Az őszinteség fogságában – elhunyt Wiesner Tamás

M. P.M. P.
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 20:04
Wiesner Tamás, 1950–2024 (Fotó: fradi.hu)
A hetvenes évek kiválóságai közül újabb nagyszerű játékos hagyott itt bennünket: életének 74. évében elhunyt Wiesner Tamás – írja közösségi oldalán a Magyar Vízilabda Szövetség.

A válogatottal 1977-ben Európa-bajnok, 1979-ben világkupagyőztes, teljes felnőttpályafutását a Fradiban töltötte, többek között háromszoros KEK-győztesnek és kétszeres európai Szuperkupa-győztesnek mondhatta magát – később két évtizeden át volt a csapat vezetője, a kilencvenes évek sikereiben (újabb KEK-győzelem, majd végre valahára bajnoki cím) kiemelt szerepet játszott – foglalható össze a pályafutása, de mindez csak szám, adat, jegyzőkönyvi tartalom.

Mert ő volt „a” Wiesner „Tomi”. Történelmi alakja a sportágnak, hiszen az oly' sok klasszist kibocsátó KSI első évfolyamából róla beszéltek először sokat. Mondtak róla jót is rosszat is, függően attól, hogy a környezete hogyan fogadta – az őszinteségét. Ami barátként nagy erény volt, de az álszentségre mindig hajlamos (póló)világban nem feltétlenül. Olyannyira, hogy akadt kapitány, például a nagyhatalmú Rajki Béla, aki ezért vonakodott beválogatni az 1972-es müncheni olimpia előtt, miközben versengtek érte a klubok (csak a Fradi lehetett a nyerő), s megesett, hogy két csavargólja is volt egy-egy rangadón. Néha elveszítette a fejét, nem hátrált meg a közelharctól, de hát – igazi vízilabdázó volt.

Agyi infarktusa után hol könnyebben, hol nehezebben lábadozott, de azt tervezte, hogy ha jobb lesz az idő, kimegy társa, barátja, a 2022-ben elhunyt Csapó Gábor sírjához, hogy beszélgessen vele egy kicsit.

Most már megteheti személyesen odafönn, mi pedig csak suttoghatunk Wiesner „Tomit” gyászolva.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Bálint András, a Nemzeti Sport korábbi munkatársa

Egyéb egyéni
2025.05.08. 10:49

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
2025.05.06. 07:33

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41

Elbúcsúztatták Garami Józsefet, a futball tanárát

Minden más foci
2025.05.02. 14:57

Gyász: elhunyt Manolo, a spanyolok legendás szurkolója

Spanyol labdarúgás
2025.05.01. 13:51

Elhunyt Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus

Kajak-kenu
2025.04.30. 09:23

Nem emelnek vádat az elvágott nyakú hokis halála miatt

Jégkorong
2025.04.29. 16:45

Gyász: május 2-án temetik Garami Józsefet

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 15:53
Ezek is érdekelhetik