Kovács Róbert: Egyik meccsre sem mehetünk el úgy, hogy csak a nadrágot küldjük a vízbe

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 17:31
Balról jobbra Várnai Kristóf csapatkapitány, Vassy Attila, Tóth Márton és Kovács Róbert (Fotó: Kovács Péter)
Az OSC Újbuda meghosszabbította a Genesysszel három éve kötött névadó szponzori egyezségét – a keddi sajtótájékoztatón a férfi vízilabda ob I-ben szereplő csapat jelenlegi helyzetéről, az utánpótlás-nevelés és a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról is szó esett.

Három évvel ezelőtt, 2021 novemberében lépett névadó szponzori egyezségre a Genesys felhőszolgáltató a férfi vízilabda ob I-ben szereplő OSC Újbudával, az eltelt időszakban a csapat két bajnoki ezüst- és egy bronzérmet szerzett. A kedden a vállalat budapesti székházában tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a felek meghosszabbítják az együttműködést.

„Amely országokban jelen vagyunk, igyekszünk kötődni az adott közösséghez, a vízilabda pedig olyan sportág, melyet szerintem Magyarországon mindenki magáénak érez valamilyen szinten – mondta Vassy Attila Genesys-vezérigazgató. – A hasonló értékrend mentén keressük a kapcsolódást, és nagyon fontosnak tartjuk a fiatalokat, az új generáció kinevelését és fejlődése segítését. Ebben pedig partnerre leltünk az OSC-ben: mindkét félnek fontos az innováció és a csapatban elért sikerek – ezért is folytatjuk az együttműködést.”

Tóth Márton, az újbudaiak csapatmenedzsere megköszönte az eddigi támogatást, majd kiemelte: a mai világban igen fontos, hogy a stabil háttér hatására a vezetés teljes körűen foglalkozhat a szakmai kérdésekkel. „Nemcsak utánpótlásbázis, hanem utánpótlásműhely is vagyunk: Szitás Dávid junior-világbajnok, Kondor Zétény junior vébé-bronzérmes és Európa-bajnoki aranyérmes, Török Botond utánpótlás-válogatott kerettag, mindannyian az OSC tagjai. Mindig is nagy fiatalbázisunk volt, jórészt a tizenegyedik kerületből, az ifjak két felnőttcsapatunkban is lehetőséget kaphatnak. A vezetőedző igyekszik beépíteni a fiatalokat, bár az eredményesség az elsődleges, de az ifjak szerepeltetésének is mindenképpen teret adunk – egy játékost kinevelni jelentős tőke, de még mindig olcsóbb kinevelni őket, mint vásárolni. Célunk, hogy hosszú távon támaszkodhassunk saját utánpótlás-sportolóinkra, ennek első lépéseit idén meg is tettük.”

A Varga Dánielt az OSC edzőjeként ettől a szezontól váltó Kovács Róbert is rámutatott, fiatal csapatot építettek a jelenleg futó szezonra, a lehető leggyorsabb eredményességre törekszenek, de közben emlékeztetett: időre és türelemre van szükség mind a csapat, mind a stáb, mind a vezetőség oldaláról, hiszen nem lehet egyik hétről a másikra mindig csodákat tenni. 

Kovács Róbert vezetőedző (Fotó: Kovács Péter)

„A játékosokban megvan a potenciál, nagyon szépen dolgoznak, abszolút bizakodó vagyok. Jól sikerült a nyári felkészülés – bár akkor még nem voltam a csapattal, mert a junior nemzeti csapattal tartottam, de Tóth László és Fridvalszki Marcell nagyszerű munkát végzett a fiúkkal. Kialakult a jó kémia a játékosok között, ha ezt az edzésekről egyre jobban átemeljük a mérkőzésekre, és ez elkezd működni, akkor leszünk igazán sikeresek. Szeptember közepén léphettem be a csapat életébe, még nem volt sok időm átültetni az elképzeléseimet, talán ezért sem volt olyan sikeres a kezdés, hiszen nem jutottunk csoportkörbe az Eurokupában, és a Magyar Kupában is kiestünk a negyeddöntőben. De a legutóbbi, Szolnok elleni mérkőzésen már láttam jeleit annak a stílusnak, amelyet a csapattal akarok játszatni a későbbiekben. Igazán kiegyenlített bajnokság elé nézünk, minden meccsre fel kell készülnünk, egyikre sem mehetünk el úgy, hogy csak a nadrágot küldjük a vízbe. Nehéz feladat előtt állunk a bajnokságban, ha a legjobb négy közé akarunk kerülni, de szépen haladunk – mindenekelőtt a saját játékunkat akarjuk fejleszteni, a saját stílusunkat kialakítani, és ha ez megvan, az ellenfelet is analizáljuk.”

A sajtótájékoztatón elhangzott még a társadalmi felelősségvállalás fontossága a csapat életében: Tóth Marcell ezzel kapcsolatban elmondta, az OSC a társadalmi szolidaritásra, a szociális segítségnyújtásra nagy hangsúlyt fektet, az ennek keretében minden évben a rászorulóknak szervezett karácsonyi gyűjtés, az aláírt klubereklyék licitre bocsátása a közösséget is építi. „Szűkebb értelemben a Nyéki uszodába tartozunk az utánpótlással, a szülőkkel, a szurkolókkal együtt, ám tágabb értelemben a tizenegyedik kerületbe – a közösség felé tanúsított empátia, szolidaritás, pozitív önkép nemcsak nekünk, hanem támogatóinknak is lényeges” – tette hozzá a csapatmenedzser.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik