Férfi vízilabda BL: Vámoséké a bronzérem

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 20:35
Fotó: Balogh László
A Vámos Mártonnal felálló Olympiakosz végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a harmadik helyen.

 

Nagyjából az volt a közmegegyezés a két csalódott csapat összecsapásán, hogy játsszunk egy jót, és lehetőség szerint ne sérüljön meg senki. Ennek megfelelően három percig semmi sem történt, majd a jóval lelkesebbnek és motiváltabban tűnő Olympiakosz három góllal ellépett a Novi Beogradtól. A szerbek két ötméteresből szerzett góllal visszajöttek a meccsbe, de a görögök sorozatban hármat lőttek válaszul, két Janisz Fundulisz-találat között Vámos Márton is beköszönt. A folytatásban állandósult a három-négygólos különbség, miközben továbbra is sok volt a hiba, a gól viszont egyre kevesebb, egyik csapat sem tudott maximálisan koncentrálni a bronzcsatán. Az eltiltott Filip Filipovicsot nélkülöző Novi Beograd elképesztően nagy helyzeteket is elhibázott, így elvette magától a felzárkózás esélyét. A jobban játszó Olympiakosz teljesen megérdemelten, 9–6-ra győzött, a két góllal záró Vámos Márton bronzéremmel búcsúzott a görögöktől.

VÍZILABDA
Férfi Bajnokok Ligája, négyes döntő (Málta)
A 3. helyért
Olympiakosz (görög)–Novi Beograd (szerb) 9–6 (4–1, 3–3, 1–1, 1–1)
Döntő
21.00: FTC-Telekom Waterpolo–Pro Recco (olasz) (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30

Sokadvirágzását éli a szorgalmas óriás – interjú Kovács Péterrel

Képes Sport
2025.08.27. 14:06

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

Hollandiában kezdik a Konferencia-kupát a Honvéd vízilabdázói

Vízilabda
2025.08.12. 17:57
Ezek is érdekelhetik