Férfi vízilabda Eurokupa: komoly pofonba szaladt bele a Honvéd a Brescia ellen

Vágólapra másolva!
2024.09.26. 18:24
Fotó: Facebook/Budapest Honvéd SE Vízilabda Szakosztály
Az EPS-Honvéd ötgólos vereséggel kezdte meg szereplését a férfi vízilabda Eurokupa budvai selejtezőcsoportjában.

A budapesti együttes csütörtökön az olasz Bresciával csapott össze, és a meccs derekán már négygólos hátrányban volt. Szivós Márton vezetőedző csapata a harmadik negyedben nem talált a kapuba, ezzel megpecsételődött a sorsa.

A Honvéd pénteken a házigazda montenegróiakkal, szombaton a szerb Valisszal és a bosnyák Banja Lukával találkozik.

A másik három magyar csapat közül a Bajnokok Ligája kvalifikációjából búcsúzott BVSC házigazdája lesz a selejtezős minitornának, az OSC Szerbiában szerepel, míg a Szolnok Görögországban játszik a hétvégén.

VÍZILABDA
FÉRFI EUROKUPA, SELEJTEZŐKÖR 
B-CSOPORT (Budva)
AN Brescia (olasz)–Endo Plus Service-Honvéd 12–7 (5–4, 4–1, 2–0, 1–2)

 

Legfrissebb hírek

Varga Dániel: Nagy lépést tettünk előre, de dolgozunk tovább, hogy a későbbiekben ne veszítsünk két pontot

Vízilabda
2025.10.18. 21:21

A Szolnok szoros győzelemmel, a BVSC szétlövéses vereséggel kezdett a vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.10.16. 21:06

Férfi vízilabda ob I: százszázalékos maradt a Honvéd

Vízilabda
2025.10.10. 21:10

A továbbjutás ellenére maradt hiányérzetük a szolnoki pólósoknak

Vízilabda
2025.10.07. 12:00

Férfi vízilabda Eurokupa: súlyos vereséget szenvedett, de továbbjutott a Szolnok

Vízilabda
2025.10.05. 14:46

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
2025.10.04. 17:47

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
2025.10.03. 22:30

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
2025.10.03. 21:12
Ezek is érdekelhetik