Megszakadt a Szolnok 14 mérkőzés óta tartó veretlensége

Vágólapra másolva!
2024.10.31. 19:50
A Szolnok a Pro Recco, a Honvéd pedig a CN Barcelona otthonában kapott ki, a BVSC viszont jó második félidei teljesítményének köszönhetően két góllal győzött a férfi vízilabda Eurokupa csoportkörének harmadik fordulójában.

A játéknap rangadóját vívta a 11-szeres Bajnokok Ligája-győztes olasz együttes és a Szolnok Olaszországban. A szezon előtt súlyos anyagi gondokkal küzdő, azonban így is erős házigazdák – akik nem vállalták a BL-indulást – végül végig vezetve győzték le a 14 mérkőzés óta veretlen magyar csapatot. Az olaszoknál kölcsönben szereplő Haverkampf Bence nem volt a keretben, a vendégektől Bedő Krisztián négyszer volt eredményes. 

A Szolnok a negyedik fordulóban a horvát Mladost Zagreb otthonába látogat. 

A BVSC a nagyszünetben még egygólos hátrányban volt, de ezt a harmadik negyedben eltüntette, a negyedikben pedig fordított és 12–10 győzött, így továbbra is százszázalékos. A találkozó legjobbja a négygólos Ekler Zsombor volt. 

Varga Dániel vezetőedző együttese a következő fordulóban, november 14-én a szintén görög Panionioszt fogadja. 

A továbbra is pont nélkül álló Honvéd a harmadik negyed közepén hiába vezetett 9–5-re a CN Barcelona otthonában, ezt követően nem tudott betalálni, a hazaiak pedig Pol Goma Esforzado egy másodperccel a meccs vége előtt, emberelőnyből szerzett góljával megnyerték az összecsapást. A fővárosiak újabb vereségükkel szinte biztosan nem lesznek nyolcaddöntősök. A négy négycsapatos csoportból az első két-két együttes jut a 16 közé, a mezőny a Bajnokok Ligája csoportköréből átkerülő gárdákkal válik teljessé. 

Férfi Eurokupa, csoportkör, 3. forduló: 
B-csoport: BVSC-Manna ABC–Vuliagmeni (görög) 12–10 (3–2, 2–4, 3–2, 4–2)
Az állás: 1. BVSC 9 pont, 2. Ortigia (olasz) 6, 3. Panioniosz (görög) 3, 4. Vuliagmeni 0
C csoport: Pro Recco (olasz)–Szolnoki Dózsa Praktiker 17–11 (5–3, 4–3, 5–3, 3–2)
Az állás: 1. Pro Recco 9 pont, 2. Szolnok 5, 3. HAVK Mladost (horvát) 4, 4. Duisburg (német) 0
D csoport: CN Barcelona (spanyol)–EPS-Honvéd 10–9 (3–2, 2–6, 1–1, 4–0)
Az állás: 1. Barcelona 9 pont, 2. Panathinaikosz (görög) 6, 3. Sabac (szerb) 3, 4. Honvéd 0

 

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Ha ezen az úton maradunk, messzire juthatunk

Vizes vb 2025
3 órája

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
4 órája

Jó, jobb, legjobb – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
Tegnap, 0:37

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Tusványos 2025: Ennek a generációnak mindig az aranyért kell mennie – Szécsi Zoltán

Vízilabda
2025.07.24. 14:13

Varga Zsolt a szerbek legyőzése után: „Az volt a győzelem kulcsa, hogy túllőttük őket”

Vizes vb 2025
2025.07.22. 18:44

Legyőztük az olimpiai bajnokot, vb-döntőt játszhat a férfi pólóválogatott is!

Vizes vb 2025
2025.07.22. 17:03

Románia nyolcgólos hátrányból jött vissza, de Japáné a 9. hely a vizes vb férfi vízilabdatornáján

Vizes vb 2025
2025.07.22. 07:30
Ezek is érdekelhetik