Jansik Szilárd: Írjuk tovább a történelmet!

Vágólapra másolva!
2024.06.10. 11:39
A Bajnokok Ligája előző három kiírását egyaránt a Pro Recco nyerte meg, Jansik Szilárd szerint a Fradi is képes hasonló sorozatra (Fotó: MTI)
A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes ferencvárosi játékos a megérzéséről, a parádés ejtésről és a párizsi olimpiáról is beszélt lapunknak.


Jansik Szilárd megmondta: eggyel nyer a Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligája döntőjében. A zöld-fehérek (papíron) bekkjét, valójában inkább mindenesét a szobatársa, Fekete Gergő kérdezte a megérzéséről a Pro Recco elleni finálé előestéjén, mire Jansik magabiztosan azt válaszolta, eggyel nyerünk. Bár a játékvezetők őskáoszt csináltak az utolsó negyedből, végül tényleg eggyel, 12–11-re győzött az FTC, és 2019 után újra megnyerte a BL-t.

„Alapjában véve mindig optimista vagyok – mondta a megérzéséről az immár kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Jansik Szilárd, akinek többek között a testvére, a sorozatot egyszer ugyancsak megnyerő Jansik Dávid is a lelátón szurkolt. – Tudtam, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, én még sohasem nyertem a Recco ellen, a legutóbbi három mérkőzésen mindig az olaszok győztek, és vetettek véget az utazásunknak a BL-ben. Ezért édesebb nekünk ez a siker, a Pro Reccót legyőzni mindig óriási fegyvertény, pláne a döntőben. Címet védeni mindig nagyon nehéz, a Recco kétszer is megvédte – bárcsak mi nyernénk sorozatban háromszor egymás után, amire egyébként megvan az esélyünk. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki segített minket, a klubban minden adva van ahhoz, hogy idáig eljuthassunk.”

Az FTC-Telekom együttesét szombat délután hazaszállító gép a füstölgő Etna mellett haladt el épp, amikor bejelentkezett a kapitány, és angolul elmondta az ilyenkor szokásos ismertetőt. Majd magyarul már teljesen másról kezdett beszélni: egyesével köszöntötte a Bajnokok Ligája-győztes együttes szakmai stábját és játékosait. Köztük a saját fiát, Molnár Eriket, a kapitány ugyanis Molnár Balázs volt, aki még arra is figyelt, hogy a légiósokat saját nyelvükön üdvözölje. A tükörsima landolás után a csapat tagjai előbb a tiszteletükre kivilágított MVM Dome-hoz utaztak, majd a Népligetben fejezték be az emlékezetes túrát.
Családi fuvar a Fradinak

A Ferencváros sorozatban teremtett olyan helyzeteket, amikhez a Recco nincs hozzászokva. Az olaszok hagyományosan erős kezdését megfogta a magyar csapat, az irányítást is átvette, és bármilyen hihetetlen, a Recco egyetlenegyszer vezetett a döntőben: 2–1-re.

„Azért azt nem mondanám, hogy domináltunk, de végig a rivális futott az eredmény után, és amikor éreztük, hogy kezd feljönni, valakitől mindig érkezett egy jó megoldás – mondta a két gólt szerző Jansik Szilárd. – Nagyon örülök, hogy sikerült az ejtésem, rengeteget gyakorolom, és bevallom, hogy Somának és Daninak nemigen szoktam edzésen sem ejtésből betalálni, nyilván ők kívülről ismerik az összes mozdulatomat. Előfordul, hogy egész edzésen csak az ejtést gyakorolom, és szomorúan megyek haza, hogy ez nekem már nem megy, közben meg az ilyen jelenetek visszacsatolják, hogy mégis megy ez. Sikerült a bajnoki és a BL-döntőben is ejtenem, az utóbbi ráadásul jó pillanatban jött, ezek a gólok éltetnek minket, boldog vagyok, hogy megcsináltam.”

