Párizs 2024: Azért megyünk, hogy arannyal jöjjünk haza – Szilágyi Dorottya

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.05.22. 13:48
Szilágyi Dorottya (Fotó: MVLSZ/Kovács Anikó)
Szilágyi Dorottya szerint a magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért utazik a párizsi olimpiára.

„Azért megyünk az olimpiára, hogy aranyéremmel jöjjünk haza! Ez nem kérdés! Mindenkinek ez van a fejében. Ha az olimpiára gondolok, csak az a cél, hogy fényesebb érmet szeretnék szerezni, mint az előző olimpián” – nyilatkozott a világbajnoki ezüst-, a tokiói játékokon bronzérmes pólós az MTI-nek a MOB szerdai sajtóeseményén.

Hozzátette, úgy látja, most a csapat elég érett ahhoz, hogy ezt meg is tudja valósítani.

„Az előző olimpián a bronzérem az aranyat jelentette nekünk, idén viszont csak az aranyérem jelentené az aranyat” – hangsúlyozta.

Szilágyi Dorottya szerint a legfontosabb az, hogy a csapatnak a szíve jó helyen legyen.

„Leginkább a védekezés az, ami megmutatja egy csapat erejét. Mi ebben hiszünk, hogy ez visz majd minket előre, ha a védekezés összeáll, akkor bármire képesek vagyunk” – fogalmazott az egriek 27 éves játékosa.

Elmondta, a bajnokság után két hét pihenőt kaptak, „ami nagyon sok, nem is tudom, mikor volt utoljára erre példa, hogy két hétig edzés nélkül voltunk .

„Hosszú lesz a felkészülés, jövő hét hétfőn kezdjük a kerettel a munkát, itt Budapesten először, majd megyünk Görögországba és Amerikába, és itthon majd a kanadaiakkal fogunk játszani” – emelte ki.

Az ellenfelekről úgy vélekedett, két egyformán erős csoport van, „egyiket sem tudnám kiválasztani, hogy melyik jobb nekünk.

„Mindegyik csapatot megvertük már, soktól ki is kaptunk. Ismerjük a többi válogatottat, fel leszünk készülve ellenük” – jelentette ki Szilágyi Dorottya.

Mihók Attila és Cseh Sándor együttese az Európa-bajnok Hollandia ellen kezd Párizsban, majd Kanada, Kína és Ausztrália következik a csoportmeccsek során.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: kikaptak a spanyoloktól az U16-os fiúk az Eb nyitányán

Utánpótlássport
3 órája

A fiataloké a terep Szingapúrban a női vízilabda-vb-n

Vízilabda
7 órája

Vízilabda: bajnok lett a Barcelonetával a 14 éves Toma Kornél

Utánpótlássport
Tegnap, 15:23

Vízilabda: rajtol az U16-os fiúk Európa-bajnoksága Isztambulban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

A portugáliai Funchalban rendezik a 2026-os női vízilabda Eb-t

Vízilabda
2025.07.05. 20:58

Férfi vízilabda: Ágh György Montenegróba igazolt – hivatalos

Vízilabda
2025.07.05. 20:05

Vízilabda: Eb-bronzérmes az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.03. 19:08

Vízilabda: kikapott az U16-os leányválogatott az Eb elődöntőjében

Utánpótlássport
2025.07.02. 19:34
Ezek is érdekelhetik