VESZÉLYES FORDULÓ várt a négy közé jutásért harcoló riválisokra a férfi vízilabda ob I-ben. A forgatási tábla értelmében a Honvéd, a Szolnok, a Vasas, az OSC és a BVSC is középcsapattal találkozott a szerdai játéknapon, vagyis nagyon vigyáznia kellett, mert az esélyesként elhullajtott pontok hiányozhatnak a legjobban a végelszámolásnál.
Nem véletlenül mondta Szivós Márton a forduló előtt, hogy minden találkozót komolyan kell vennie csapatának: benne volt a levegőben, hogy az influenzajárványtól sújtott Honvéd megszenvedhet a Kaposvár ellen. A somogyiak rutinos vezérük, Hárai Balázs hiányában sem finomkodtak, a szintén center Baj Marcell például rögtön az első hazai támadásnál labdát szerzett, majd nem sokkal később akciógólt lőtt – hamar ellépett három góllal a Kaposvár. Aztán úgy tűnt, „helyreáll a világ rendje”, elvégre egy perc leforgása alatt egyenlített, majd fordított is a Honvéd, amely a nagyszünet előtt ritmust váltott, egymást érték a jól helyezett átlövések.
A feljavuló támadójáték láttán nyugodtan sétálhattak ki a büfébe a hazai szurkolók, de bosszankodva ültek vissza a helyükre: a harmadik negyed elején egy támadó hiba és egy eladott labda itt, két akciógól ott, és máris egálra álltak a felek.
Nem utoljára a mérkőzésen… A Honvéd ugyanis hiába került ismét lépéselőnybe, a Kaposvárnak sem volt ledolgozhatatlan a háromgólos hátrány. Feszült végjáték kezdődött, 14–14 után mindkét csapat lezárhatta volna a mérkőzést, de a kapusok állták a sarat. A vendégek időkérést követő emberelőnyből megtörték a jeget, ám maradt még 37 másodperc, amelyet kiállítás miatt végig támadhatott a házigazda. Az egyébként ihletett formában pólózó Ekler Bendegúz lövését a kapásszélről bravúrral védte Szilágyi Ábel, csakhogy a kipattanót összegyűjtő Berta József a víz alá vitte a labdát, a megítélt szabaddobásból Kevi Bendegúz egyenlített.
Négy másodperccel a vége előtt szétlövésre mentette a találkozót a Honvéd, de ennél több öröme nem lehetett a meccsben, az ötmétereseket ugyanis jobban lőtték a kaposváriak, így értékes két pontot szereztek a Kőér utcában.
Közel volt a bravúrhoz a Szeged is a betegségek miatt megtizedelt Szolnok ellen, amely az első három negyedben összesen két gólt kapott, mégsem érezhette páholyban magát. Danka Benedek ugyanis az idény során sokadszor káprázatos formában védett, hiába játszották meg türelmesen a fórokat a vendégek, nehezen tudtak túljárni az eszén. A záró negyed elején másfél perc alatt megduplázta góljai számát a Szeged, ám amikor kellett, mindig volt válasza a Szolnoknak. Az utolsó percben kétszer támadtak az egyenlítésért a hazaiak, de hiába, Hangay Zoltán együttese hősies védekezéssel 7–6-ra megnyerte a Tisza-parti partit.
A folyó partján maradva irány Szentes, ahol a Vasas hat góllal győzött, az angyalföldiek a második negyed közepén léptek el vendéglátójuktól. Nagyjából tíz percig volt szoros az Eger–BVSC mérkőzés is, a hevesiek ugyanis jól kezdtek, ám az esélyesebb zuglóiak fokozatosan felőrölték őket, s végül fölényesen, 19–7-re győztek. A Miskolc edzője, Kemény Kristóf az első negyed után elégedetlen volt a látottakkal, csapata ugyanis támadásban és védekezésben is nehezen vette fel a fonalat az OSC ellen, 5–0-nál gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. A folytatásban feljavult a miskolciak emberelőnyös játéka, így elkerülték a nagy pofont – nem úgy a Pécs, amely kulcsembereit nélkülözve 28–2-re kapott ki a címvédő Ferencvárostól.
VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
15. FORDULÓ
FTC-Telekom Waterpolo–PVSK-Mecsek Füszért 28–2 (7–0, 5–0, 6–1, 10–1)
Népliget. V: Ercse, Pásztor
FTC: VOGEL SOMA – VIGVÁRI VENDEL 6, ARGIROPULOSZ 5, Nagy Ádám 2, Német T. 1, Nagy Ákos 2, Vismeg Zs. 1. Csere: Jansik Sz. 1, Di Somma 2, Lugosi 2, VARGA VINCE 3, Molnár E. 1, Paján 2. Edző: Nyéki Balázs
PÉCS: Gelencsér – Lajkó, Andrin, Aranyi A., Reisz, Vidovenyecz, Holl. Csere: Kókai Sz., NÉMETHY 2, Fiedler, Divják, Volnhofer. Edző: Rakonjac Zlatko
Emberelőny-kihasználás: 9/7, ill. 3/0. Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 1/0. Kipontozódott: Reisz (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Nyéki Balázs: – Erre a mérkőzésre is motiváltan érkeztünk, a játék minden percét élvezték a srácok. Sokat blokkoltunk, jól működött a zónánk és az emberfogásos védekezésünk is, fontos állomás volt a találkozó a Barceloneta elleni BL-rangadó előtt.
Rakonjac Zlatko: – Hiányzott a négy-öt beteg és sérült játékosunk, de ettől függetlenül nagyon csúnya a végeredmény, a Vasas után a Fraditól is súlyos vereséget szenvedtünk. Nem a legjobb a hangulatunk, de valahogy muszáj összeszednünk magunkat.
Szegedi VE–Szolnoki Dózsa Praktiker 6–7 (0–3, 2–1, 0–1, 4–2)
Szeged, 300 néző. V: Kovács S., Ádám F.
SZEGED: DANKA – Bóbis B., NAGY M. 1, Horváth V., SÁNTA 1, Kürti, SZILÁDI 2. Csere: Pörge 1, Kasza, Báthory, Spitz 1. Edző: Kiss Csaba
SZOLNOK: BÁNYAI – Schmölcz 1, KOVÁCS GERGŐ 1, Vámosi 1, Böröczky, KRASZNAI B. 1, KAKSTEDTER 1. Csere: Szabó II Bence 1, Bedő 1, Simon D., Cseh M., Zerinváry, Teleki. Edző: Hangay Zoltán
Emberelőny-kihasználás: 11/5, ill. 5/1
MESTERMÉRLEG
Kiss Csaba: – A Kaposvár elleni kiábrándító teljesítményünk után ezúttal dicséret illeti a játékosainkat, mert végig nyílttá tették a küzdelmet, amit bizonyít, hogy az utolsó percben az egyenlítésért támadtunk. Remélem, ismét ráléptünk a győztes útra, és hasonló játékkal szombaton a BVSC dolgát is megnehezítjük.
Hangay Zoltán: – A járvány miatt a hét elején csupán hat hadra fogható játékos jelent meg az edzésen, ezért leginkább magunkkal kellett megküzdenünk. Jól kezdtük a mérkőzést, a végére azonban az említett ok miatt elfogytunk. Ha szűken is, de végig vezetve, megérdemelten nyertünk a jó napot kifogó Szeged ellen.
Metalcom-Szentes–VasasPlaket 11–17 (4–4, 2–5, 2–4, 3–4)
Szentes, 100 néző. V: Bereczki M., Csizmadia Zs.
SZENTES: Pászti – Szatmári 2, Hajdú A. 1, CSORBA 4, BOZÓ 2, Asanin, Vékony. Csere: Szűcs P. (kapus), Tóth Gy. 1, Takács J., Horváth Á., Kürti-Szabó, Makán 1. Papp P. Edző: Kis Gábor
VASAS: LÉVAI – BÁTORI B. 5, DJURDJICS 2, Randjelovics 2, Gábor L., LAKATOS S. 4, Sélley-Rauscher. Csere: Dedovics 2, Dala D., Ragács, Klár, Batizi 2, Mijics. Edző: Szlobodan Nikics
Emberelőny-kihasználás: 9/2, ill. 11/6. Gól – ötméteresből: 4/4, ill. –. Kipontozódott: Vékony (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Kis Gábor: – Az első két negyed vállalható volt, ám a harmadik nyolc percben szétesett a játékunk. A tizenegy lőtt gól jónak mondható a Vasas ellen, ennek ellenére nem vagyok elégedett a támadójátékunkkal, ezt mindenképpen rendbe kell tennünk szombatig.
Szlobodan Nikics: – Nemzetközi kupamérkőzést követően érkeztünk Szentesre, ahol senkinek sincs könnyű dolga, nekünk sem volt. Az első negyedben többet hibáztunk támadásban, ám a folytatásban összeállt a védekezésünk, ami jó támadójátékkal párosult.
EPS-Honvéd–Kaposvári VK 15–15 (1–4, 6–1, 6–5, 2–5) – ötméteresekkel 2–4
Kőér utca, 150 néző. V: Kovács Cs. T., Kollár Gy.
HONVÉD: Farkas D. – Kevi 1, SUGÁR 3, SIMON H. 2, Hessels B. 1, EKLER B. 5, Kiss B. 1. Csere: Csoma (kapus), Bencz, Fejős, Gregor, Udvardi, HESSELS S. 2. Edző: Szivós Márton
KAPOSVÁR: Kósik – BERTA J. 3, Juhász-Szelei 2, FÜLÖP B. 2, Baj 2, DŐRY F. 2, Vindisch. Csere: SZILÁGYI Á. (kapus), Vadas, Bede 2, Pellei F. 1, Pellei K. 1, Somogyvári, Vörös T. Edző: Surányi László
Emberelőny-kihasználás: 15/5, ill. 6/2. Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 3/3. Kipontozódott: Gregor (28. p.), Pellei F. (28. p.), Hessels B. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Szivós Márton: – Noha csak egy pontot szereztünk, gratulálok a fiúknak, mert óriási tartásról adtak tanúbizonyságot. Nem játszottunk jól, ami a járványnak is betudható, mivel elkapta a csapat többsége, így sajnos többen is, ha nem is betegen, de nem jó formában vállalták a játékot.
Surányi László: – Őrület volt ez a mérkőzés, jól kezdtünk, utána erősen visszaestünk, a végén pedig visszajöttünk. Már úgy éreztem, hogy megnyertük a találkozót, de az utolsó pillanatban a Honvédnak sikerült egyenlítenie. Örülnöm kellene, de csalódott vagyok, mindenesetre büszke vagyok a csapatomra – meglátjuk, mire lesz elég ez a két pont.
DVSE-Master Good–UVSE 13–10 (5–2, 2–3, 5–2, 1–3)
Debrecen, 350 néző. V: Fodor R., Csanádi Zs.
DVSE: KRÉMER B. – SOMORJAI 2, Pónya, GAGULIC 2, MACSI P. 2, Cavano 1, GLUHAIC 3. Csere: Sipos B. (kapus), DIENES 1, Macsi M., FÜZESI 1, Stefanidesz, Mihov 1, Bera. Edző: Kádár Kálmán
UVSE: Csiszer – Alekszejev, HERCZEG 3, KORBÁCS 2, Baksa 1, Tóth K., Hegedűs Z. Csere: Csite (kapus), Gidófalvy, HEGEDŰS CS. 1, BESENYEI 2, Labik 1, Budai, Kedves. Edző: Vincze Balázs
Emberelőny-kihasználás: 7/4, ill, 8/4. Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 2/0. Kipontozódott: Dienes (26. p.), Pónya (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Kádár Kálmán: – Rendkívül kemény meccsen vagyunk túl, hiába vezettünk több góllal is, mindig résen kellett lennünk – elég lett volna néhány hiba, és az UVSE egyből felzárkózik. Erőt kell merítenünk ebből a találkozóból és ezzel a lendülettel haladnunk tovább.
Vincze Balázs: – Nem tudtuk felvenni a ritmust, ellenfelünk végig kontroll alatt tartotta a találkozót, és akár nagyobb különbséggel is győzhetett volna. Meg kell próbálnunk minél hamarabb megtalálni a kiutat a gödörből.
Genesys OSC Újbuda–PannErgy-Miskolci VLC 15–10 (3–0, 5–2, 4–5, 3–3)
Nyéki uszoda, 70 néző. V: Tordai, Juhász G.
OSC: FERNANDES – Mészáros Cs. 1, TEN BROEK 2, Gyárfás T. 2, Aranyi M., SZALAI P. 3, S. Rossi 2. Csere: Szitás (kapus), VÁRNAI 4, Pető A., Nagy N. 1, Varga B., Baksa B., Török Botond. Edző: Kovács Róbert
MISKOLC: Grieszbacher – Hegedűs B. 1, VÁRKONYI Á. 2, OLTEAN 3, Vismeg B., NYÍRI 2, Simon B. 1. Csere: Szabó Gergő (kapus), Smitula, Bikki-Petró, Tőzsér, Mészáros B., Almási 1, Baricska. Edző: Kemény Kristóf
Emberelőny-kihasználás: 12/6, ill. 13/5. Kettősemberelőny-kihasználás: 1/1, ill. –. Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0. Kipontozódott: Varga B. (22. p.), Mészáros B. (30. p.), Smitula (30. p.), Baksa B. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Kovács Róbert: – Azt kértem a csapattól, hogy próbáljon meg olyan agresszív, kemény játékot mutatni, hogy kérdés se férjen a végeredményhez. Ezt két és fél negyedig tudtuk tartani, utána én voltam kicsit dühös a csapatra, de összességében elégedett vagyok – a két és fél negyednyi jó játékot kell kitolni négy negyedre, az utolsó felvonásban jobban koncentrálni.
Kemény Kristóf: – Két negyed után eldőlt a találkozó. A csapatok tabellán elfoglalt helyezései alapján ez a végeredmény még elfogadható is lenne, mégis ideges vagyok, sok hibát követtünk el, a hazaiak pedig kihasználták ezeket. Aztán szerencsére tudtunk váltani, ami az eredmény kozmetikázásánál többre nem volt jó, de remélem, ezt a játékképet a Debrecen ellen az első perctől az utolsóig tudjuk mutatni.
DIGI-Eger–BVSC-Manna ABC 7–19 (3–3, 2–7, 1–5, 1–4)
Eger, 50 néző. V: Kun Gy. ifj. Kenéz
EGER: Moravcsik – SALAMON 2, Gólya, Ádám E., Rádli, Dóczi, SZALAI G. 3. Csere: Borbély (kapus), Berényi 1, Tomori, Sudár 1, Molnár G., Klebovicz, Biros V. Edző: Biros Péter
BVSC: KOROM – Jansik D. 2, Csapó M. 1, CSACSOVSZKY A. 2, TÁTRAI D. 3, KONARIK 2, EKLER ZS. 3. Csere: Bundschuh 1, Mészáros M. 2, GÁL D. 2, Benedek M. 1, Simon S., Tátrai T. Edző: Varga Dániel
Emberelőny-kihasználás: 8/2, ill. 3/2. Gól – ötméteresből: –, ill. 5/4. Kipontozódott: Tátrai T. (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Biros Péter: – Túl sok volt a lefordulás- és centergól, amellyel segítettük a BVSC-t, a lőtt gólok számával sem vagyok elégedett. Fejlődnünk kell, sok munka vár még ránk.
Varga Dániel: – Elégedett vagyok a játékkal és a hozzáállással. Nem magától értetődő, hogy nyerünk egy középcsapat ellen idegenben, örülök, hogy mindenki odatette magát.
AZ ÁLLÁS | M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P |
1. FTC | 15 | 15 | – | – | – | 309–111 | +198 | 45 |
2. Szolnok | 15 | 13 | – | – | 2 | 201–144 | +57 | 39 |
3. OSC | 15 | 12 | – | 1 | 2 | 186–133 | +53 | 37 |
4. Vasas | 15 | 11 | 1 | – | 3 | 198–141 | +57 | 35 |
5. BVSC | 15 | 10 | 1 | – | 4 | 209–147 | +62 | 32 |
6. Honvéd | 15 | 10 | – | 1 | 4 | 163–133 | +30 | 31 |
7. Szeged | 15 | 7 | – | 1 | 7 | 158–168 | –10 | 22 |
8. Kaposvár | 15 | 6 | 1 | 1 | 7 | 184–199 | –15 | 21 |
9. Szentes | 15 | 4 | 1 | 1 | 9 | 151–180 | –29 | 15 |
10. Eger | 15 | 3 | – | – | 12 | 131–219 | –88 | 9 |
11. UVSE | 15 | 3 | – | – | 12 | 154–215 | –61 | 9 |
12. Miskolc | 15 | 2 | 1 | – | 12 | 121–184 | –63 | 8 |
13. Debrecen | 15 | 2 | – | 1 | 12 | 128–203 | –75 | 7 |
14. Pécs | 15 | 1 | 1 | – | 13 | 115–231 | –116 | 5 |