Magyari Alda szerint csak százszázalékos felkészültséggel lehet vízbe szállni az olimpián

Vágólapra másolva!
2024.05.28. 09:31
Magyari Alda már Párizsra fókuszál (Fotó: Dömötör Csaba)
Magyari Alda, a magyar női vízilabda-válogatott kapusa szerint az olimpia „egy másik sportág”, ahol csakis százszázalékos felkészültséggel lehet bármely mérkőzésen a vízbe ugrani.

 

Az UVSE-vel a szezonban bajnokságot és kupát nyert hálóőr hétfő este az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elmondta, két hét pihenőt kaptak, ez idő alatt pedig maximálisan fel tudott töltődni, ettől a naptól kezdve viszont csakis az ötkarikás felkészülésre fókuszál. Magyari a nemzeti csapattal februárban, a dohai világbajnokságon szerzett ezüstéremmel harcolta ki az olimpiai indulást, de mint megjegyezte, ezen a vb-n a negyeddöntőben és a négy között is csak ötméteresekkel jutottak tovább, ami azt jelenti, nem tudták legyőzni riválisukat rendes játékidőben.

Az olimpia egy másik sportág, minden ellenfelünk nagyon erős, apróságokon múlik egy-egy mérkőzés. Természetesen a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni, de az első célunk, hogy a negyeddöntőt megnyerjük. A legfontosabb, hogy csapatként jól működjünk, természetesen én is szeretnék minél többet segíteni” – fogalmazott a 2021-ben Tokióban bronzérmes kapus, aki megjegyezte, voltaképpen az „első olimpiájára” készül, hiszen a japán fővárosban a koronavírus-járvány közepette bevezetett korlátozások miatt nézők nélkül, szinte csak maguk között játszottak.

Mihók Attila és Cseh Sándor együttese az Európa-bajnok Hollandia ellen kezd Párizsban, majd Kanada, Kína és Ausztrália következik a csoportmeccsek során.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik