Vízilabda: „Ugyanaz a jó csapat vagyunk” – Vámos Márton a vb-7. helyről

Vágólapra másolva!
2024.03.21. 19:50
Vámos Márton csalódott lenne, ha nem az aranyért küzdenének az olimpián (Fotó: Nemzeti Sport)
Vámos Márton szerint nem változtak a tavaly világbajnok magyar vízilabda-válogatott olimpiai esélyei azzal, hogy a februári, dohai vb-n csak hetedik lett az együttes.

 

„Ugyanaz a jó csapat vagyunk, ugyanazok az emberek” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a görög Olimpiakosz világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes klasszisa, hozzátéve: bízik benne, hogy a nyári öt-hat hetes felkészülés során „olyan magasabb szinten lévő csapattá” tudnak formálódni, amely „a legmagasztosabb célokért küzdhet majd az olimpián”.

Arra a kérdésre, hogy csalódott lenne-e, ha a párizsi játékokon nem az aranyéremért küzdhetne a magyar csapat, igennel válaszolt, mert – jegyezte meg – már kisgyerekként is mindenki erről álmodik. Ugyanakkor elárulta, hogy a tokiói olimpia előtt is ugyanezt mondta volna, a megszerzett bronzérem utóbb mégis kedves neki.

Vámos Márton 2022 nyarán igazolt az athéni klubhoz, amellyel meg szeretné nyerni a görög bajnokságot és a Bajnokok Ligájában is a lehető legmesszebb szeretne jutni. Utóbbiban a negyeddöntős körben az Olimpiakosz többek között az FTC-Telekom Waterpolóval szerepel egy négyes csoportban, amelyből az első kettő jut a négyes döntőbe. A magyar játékos szerződése az idény végén jár le, a jövőjét illetően annyit árult el, hogy már tudja, hogyan alakul a folytatás, konkrétumot azonban nem közölt.

„Eldőlt, de nem szeretnék vele foglalkozni, mert minden erőmmel és energiámmal arra szeretnék koncentrálni, hogy a bajnokságban és a BL-ben a legtovább tudjunk jutni, és a legfényesebb érmeket nyerjük a csapattal” – mondta, ugyanakkor megjegyezte: „magas szinten fogok vízilabdázni”.

Mint mondta, jól érzi magát, azért szerződött az athéni klubhoz, hogy minél többet fejlődjön és ezzel a magyar válogatott hasznára is legyen.

A közelgő nyári játékokat illetően úgy fogalmazott: „Ha nem is ezzel kelek, ezzel fekszem, de naponta, kétnaponta eszembe jut, hogy mindjárt itt az olimpia. Az itteni életemet is ennek rendelem alá.”

 

Legfrissebb hírek

A Marseille legyőzésével ismét BL-finalista az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
6 órája

Vízilabda: triplázik az UVSE a leánybajnokságokban?

Utánpótlássport
14 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
2025.05.29. 22:25

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57

Vízilabda: az FTC és az UVSE nyerte az ifjúsági országos bajnokságot

Utánpótlássport
2025.05.25. 19:28

Férfi vízilabda: Zalánki görög bajnok lett az Olympiakosszal

Vízilabda
2025.05.25. 16:04

Női vízilabda: Varró Eszter kiteljesedett a tengerentúlon

Vízilabda
2025.05.23. 10:03

Hamar felnőtt a feladathoz – Torma Luca több, mint ígéret

Képes Sport
2025.05.22. 19:19
Ezek is érdekelhetik