Vízilabda ob I: a Szeged meglepetésre legyőzte a Vasast

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.10.12. 18:29
Fotó: szolnok-vizilabda.hu
Az idény eddigi legnagyobb meglepetéseként a Szeged 15–13-ra legyőzte az előző évadban ezüstérmes, a jelen kiírásban eddig százszázalékos Vasast a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján, amelyen a Szolnok a negyedik negyedben érvényesítve a papírformát 12–9-re nyert a vendég OSC ellen.

Honvéd, Mladost Zagreb, OSC: három erős ellenfél, három rangadó. Volt már könnyebb hetük is a szolnoki vízilabdázóknak… Hangay Zoltán együttese viszont nem panaszkodott a sorsolásra, inkább felült a hullámra, két nappal a horvátok elleni bravúr után megőrizte hibátlan mérlegét a bajnokságban.

A szurkolók is ott folytatták, ahol az Eurokupa-mérkőzésen abbahagyták, az OSC ellen is hangorkán fogadta a házigazdát. Ahogy az edzők várták, egymásnak estek a csapatok, az első percek pontatlanságai a gyors, olykor kapkodó játékból adódtak. Amint megjöttek a kiállítások, felpörögtek az események, Zerinváry Lóránd mintaszerűen megjátszott fórból volt eredményes, húzására még Hangay mester is elégedetten csettintett.

Játékosai helyezkedésével már kevésbé volt elégedett, mert többször is elcsúsztak a blokkok, a vendégek megtalálták a réseket – más kérdés, hogy Józsa Ottó résen volt a kapuban, így lépéselőnyben maradt a Szolnok. Nem lett volna rangadó a rangadó, ha Bedő Krisztián nem lő csavargólt, a rutinos center “másodállásban” futószalagon hozta az előnyöket, alaposan feladta a leckét az újbudai bekkeknek.

Mielőtt ellépett volna a házigazda, Pető Attila hátára vette csapatát, elemi erejű átlövésekkel kergette ki a pókokat a sarokból. A nagyszünet után már az OSC támadott a kétgólos előnyért, Kovács Róbert időt kért, a Szolnok pedig kapust cserélt, Bányai Márk és a kapufa közös erővel egyetlen támadás alatt három próbálkozást hatástalanított. A heroikus védekezés feltüzelte a közönséget és a játékosokat is, rögtön egyenlítettek a Tisza-partiak, sőt, a záró negyedben Zerinváry villanásaival már kettővel vezettek.

Több fordulatot nem hozott a mérkőzés, a Szolnok ugyanis visszaverte az OSC felzárkózási kísérletét, Vámosi Bertold szédületesen nagy góllal állította be a 12–9-es végeredményt. Talpra ugrottak a szurkolók, zúgott a vastaps – bőven volt okuk az ünneplésre, az elmúlt hét napból ennél többet aligha hozhattak volna ki kedvenceik.

A Vasas ugyanakkor sokkal többet remélt a szegedi túrájától, még úgy is, hogy az előjelek finoman szólva sem voltak kedvezőek. A nyáron jelentősen megfiatalított fővárosi gárda szerdán nagy pofont kapott a Barcelonetától a BL-ben, ami aligha múlt el nyomtalanul, márpedig a csongrádiak már a BVSC elleni pontszerzéssel bizonyították, könnyen megérzik a vérszagot. Kiss Csaba megtalálta a Vasas sebezhető pontjait, a nagyszünetig tíz (!) gólt lőtt a Szeged, amely kitűnően használta ki az emberelőnyeit.

