Cseh Sándor: Aki tehetséges és fejlődik, megkapja a lehetőséget

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 08:49
Cseh Sándor azt szeretné, hogy a felkészülés során taktikailag és fizikailag is fejlődjön a válogatott (Fotó: Koncz Márton)
A magyar női vízilabda-válogatott társkapitánya, Cseh Sándor szerint nyolc hét elegendő lesz az olimpiai felkészülésre, amely során a címvédő amerikaiakkal is gyakorolnak a mieink.
Vízilabda
2024.05.13. 15:27

Női vízilabda: kihirdették a magyar válogatott bő olimpiai felkészülési keretét

Huszonhárman kezdik meg a munkát május 27-én.

A keretszűkítés sajátja, hogy mindig a hiányzók jelentik a beszédtémát, de a végtelenségig nem bővíthető a lista, valahol meg kell húzni a határt. A női vízilabda-válogatott két kapitánya, Cseh Sándor és Mihók Attila 23 tagú keretet jelölt ki az olimpiai felkészülésre, amelyben a tavaly novemberi névsorhoz képest három változás történt: Dömsödi Dalma, Hajdú Kata és Máté Zsuzsanna kapott meghívót.

„Attól is jó a keret, hogy nem állandó, ahogy mondani szokták, be és ki is lehet kerülni – mondta lapunknak Cseh Sándor. – Az az ideális, hogy amikor valaki kimarad, rátesz egy lapáttal, megfogadja a tanácsokat, és idővel beverekszi magát a keretbe. Tavaly szeptemberben vettük át a válogatott irányítását, az első kerethirdetésünk óta jártunk Európa- és világbajnokságon, és befejeződött az ob I is. A játékosoknak megadtuk a tiszteletet azzal, hogy figyeltük őket, láttuk, milyen teljesítményt nyújtottak tavasszal, sikerült-e előrelépniük. Vannak olyanok, akik annak köszönhetik a meghívót, hogy az elmúlt időszakban, a rájátszásban jól játszottak. Aki tehetséges és fejlődik, előbb-utóbb biztosan megkapja a lehetőséget, hogy a válogatottban is bizonyítson.”

Cseh Sándor szerint ötven százalékban befolyásolta a kapitánypáros döntését, amit a bajnokság végjátékában láttak a játékosoktól. A legtöbb játékost (szám szerint nyolcat) a bajnok UVSE adja a válogatottba, a keret egyetlen légiósa a spanyol Matarót erősítő Keszthelyi Rita, aki két héttel a május 27-ei első összetartás után csatlakozik a többiekhez.

„Nyolc hetünk lesz a felkészülésre, ami azért nem kevés  – hangsúlyozta Cseh Sándor. – Budapesten kezdjük a munkát, azon leszünk, hogy a kéthetes pihenő után fizikailag jó állapotba kerüljenek a játékosok, és taktikailag, technikailag is fejlődjenek, tudják, mit szeretnénk játszani. Sajnos időről időre szűkíteni kell a keretet, a vidéki edzőtáborban már élesedik a helyzet, aztán egy hetet készülünk a kanadaiakkal, két nem hivatalos mérkőzésen is összecsapunk. A programban nemzetközi torna és az amerikaiakkal közös gyakorlás is szerepel, az utolsó két hetet pedig itthon töltjük, és a csapatépítésre koncentrálunk.”

Addigra az is kiderül, melyik 13 játékos szállhat fel a Párizsba tartó járatra.

A magyar női vízilabda-válogatott olimpiai felkészülési kerete
Kapusok:, Magyari Alda, Neszmély Boglárka, Torma Luca, Maczkó Lilla
Mezőnyjátékosok: Baksa Vanda, Dobi Dorina, Dömsödi Dalma, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Geraldine Mahieu, Hajdú Kata, Horváth Brigitta, Keszthelyi Rita, Kurucz-Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Peresztegi Nagy Kinga, Rebecca Parkes, Rybanska Natasa, Szilágyi Dorottya, Tiba Panna, Vályi Vanda, Varró Eszter

Legfrissebb hírek

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

A fiataloké a terep Szingapúrban a női vízilabda-vb-n

Vízilabda
7 órája

Keszthelyi Rita még kártyázásban sem veszít szívesen

Vízilabda
2025.07.03. 11:18

Gurisatti Gréta üzent, miután nem lesz ott a vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.07.02. 10:18

Vogel Soma nélkül utazik a férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságra

Vízilabda
2025.07.01. 10:32

Merész András: Nemzetközi szintű centerjátékot láttam Varró Esztertől

Vízilabda
2025.06.28. 14:55

Cseh Sándor: A legjobb csapatokkal tudtunk egy szinten játszani

Vízilabda
2025.06.27. 08:42

Parádés győzelemmel második hely a női vízilabda SEAT-kupán

Vízilabda
2025.06.26. 21:42
Ezek is érdekelhetik