságibb játékra váltani” – mondta az 52 éves szakember, majd hozzátette, hogy a vk-szereplés sok területen hasznos a magyar válogatottnak, és a jó közös élmények által építkezni, fejlődni tudnak. 

„Bármilyen élmény jön, azt megpróbáljuk felhasználni arra, hogy a lehető legtöbbet fejlődjünk belőle” – zárta gondolatait Varga Zsolt.

A tornáról az első hat jut az áprilisi, 8 csapatos szuperdöntőbe, melyre a B-divízióból a német és a holland válogatott már biztosította helyét.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: Varga Zsolt szerint csak nyáron lehet látni az új szabályok hatását

Vízilabda
Tegnap, 8:47

Újabb kétnapos összetartáson a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.03.21. 11:19

Könnyedén nyert Nagyváradon, továbbra is veretlen a BL-ben az FTC

Vízilabda
2025.03.19. 21:16

Férfi vízilabda ob I: szétlövés döntött a Vasas és a Szolnok rangadóján, a Honvéd simán megverte az OSC-t

Vízilabda
2025.03.14. 21:18

Már az első negyedben eldöntötte a BVSC elleni meccsét az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.03.13. 19:38

Férfi vízilabda ob I: fölényes BVSC-siker Debrecenben

Vízilabda
2025.03.08. 12:54

Hétfőn húsz játékossal edz kettőt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.03.06. 17:54

Férfi vízilabda ob I: a BVSC magabiztosan győzte le az OSC-t

Vízilabda
2025.03.05. 21:30
Ezek is érdekelhetik