Nem volt olyan játékos, aki ne emelte volna ki a csapat egységét a négyes döntő után. A medencében mutatott játék mellett a társaság a parton is szemlátomást együtt volt, jól példázza ezt az elődöntő másnapján esedékes edzés. Nyéki Balázs nem mindenkinek tette kötelezővé a csütörtök délelőtti foglalkozást, ehhez képest a teljes csapat medencébe ugrott.

Ha valaki, Vigvári Vendel pontosan tudja, hogyan kell berúgni az ajtót, elvégre a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének mindkét mérkőzésén, a szerb Novi Beograd és az olasz Pro Recco ellen is ő szerezte az első gólt. Az elődöntőben a nagyszünet után, a döntőben már a második negyedben kézbe vette az irányítást az FTC, és bár egyik rivális sem adta olcsón a bőrét, utólag csak még édesebbé teszi a zöld-fehérek sikerét, hogy nagyon meg kellett küzdeniük a trófeáért.
„Elképesztő három napon vagyunk túl, sokáig emlékezetes marad a máltai négyes döntő – mondta lapunknak az első BL-győzelmét ünneplő Vigvári Vendel. – Még fel kell dolgoznom, ami történt, de az biztos, hogy ez az egyik legnagyobb sikerem. Nyéki Balázs, azaz Süni nagyon jól felkészített minket, a taktika mellett a mentális állapotunkkal is sokat foglalkozott. Bíztunk magunkban, tudtuk, hogy rengeteget tettünk azért, hogy eljussunk idáig. Már a Novi Beograd elleni elődöntő is kiélezett meccs volt, amelyet ötméteresekkel nyertünk meg, nagy energiákat kellett mozgósítanunk. Aztán jött a döntő, nagyon boldog vagyok, hogy megvertük a Reccót.”
Az előző három idényben az olasz sztárcsapat állította meg a Ferencvárost az elitsorozat végjátékában, ezúttal viszont megtört a jég, amihez az önbizalom mellett egyéni villanások is kellettek.
„Tudtuk, hogy pokoli nehéz dolgunk lesz, ám éreztük, hogy az idény végén elkaphatjuk a Reccót – hangsúlyozta Vigvári Vendel. – Korábban edzőtáborban is találkoztunk az olaszokkal, akkor még nem ment ilyen jól a játék, de azokból a tapasztalatokból is tudtunk építkezni. Több csapat is bizonyította, hogy közel lehet kerülni a Reccóhoz, sőt meg is lehet verni. Ahhoz, hogy sikerüljön, kellettek a klasszisteljesítmények, mint Dusan Mandicsé és Vogel Somáé, de igazából mindenki hozzátette a magáét. Örülök, hogy én is részese voltam a sikernek, nagyon jó idényt zártunk.”
„Éreztük, hogy az idény végén elkaphatjuk a Reccót”

„Külön örülök, hogy nem egyéniségek győztek, hanem a csapat. Az egyestől a tizenhármas sapkáig mindenki hozzátette a magáét, sőt, azok a fiatalok is, akik velünk voltak. Nagyon kellenek ők is, mert ha egy-egy simább meccsen leveszik rólunk a terhet, a nehezebb mérkőzéseken mi frissebbek vagyunk, nélkülük nem sikerült volna győznünk – mondta Jansik Szilárd. – Ha elkezdeném sorolni, nagyon sok embernek kellene köszönetet mondani, örülök, hogy ennek a klubnak a tagja és ilyen sikerek részese lehetek, de nincs vége, írjuk tovább a történelmet! A Ferencvárosnak a tekézők majd fél évszázados sikere után mi nyertünk BL-t, ráadásul másodszor értünk a csúcsra.”

A ferencvárosi játékosok tíznapos pihenőt kaptak a hazatérés után (az utazásról a keretes írásunkban olvashatnak), majd még nagy feladat vár rájuk, hiszen tíz magyar pólós is megkezdi a felkészülést a párizsi olimpiára.

