Zalánki Gergő: Az olimpián is „csak” vízilabdáznunk kell

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 14:16
Zalánki Gergő (labdával) a horvátok elleni zágrábi felkészülési mérkőzésen is vezérként pólózott (Fotó: Dömötör Csaba)
A férfiválogatott tapasztalt balkezese, Zalánki Gergő hozzászokott a feszített tempóhoz, az olimpia miatt pedig nem izgul, magabiztosan készül Párizsra.

Közeleg a keretszűkítés a férfi vízilabda-válogatottnál, így érthető, hogy mindenki bizonyítani akar Varga Zsolt szövetségi kapitánynak. A világválogatottnak is beillő olasz Pro Reccót erősítő Zalánki Gergő helye biztosnak tűnik a párizsi járaton, ám az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok balkezes éppolyan motivált, mint az ajtón kopogtató fiatalok. Hosszú idény van mögötte (is), de nincs megállás, a Ferencváros ellen elképesztő végjátékban elveszített Bajnokok Ligája-döntő után alig egy héttel már munkába állt a Margitszigeten.

„Az elmúlt hetekben fizikai jellegű edzéseket végeztünk, eléggé fáradt vagyok, de majd kipihenem magam, ha abbahagyom a vízilabdát, addig nem adhatom alább – mondta mosolyogva a 29 éves Zalánki Gergő. – Hosszú és nehéz volt az évad, a télen két világversenyt is rendeztek, és bár én azok közé tartoztam, akik kihagyták az Európa-bajnokságot, akkor is dolgoztunk, a vébére készültünk. Hozzászoktunk már a sűrű versenynaptárhoz, mert évek óta feszített a tempó. Zsolt is tudja, hogy tartani kell a szintet, a felkészülés első heteiben mindig az erősítésre helyezzük a hangsúlyt – ha nem fájna mindenünk, valamit rosszul csinálnánk. Lesz majd olyan szakasz is, amikor kicsit csökkentjük a terhelést, ha más csapatokkal játszunk, előtérbe kerülnek a taktikai finomságok, viszont egyelőre csak magunkkal foglalkozunk, hogy az alapjátékunk összeálljon.”

A horvátok elleni vasárnapi edzőmeccs második félidejében kétségkívül összeállt, ötgólos hátrányból egyenlített a magyar válogatott, az utolsó másodpercben mentette döntetlenre a találkozót, és az elveszített szétlövés ellenére van mire építenie. Már csak azért is, mert a zárt kapus gyakorlások is kimondottan jól sikerültek, a hétfő dél­előtti kétkapuzáson például elsőrangúan működött a védekezés, aminek az edzők általában mindennél jobban örülnek. Zalánki Gergő évek óta a válogatott egyik motorja, a kiélezett pillanatokban képes a legváratlanabb húzásokra – talán éppen azért, mert nem teszi görcsössé a vezérszerep.

„Ha elkezdenék izgulni az olimpia miatt, akkor eszembe jut, hogy ott is csak vízilabdáznunk kell, amit kis korunk óta csinálunk. Azért vagyok magabiztos, mert tiszta a lelkiismeretem, megteszek mindent a sikerért, az étkezésre és a mentális felkészülésre is figyelek – hangsúlyozta Zalánki, aki a négynapos zágrábi túráról is beszélt. – A szakmai stáb biztosan levonta a tanulságokat, én elsősorban jó gyakorlási lehetőségként tekintettem a horvátokkal közös kétkapuzásokra. Nem gyakoroltunk még speciális elemeket, a saját játékunkat igyekeztünk a lehető legjobban játszani. Olyan érzésünk volt, mintha a horvátok altattak volna minket, a hivatalos edzőmeccsen már nagyon pörögtek, ami várható volt a saját közönségük előtt.  Nem mutatott jól, hogy hat egyre elléptek, de nem törődtünk az eredménnyel, a lényeg, hogy nagyszerű hangulatban hasznos mérkőzést játszottunk. Fizikailag és taktikailag is sokat kell még dolgoznunk – csaknem négy hetünk van rá, az elég sok idő.”

Egy hét múlva a Margitszigeten a nagyközönség is láthatja, hol tart a munkában a férfiválogatott: a Dominó Trans-kupán sorrendben Franciaország, Olaszország és Japán lesz a mieink ellenfele.

 

A világbajnoki címvédő horvátok sztárja, Loren Fatovic (balra) a zágrábi felkészülési mérkőzésen is igazolta klasszisát, négy gólt lőtt a mieinknek. Nem véletlen, hogy a szurkolók körében is ő volt a legnépszerűbb a meccs után, de arra is szakított időt, hogy beavasson minket, hol tart a horvát válogatott az olimpiai felkészülésben.
„A felkészülés első szakaszában járunk, még nem vagyunk csúcsformában. Eddig inkább erősítettünk, mostantól több mérkőzést játszunk majd – mondta lapunknak a 27 éves Fatovic, aki a saját teljesítményét rendkívül szerényen értékelte. – Kihagytam néhány helyzetet az első félidőben, úgyhogy nekem is kell még javulnom… Jó érzés, hogy a győzelmünkkel örömet szereztünk a közönségünknek, mindig nagyszerű és megtisztelő lehetőség, ha a magyarokkal játszhatunk, gyakorolhatunk. Varga Dénes, Zalánki Gergő, Vámos Márton: mindhárman a világ legjobbjai közé tartoznak, és még sorolhatnám a neveket.”
S ha már legjobbak: Fatovic hangsúlyozta, hogy nagyon örülnek a rutinos horvát balkezes, Maro Jokovic visszatérésének, és azt is elárulta, hat-hét csapatot tart esélyesnek az olimpián, amelyek közül nem tudna kiemelni egyet. Hozzátette, élete legnehezebb tornája lesz a párizsi, de mindent megtesznek, hogy a játék minden elemében tovább javuljanak a rajtig.
A Sportske novosti nagyszerű erőpróbaként értékelte a mieink elleni találkozót, hozzátéve, hogy egyik csapat sem a legerősebb összeállításában ugrott vízbe. A horvát sportnapilap tudósítója Marko Bijac teljesítményét emelte ki: „Két negyed alatt »mindössze« kilencet védett, nem nagy dolog” – írta ironikusan.

Loren Fatovic: Még nem vagyunk csúcsformában

 

Legfrissebb hírek

Csoma Kristóf: Kapusként sokat jelent, ha kiismered az ellenfelek lövőit

Vízilabda
15 órája

Férfi vízilabda: Ágh György Montenegróba igazolt – hivatalos

Vízilabda
2025.07.05. 20:05

Vogel Soma nélkül utazik a férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságra

Vízilabda
2025.07.01. 10:32

Mizsei Márton: Sokat jelent nekünk, hogy hazai közönség előtt megvertük az olimpiai bajnokot

Vízilabda
2025.06.29. 14:10

Az olimpiai bajnok Szerbiát is legyőzték férfi pólósaink a Benu-kupán, így a második helyen zárták a tornát

Vízilabda
2025.06.29. 11:49

Megvan a férfi pólósok első sikere a Benu-kupán, Montenegró ellen

Vízilabda
2025.06.28. 20:26

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20
Ezek is érdekelhetik