Nem véletlenül tippeltük Leinweber Olivért az idény felfedezettjének, a 19 éves szélső ezúttal is felvállalta a vezérszerepet, öt gólja mellett a piszkos munkából is kivette a részét. Csapata pedig ellépett néggyel, ami az utolsó negyedben igencsak tetemes előnynek tűnt…

…csakhogy a Vasas nem hagyta annyiban a dolgot, kontrák, védések és labdaszerzések után már az egyenlítésért támadott. A házigazda a legjobbkor taposott rá ismét a gázpedálra, Kürti Dominik lövése a kapufáról Sánta Dániel elé pattant, aki eldöntötte a mérkőzést. A lendületesen játszó Szeged 15–13-ra legyőzte a gyengélkedő Vasast – ez az idény eddigi legnagyobb meglepetése.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
4. FORDULÓ
SZOLNOKI DÓZSA PRAKTIKER–GENESYS OSC ÚJBUDA 12–9 (2–2, 4–4, 2–2, 4–1)
Szolnok, 300 néző. V: Csanádi, Ercse
SZOLNOK: Józsa – Schmölcz 1, Kovács G., Vámosi 1, BEDŐ 2, Kakstedter 1, ZERINVÁRY 3. Csere: BÁNYAI (kapus), Simon D. 1, Krasznai B. 1, Teleki, SZABÓ II BENCE 2, Böröczky, Cseh M. Edző: Hangay Zoltán
OSC: FERNANDES – Mészáros Cs., Várnai, SZALAI P. 3, Rossi, Gyárfás T., Baksa B. Csere: Aranyi M., Varga B. 2, PETŐ A. 3, Nagy N., Ten Broek 1. Edző: Kovács Róbert
Emberelőny-kihasználás: 11/6, ill. 12/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Szabó II Bence (23. p.), Kakstedter (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Hangay Zoltán: – Az első három negyedben sok elkerülhető gólt kaptunk, a záró szakaszban viszont összeállt játékunk, sok minden sikerült a hajrában. Nagyon boldogok vagyunk, de továbbra is helyén kell kezelnünk a sikereinket.
Kovács Róbert: – Megérdemelten nyert a szolnoki csapat, amely ebben az idényben felült a hullámra, jól játszik. Három és fél negyeden át mi is jól játszottunk, a hajrában azonban nem koncentráltunk eléggé. Dolgozunk tovább, még sokat tennünk, hogy jobbak legyünk.

ZUE.HU SZEGEDI VE–VASASPLAKET 15–13 (3–3, 7–5, 2–2, 3–3)
Szeged, 350 néző. V: Kun Gy., ifj. Kenéz Gy.
SZEGED: DANKA – LEINWEBER 5, BÓBIS B. 3, Sziládi 1, SÁNTA 1, Horváth V., Kürti 1. Csere: Pörge 2, Báthory, Nagy M. 2, Kasza, Varga M., Spitz. Edző: Kiss Csaba
VASAS: Lévai – Dala D., BÁTORI 5, Djurdjics 2, Batizi 2, LAKATOS S. 2, Dedovics 1. Csere: Mizsei (kapus), Gaszt, Tasi, Ragács, Randjelovics, Sélley-Rauscher, Gábor L. 1. Edző: Szlobodan Nikics
Emberelőny-kihasználás: 8/5, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Kiss Csaba: – Sorsdöntőnek bizonyult, hogy nulla kettő után gyorsan átvettük a vezetést, a félidőben már kétgólos előnyben voltunk. Ha játékosaim elhiszik, hogy a fővárosi élcsapatok ellen is van keresnivalójuk, nagy potenciál van a csapatunkban.
Szlobodan Nikics: – Védekezésben és támadásban egyaránt sokat hibáztunk, a jó napot kifogó Szeged megérdemelten nyert. Úgy látszik, a Barceloneta elleni hétközi vereség mély nyomokat hagyott csapatunkban. Igyekszünk tanulni a hibákból, mielőbb szeretnénk talpra állni.

 
A FÉRFI OB1 ÁLLÁSAMGYHGYHVVL–KGkP
1. Szolnok4454–37+1712
2. Vasas43156–39+179
3. Szeged421148–4807
4. FTC2248–16+326
5. OSC32133–27+66
6. Honvéd32129–25+46
7. BVSC21128–21+75
8. UVSE1114–11+33
9. Eger41335–55–203
10. Miskolc31220–29–92
11. Pécs41335–62–272
12. Szentes21121–23–21
13. Debrecen31227–46–191
14. Kaposvár3328–37–90

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik