Női pólóválogatott: Az olimpián tíz centiméteren is múlhat egy mérkőzés – Faragó Kamilla

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2024.06.01. 10:45
Fargaó Kamilla száz százalékot nyújt, hogy ott lehessen az olimpián (Fotó: Török Attila)
A magyar bajnok és kupagyőztes klub kiváló átlövője optimista a párizsi keretbe kerülését illetően, és úgy véli, ott ki kell zárni a fejekből, hogy a sportvilág legnagyobb eseményén vesznek részt.


Nagy várakozásokkal indult neki a nemrégiben véget érő honi idénynek a Ferencváros női csapata, ám az UVSE előbb még tavaly novemberben a Magyar Kupa döntőjében, aztán májusban az ob I fináléjában is jobbnak bizonyult, így 2015 óta a koronavírus miatt törölt 2019–2020-as évadot és a 2022–2023-as kiírás egri bravúrját leszámítva rendre a lila-sárgák ünnepelhettek a bajnokság végén.
„Nem foglalkoztunk azzal, ki az esélyesebb, főleg, hogy a Magyar Kupa döntőjéből is mi kerültünk ki győztesként – mondta a bajnoki fináléról Faragó Kamilla, az Újpest és a válogatott átlövője. – Igaz, abban ötméteresekkel nyertünk, tehát tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, de így visszagondolva az idényre, hat mérkőzésből csak egyszer kaptunk ki a Fraditól, még az első bajnokin. Az MK-döntő után mindenki felszívta magát nálunk, azt éreztük, meg tudjuk verni, ám az nem járt a fejünkben, melyik a jobb csapat.”

Huszonhárom éves létére csapatkapitányként tudta le kiválóan legutóbbi évadát az UVSE-nél Faragó, akinek a válláról az ehhez kapcsolódó terheket Benczur Márton edző és csapattársai levették, emiatt tehát nem kellett izgulnia. Mivel sok a fiatal az együttesben, a hangulat sokkal vidámabb az átlagosnál, lehet mindenkivel poénkodni, ami nagyon jót tesz a kohéziónak. S mivel ennyien vannak az ifjú tehetségek, bizonyos helyzetekben a rutinosabbak alkalmazkodnak hozzájuk, ám azért a korkülönbség korántsem áthidalhatatlan. Beszélgetőpartnerünk élvezte az elmúlt egy évet, az Európa-bajnokság és a világbajnokság után csak az mozgatta őt, hogy élvezze a játékot, mert akkor tud jól teljesíteni. Jöhetnek is az új kihívások az olimpiára készülő válogatottal!

„Két hét pihenőt kaptunk a bajnoki döntő után, nem utaztam el sehová, próbáltam szinten tartani magamat – szögezte le Faragó Kamilla. – Nem éreztem, hogy szükségem lenne két hét kihagyásra, napi egy edzés volt, előfordult, hogy pihentem négy napot, de annál többet nem. Itt a válogatott felkészülés elején arra figyelek, hogy a feladatomat teljesítsem: ha hetvenszázalékos erőbedobással kell úsznom, akkor igyekszem nem többel és nem kevesebbel – Mihiék (Mihók Attila szövetségi kapitány – a szerk.) is mindig elmondják, ilyenkor nem kell versenyeznünk, ússzunk úgy, ahogy kérik. Azokba a feladatokba viszont, amelyeket százszázalékosan kell csinálnom, száztíz százalékot is beleadok!”

Az elvárásokkal kapcsolatban (csak emlékeztetőül: az idén Eb-5., majd vb-2. lett a Mihók Attila és Cseh Sándor által gardírozott nemzeti csapat, utóbbi olimpiai kvótát ért) arról beszélt, szeretnék megnyerni minden meccsüket az olimpián és minél jobb eredményt elérni, nincs kimondva konkrét cél, ki kell hozni a legjobbat az összes találkozón a csapatból, magukból és egymásból, aztán kiderül, mire lesz elég az erőfeszítés. Az élmezőny nagyon sűrű, kérdés, mi dönthet a legjobbak között, merthogy az Egyesült Államok ezúttal nem emelkedik ki a szokott mértékben…

„Olimpia következik, ami mindenkire pakolhat terhet, mert a legnagyobb esemény a sport világában. Az ezzel kapcsolatos külső körülményeket ki kell zárni, úgy gondolom, ugyanúgy kell pólóznunk, ahogyan tudunk és nem gyakorolni nyomást egymásra vagy bárkire. Nagyon kicsin múlnak a mérkőzések, múlhat tíz centiméteren, hogy nem volt ott a kezed a helyén, ezek az apró dolgok dönthetnek majd Párizsban” – taglalta Faragó Kamilla.

A fiatal játékos már Tokióban is ott volt, de nem kerettagként, hanem kvázi edzőpartnerként. Azóta nagy lépést tett előre, jobb vízilabdázóvá vált, tehát nagyobb eséllyel indul, hogy az idén bekerüljön a 13 kiválasztott közé a 23-ból. Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, erről a szövetségi kapitányok döntenek néhány hét múlva, ő optimista, másképp nem is lehet hozzáállni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik