A Vasas kilenc góllal Pécsen, a Honvéd eggyel nyert Miskolcon a pólóbajnokságban

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 21:00
Lakatos Soma négy gólt dobott (Fotó: Balogh László, archív)
A férfi vízilabda ob I alapszakaszának 1. fordulójában a Vasas simán, a Honvéd nagy csatában nyerte meg első mérkőzését.


ELCSÉPELT KÖZHELYNEK TŰNHET, mégsem üres frázis, hogy rendkívül erős és sűrű a mezőny a férfi vízilabda ob I új idényében. Nem mintha egyetlen fordulóból érdemes lenne messzemenő következtetést levonni, pláne úgy, hogy a szerdai játéknapon csak három mérkőzést játszottak le, de alighanem több kiélezett, izgalmas találkozóra számíthatunk, mint az előző évadban.

A nyáron újjáalakuló, Kemény Kristóf irányításával a legjobb nyolc közé vágyó Miskolc otthonában például az élcsapatok sem mehetnek biztosra. Nem is volt könnyű dolga a Honvédnak a nyitányon, hiába lépett el a nagyszünet előtt hárommal, a házigazda többször is visszajött egy gólra a végjátékban. A felzárkózásban elévülhetetlen érdemei voltak a borsodiak kapusának, Grieszbacher Márknak, aki a harmadik negyed végén lehúzta a rolót, és a záró szakasz közepéig nem is engedte fel. Az utolsó percben háromszor is támadott az egyenlítésért a Miskolc, de nem tudott betalálni, az elsőrangúan védekező Honvéd 8–7-re győzött.

Azért van, ami nem változott: a Kaposvár és a Szeged az elmúlt évekhez hasonlóan ismét parázs csatát vívott egymással. A világbajnok centerrel, Hárai Balázzsal erősítő hazaiak sokáig nyeregben érezhették magukat, de a nagyszünet után ritmust váltottak a szegediek: sorozatban hat gólt lőve átrobogtak riválisukon, a vége 13–10 lett.

Sokan úgy tartják, a Vasas kerete valamelyest gyengült a nyáron, azt viszont sejthettük, hogy nem Pécsen derül ki, valóban így történt-e. A fiatal hazai csapat derekasan küzdött, de nem tudta megnehezíteni esélyesebb ellenfele dolgát, a négygólos Lakatos Soma vezérletével könnyedén, 17–8-ra nyertek a fővárosi piros-kékek.

A kép még korántsem teljes, két mérkőzést ugyanis elhalasztottak az első fordulóból, a hétvégén viszont a BVSC, az OSC, az UVSE és a Szentes is vízbe ugrik a Magyar Kupa csoportkörében.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ 
1. FORDULÓ
PVSK-Mecsek Füszért–VasasPlaket 8–17 (2–6, 1–3, 2–3, 3–5)
Pécs, 200 néző. V: Csizmadia, Tóth K. 
PÉCS: Szabó B. – Kondor 1, ROGAC 2, Szabó G. 1, Mihajlo, Lajkó, HOLL 2. Csere: Reisz, Szűcs L., Cseh A. 1, Kókai, Némethy, Vidovenyecz 1. Edző: Zlatko Rakonjac
VASAS: Lévai – Sélley-Rauscher, BATIZI 2, LAKATOS S. 4, Randjelovics 2, DJURDJICS 2, Bátori 1. Csere: Rogács, Tasi, Mijics 1, Gaszt 1, GÁBOR L. 3, Tóth M. 1. Edző: Szlobodan Nikics
Emberelőny-kihasználás: 8/4, ill. 9/8, Kipontozódott: Mihajlo (19. p.), Reisz (22. p.), Gaszt (23. p.), Batizi (26. p.), Szabó G. (28. p.). Kiállítva (végleg, cserével): Lajkó a 21. percben
MESTERMÉRLEG
Zlatko Rakonjac: – Az elején nem találtuk az ellenszert a Vasas védekezésére. A hozzáállásunk megfelelő volt, de a koncentrációval akadtak gondjaink.
Szlobodan Nikics: – Az első mérkőzés mindig nehéz, különösen idegenben. Fontos volt és megalapozta a győzelmünket, hogy már a meccs elejétől keményen, fegyelmezetten védekeztünk.

Kaposvári VK–Szegedi VE 10–13 (2–1, 5–4, 1–5, 2–3)
Kaposvár, 230 néző. V: Csanádi Zs., Ádám F. 
KAPOSVÁR: Kósik – Juhász-Szelei 1, VINDISCH 1, Pellei F., Hárai 1, Berta 1, Dőry 1. Csere: Fülöp B. 2, Pellei K. 1, BAJ 2, Besenyei, Bede. Edző: Surányi László
SZEGED: Danka – NAGY M. 3, LEINWEBER 3, Kürti, Kasza, SZILÁDI 5, Báthory. Csere: Bóbis 1, Horváth V., Spitz, Pörge 1, Varga M. Edző: Kiss Csaba
Emberelőny-kihasználás: 11/3, ill. 12/7. Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1. Kipontozódott: Pellei F. (17. p.), Juhász-Szelei (21. p.)
MESTERMÉRLEG
Surányi László: – Bár csak az első fordulón vagyunk túl, nagyon fájó ez a vereség. Sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban, de amikor eljött a puding próbája, minden szétesett. Rossz volt átélni ezt a mérkőzést edzőként.
Kiss Csaba: – Egy Kaposvár–Szeged meccsen minden előfordulhat, szeretem ezeket a mérkőzéseket. Várható volt, hogy sok kiállítás lesz, hiszen mindig brusztos csatákat vívunk egymással, ebből jobban jöttünk ki, jól használtuk ki az emberelőnyöket. Fontos rangadót nyertünk meg, ráadásul idegenben.

PannErgy-Miskolci VLC–EPS-Honvéd 7–8 (1–2, 1–3, 3–2, 2–1)
Miskolc, 130 néző. Vezette: Kovács Cs. T., Ercse
MISKOLC: GRIESZBACHER – OLTEAN 3, Smitula, Blazevic 1, Rossi, HEGEDŰS B. 1, Várkonyi. Csere: Szabó G. (kapus), Gialanze, Bikki-Petró, Simon B., Vismeg B., Tőzsér 1, Mészáros B. 1. Edző: Kemény Kristóf
HONVÉD: CSOMA – Kevi, Simon H., Ekler B. 1, KISS B. 2, Hessels B. 1, VADOVICS V. 2. Csere: Farkas D. (kapus), Simon H., Bencz, Gregor, HESSELS S. 2, Szépfalvi, Sugár. Edző: Szivós Márton
Emberelőny-kihasználás: 4/0, ill. 6/2. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 6/3. Kipontozódott: Rossi (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf: – Az utolsó két-három percet leszámítva kontrollálta a mérkőzést a Honvéd. Ami a csapatomat illeti, az akaráshoz néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény párosult. Nem volt veszítenivalónk, emiatt sajnálom, hogy csak a második félidőre érkeztünk meg a meccsbe.
Szivós Márton: – Nagyon örülök a győzelemnek. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de megérdemelten, végig vezetve nyertünk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik