Sportrádió: „Nehéz jelzőket találni erre az idényre” – az FTC játékosai a BL-győzelem után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 10:25
A Ferencváros ismét csúcsra ért Európában (Fotó: Balogh László)
Mint ismert, a Ferencváros pénteken 12–11-re legyőzte a Pro Reccót a férfi vízilabda Bajnokok Ligája döntőjében, így 2019 után ismét megnyerte a sorozatot. A találkozót követően a Sportrádió Hazafutás című műsorában a szenzációs siker főszereplőivel beszélgetett Németh Kornél.

A műsorban elsőként a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, Madaras Norbert értékelte a győzelmet, és úgy fogalmazott, hogy nagyon kimerítő találkozón vannak túl a csapatok, és szerencsére most a magyar együttes jött ki belőle jobban. Elmondta azt is, hogy számára sokkal nehezebb kívülről végigélni egy ilyen találkozót, mintha bent lenne a medencében. Szerinte az volt a siker kulcsa, hogy „a Ferencváros játékosai elhitték, hogy ez meglehet”.

„Azt gondolom, hogy a vízilabdában klubszinten ez a csúcs – ezt pedig már a sikerkovács Nyéki Balázs vezetőedző mondta el a döntő után. – Amikor átvettem a csapatot, akkor azt mondtam, hogy szeretnénk visszaülni Európa trónjára. Kétéves tervet tettem le magam elé, hogy eljussunk a Bajnokok Ligája-győzelemig, örülök neki, hogy hamarabb sikerült. Az olimpia után is nagyon nagy motivációval fogunk visszajönni, mert talán mondhatom, hogy tovább erősödik a csapatunk. Állunk elébe a következő feladatoknak.”

A mérkőzésen két gólig jutó Varga Dénes is megosztotta véleményét a látottakról: egyebek mellett arról beszélt, hogy számítottak a Recco felfogására, de érintette a játékvezetők néhány ítéletét is. Mint fogalmazott, a kulcspillanatokban jó döntéseket hoztak a Ferencváros játékosai, ezért sikerült elhódítani a trófeát.

„Óriási boldogság ez nekem, talán az eddigi legnagyobb eredményem – mondta el Vigvári Vendel. – Az egész idényben nagyon sokat edzettünk. Együtt nyertük meg ezt a trófeát, köszönhetően annak, hogy mindenki beleadott mindent a győzelemért.”

Végezetül a szintén két gólig jutó Jansik Szilárd is megszólalt, és azt emelte ki, hogy nagyon élvezte az összecsapást: „Nagyon élveztem a döntőt, hiszen ritkán van ilyen pillanat, hogy több ezer ember előtt Bajnokok Ligája-döntőt játszik egy csapat. Élvezzük, »enjoy«, ezt kértem a csapattársaimtól is, mert nem történik semmi akkor sem, ha épp nem sikerül, majd megyünk, hajtunk, edzünk tovább, és akkor egyszer úgyis sikerülni fog. Nagyon nagy öröm van bennem, nehéz jelzőket találni erre az idényre, talán a lenyűgöző szó jut eszembe róla.”

VÍZILABDA
Férfi Bajnokok Ligája, négyes döntő
Döntő
Ferencváros–Pro Recco (olasz) 12–11 (2–2, 4–2, 3–3, 3–4)
FTC: VOGEL SOMA – ARGIROPULOSZ 2, Di Somma 1, Vigvári Vendel 1, JANSIK SZ. 2, Pohl, MANDICS 4. Csere: Merkulov, Fekete G., Német T., VARGA DÉNES 2, Damonte. Edző: Nyéki Balázs
RECCO: DEL LUNGO – YOUNGER 2, DI FULVIO 2, Fondelli, Condemi, Echenique, N. Presciutti. Csere: Zalánki 1, Canella 1, KAKARISZ 2, IOCCHI GRATTA 2, Hallock 1. Edző: Sandro Sukno
Gzira, 2500 néző. V: Margeta (szlovén), Alexandrescu (román). Emberelőny-kihasználás: 14/7, ill. 18/9. Kettősemberelőny-kihasználás: 1/1, ill. 2/1. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Pohl (22. p.), Merkulov (28. p.), Fekete G. (29. p.). Kiállítva (végleg, brutalitásért): Zalánki (27. p.)

A 3. helyért
Olympiakosz (görög)–Novi Beograd (szerb) 9–6 (4–1, 3–3, 1–1, 1–1)

Az FTC játékosai így ünnepelték a Bajnokok Ligája-győzelmet:

 

Legfrissebb hírek

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
5 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
7 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
8 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
8 órája

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:59

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:01
Ezek is érdekelhetik