Női vízilabda: Az olimpia mindenek előtt – Sike József

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2024.03.13. 10:14
Sike József úgy véli, 99 százalék eséllyel a négy közé jut az Eger, ha nyer szerdán (Fotó: Heves Megyei Hírlap/Lénárt Márton)
A bajnoki címvédő Digi-Eger edzője szerint a BVSC elleni szerdai rangadó kulcsa az lesz, ki tudja-e kapcsolni a játékból a rivális Parkes Rebeccát és Szilágyi Dorottyát.

Tavalyról áthozott mérkőzéssel folytatja a bajnokságot az egyaránt a női élvonal legjobb négy csapata közé vágyó BVSC-Zugló és a Digi-Eger. Múlt héten fordított párosításban 14–7-re nyert az Eger, de most is muszáj győznie, nem lazsálhat a Szőnyi úton.

„Ha górcső alá vesszük a tavalyi bajnokcsapatot, nyolc helyen változott a keretünk, ennyien váltak meg tőlünk különböző okok miatt, vagyis vadonatúj csapatot kellett építeni – summázott érdeklődésünkre az egrieket gardírozó Sike József.Néhány sérültünk sem tudott sokat hozzátenni a teljesítményünkhöz az őszi fordulókban, építkeztünk, ennek az lett az eredménye, hogy pozitív szenzációként legyőztük a Ferencvárost, míg negatív szenzációként kikaptunk Szegeden. Így elvileg nullán maradtunk, mint a BVSC, és kettőnk közt dől el a négy közé jutás. Ha valamelyikünk pontot vesz el a legjobb háromtól, az nagy ugrás, de ha nem, egymás ellen kell eldönteni a negyedik helyezést. Mivel nyertünk otthon, ha szerdán is legyőzzük a riválist, kilencvenkilenc százalék, hogy a legjobb négybe jutunk, tehát óriási tétje van a találkozónak. Ha a BVSC nyer és papírforma-eredmények születnek, a végén azonos pontszámmal zárunk.”

Az egriek szombaton a Bajnokok Ligájában már tét nélküli találkozón kaptak ki 14–11-re az Ethnikosz Pireusz vendégeként. Sike mester a görögországi túrával kapcsolatban elmondta, fantasztikusan jó időjárás közepette olyan hangulatot tudtak teremteni, mint egy csapatösszetartáson, ami nagyon jól jött nekik, és tudtak készülni a szerdai ob I-es csatára. Afelől is érdeklődtünk Sike Józsefnél, mi lehet a kulcs a BVSC elleni újabb erőpróbán.

„Mellettünk szól, hogy két világbajnoki ezüstérmes, jövendőbeli olimpiai kerettag játékosunk van, Parkes Rebecca és Szilágyi Dorka nem is játszott rosszul a vébén – taglalta a szakember. – Azon múlik majd a kimenetel, hogyan tudja őket semlegesíteni a BVSC, illetve mi milyen tőkét kovácsolunk a két játékos kvalitásaiból. Beckset nehéz lefogni egy az egyben, valamilyen zónával próbálkozhatnak majd a hazaiak, míg Dorka gyorsasága a nemzetközi mezőnyben is kimagaslik.” 

Sike József arról is beszélt, mivel az olimpia évében esedékes három világverseny elhomályosítja a magyar bajnokságot, aki okos, tud építkezni. Magáévá tette ezt az elgondolást az egri klub, amelynek keretében több 2006-os születésű vízilabdázó is található. A csapat rettenetesen kemény terhelést kapott a hosszú holt időszakban, ugyanakkor nagyon figyel arra a stáb, hogy Parkest és Szilágyit ne terhelje túl. Négyévente van olimpia, vagyis nem gyerekjáték, ezért az ötkarikás játékokat mindenek elé helyezik Sike szerint, a legfontosabb az egészség, hogy legnagyobb klasszisaik frissen és üdén utazhassanak Párizsba.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57

NB II: Csábi József távozik a BVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 14:25

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Vízilabda: az FTC és az UVSE nyerte az ifjúsági országos bajnokságot

Utánpótlássport
2025.05.25. 19:28

Izgalmas, gólzáporos döntetlennel búcsúzott az idénytől a Soroksár és a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:50

Férfi vízilabda: Zalánki görög bajnok lett az Olympiakosszal

Vízilabda
2025.05.25. 16:04

Női vízilabda: Varró Eszter kiteljesedett a tengerentúlon

Vízilabda
2025.05.23. 10:03

Hamar felnőtt a feladathoz – Torma Luca több, mint ígéret

Képes Sport
2025.05.22. 19:19
Ezek is érdekelhetik