„Sokszor bejött már, hogy ha a Ferencvárossal jól teljesítünk, azt tovább tudjuk vinni a válogatottal – kopogta le azonnal a kijelentését Jansik Szilárd. – A győztes mentalitás, az egymásba vetett hit és az akarat kell majd ahhoz, hogy Párizsban is elérjük a céljainkat. Bízom benne, hogy augusztus tizenegyedikén hasonlóan szép aranyéremmel a nyakamban nyilatkozhatok ugyanilyen boldogan, és akkor elmondhatjuk, hogy mindent elértünk, amiről fiatal sportolóként álmodtunk.”

A fegyelem iskolapéldája

– Szinte végig vezettek a döntőben, de mennyire érezte úgy, hogy irányítják a mérkőzést?
– Az eredmény alapján így történt, ám azért számítottunk rá, hogy mindent be kell vetnie a Reccónak, amit meg is tett. Néha hibáztunk, máskor az ellenfelünk húzott váratlant, a végén pedig elveszítették a fonalat a játékvezetők, amire egyik csapat sem reagált jól. Az olaszok utolsó támadásánál odaértünk, blokkoltunk, ezzel tudtuk megnyerni a mérkőzést.

– Összejött a triplázás, minden sorozatban felértek a csúcsra. Hogyan értékeli az idényt?
– Elképesztően sok érzelem volt ebben a kilenc-tíz hónapban, elég, ha csak arra gondolunk, Dusan Mandics hogyan került hozzánk – aztán az ő korábbi klubján keresztül vezetett az utunk a BL-döntőbe. A fegyelem iskolapéldája, ahogy csapatszinten építkeztünk az idény során. Mindennap beletettük, amit kellett, bármilyen nehéz volt, küzdöttünk a céljainkért. Nem számított, hogy volt-e hozzá kedvünk, akkor is csináltuk, amikor a dohai világbajnokságról hetedikként jöttünk haza. Ez a szenvedés kellett ahhoz, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját.

– Ez a koronaékszer a rendkívül sikeres évadra?
– Egyértelműen, nem véletlenül rendezik az idény végén a négyes döntőt.

VARGA Dénes, az FTC csapatkapitánya

VÍZILABDA
Férfi Bajnokok Ligája
Négyes döntő
Döntő
Ferencváros–Pro Recco (olasz) 12–11 (2–2, 4–2, 3–3, 3–4)
Gzira, 2500 néző. Vezette: Margeta (szlovén), Alexandrescu (román)
FTC: VOGEL SOMA – ARGIROPULOSZ 2, Di Somma 1, Vigvári Vendel 1, JANSIK SZ. 2, Pohl, MANDICS 4. Csere: Merkulov, Fekete G., Német T., VARGA DÉNES 2, Damonte. Edző: Nyéki Balázs
RECCO: DEL LUNGO – YOUNGER 2, DI FULVIO 2, Fondelli, Condemi, Echenique, N. Presciutti. Csere: Zalánki 1, Canella 1, KAKARISZ 2, IOCCHI GRATTA 2, Hallock 1. Edző: Sandro Sukno
Emberelőny-kihasználás: 14/7, ill. 18/9
Kettősemberelőny-kihasználás: 1/1, ill. 2/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Pohl (22. p.), Merkulov (28. p.), Fekete G. (29. p.)
Kiállítva (végleg, brutalitásért): Zalánki (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Nyéki Balázs: – Szakmailag nehéz értékelni a mérkőzést, fantasztikus volt, amit átéltünk. Elhittük, hogy megnyerhetjük a találkozót, elvettük a Recco önbizalmát, ez volt a győzelmünk kulcsa. Onnantól már sokkal nehezebb dolguk volt, visszajöttek a meccsbe, de maradt annyi lélekjelenlétünk, hogy kivédekeztük az utolsó két támadásukat.
Sandro Sukno: – Sajnos csak ezüstérmesek lettünk, de folytatjuk a munkát, és a következő idényben szeretnénk visszaszerezni a trófeát. A mérkőzés elejétől fogva idegesen játszottunk, főleg támadásban, emberelőnyben, az FTC akarata jobban érvényesült. Az utolsó negyedben a négyperces kiállítás döntőnek bizonyult.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik