Vízilabda ob I: a Szeged nagy csatában győzte le a Szentest

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.12.14. 19:37
Győzött a Szeged (Forrás: Facebook/Szeged)
A Szeged kétgólos különbségű győzelmet aratott a vendég Szentes felett a férfi vízilabda ob I alapszakaszának 10. fordulójából elhalasztott és szombaton pótolt mérkőzésén.

Sorozatban negyedszer győzött a Szeged az ob I-ben, Kiss Csaba együttese így már a hetedik helyen áll. A szegediek az első négy percben – többek között Kürti Dominik góljával, aki a meccs legeredményesebbje lett három találattal – elhúztak 3–0-ra, és később is legfeljebb csak mínusz egyre „engedték fel” a Szentest.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ALAPSZAKASZ
A 10. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
ZUE.HU SZEGEDI VE–METALCOM-SZENTES 8–6 (2–0, 1–1, 4–4, 1–1)
Szeged, 400 néző. Vezette: Kollár, Tordai
SZEGED: DANKA – Spitz, BÓBIS B. 2, NAGY M. 2, Kasza, Sziládi, KÜRTI 3. Csere: PÖRGE 1, Sánta, Varga M., Horváth V. Edző: Kiss Csaba
SZENTES: Kovács B. – TÓTH GY. 2, Vékony, SZATMÁRI 2, Csorba, Bozó, Kürti-Szabó. Csere: Hajdú A., HORVÁTH ÁKOS 2, Takács J., Asanyin, Makán. Edző: Kis Gábor
Emberelőny-kihasználás: 10/5, ill. 11/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott. Kasza (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Kiss Csaba: – A remek kapusteljesítménynek, továbbá a fegyelmezett védekezésnek köszönhetjük a győzelmet. Hektikus őszt zártunk, jól kezdtünk, a hullámvölgyet pedig a pécsi vereségünk jelentette. Az őszi idény végére viszont sikerült talpra állnunk.
Kis Gábor: – Azért nyerte meg a Szeged a vármegyei rangadót, mert kiemelkedő kapusteljesítménye remek védőmunkával párosult. A kapus nálunk is jól teljesített, ám a hat lőtt góllal elégedetlen vagyok.

 
  1. FTC1313252–102+15039
  2. Szolnok13112177–127  +5033
  3. OSC131012155–112  +4331
  4. Vasas13913162–126  +3629
  5. Honvéd1394137–112  +2527
  6. BVSC13814175–131  +4426
  7. Szeged13715142–148    –622
  8. Kaposvár13517156–174  –1816
  9. Szentes134117131–148  –1715
10. Eger13310113–183  –70  9
11. UVSE13310133–186  –53  9
12. Miskolc132110105–158  –53  8
13. Pécs131111109–184  –75  5
14. Debrecen131111108–164  –56  4
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: a DVSE győzött az eddig nyeretlenek meccsén

Vízilabda
2025.10.18. 18:30

A Vasas az utolsó negyedben háromgólos hátrányból fordított a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.10.17. 20:33

Vízilabda: a Genesys a Semmelweis OSC főszponzora lesz

Vízilabda
2025.10.14. 15:46

Férfi vízi ob I: könnyed győzelemmel hangolt a BL-re a címvédő Ferencváros

Vízilabda
2025.10.11. 13:54

Férfi vízilabda ob I: százszázalékos maradt a Honvéd

Vízilabda
2025.10.10. 21:10

Férfi vízilabda Eurokupa: súlyos vereséget szenvedett, de továbbjutott a Szolnok

Vízilabda
2025.10.05. 14:46

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
2025.10.03. 21:12

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.10.01. 20:20
Ezek is érdekelhetik