Vízilabda: az utolsó simításokat végzi férfiválogatottunk a dohai vb előtt

Feszültség, görcsösség, izgalom? Ugyan már!

A magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai jó hangulatban, felszabadultan készülnek a világbajnokság hétfői nyitányára – minden okuk megvan rá, elvégre címvédőként utaznak Dohába, ráadásul tavaly júliusban az olimpiai kvótát is megszerezték. A fukuokai kerethez képest három helyen változtatott Varga Zsolt szövetségi kapitány, a kapus Bányai Márk, a center Kovács Péter, valamint a több poszton is bevethető, mindössze húszéves Tátrai Dávid kapott lehetőséget vb-újoncként.

A sajtónyilvános edzésen magunk is meggyőződhettünk róla, hogy mindhárman gyorsan beilleszkedtek és felvették a ritmust, ugyanis cseppet sem tűntek megilletődöttnek. A társak által Bányásznak elkeresztelt szolnoki kapus a több mint egyórás edzés után azért becsületből még Manhercz Krisztián és Jansik Szilárd bónuszlövését is kivédte – a klasszisok persze bosszankodtak, de inkább most tegyék, mint a fontos vb-meccseken.

Az első jelentős erőpróba szerdán következik, Olaszország ellen bizonyára eldől a csoportelsőség, amely nagy előnnyel jár, elvégre a második helyezett már a nyolc közé jutásért nehéz ellenfelet kap. Nem véletlen, hogy az utolsó budapesti edzéseken már olyan elemeket modelleznek a mieink, amelyekkel meg lehet törni az olaszok ellenállását, Varga Zsolt egyre hatékonyabban szeretné viszontlátni elképzeléseit.

Ottjártunkkor is szinte forrt a víz a Duna Arénában: miközben Zalánki Gergő, Nagy Ádám és Jansik bivalyerős lövésekkel melegítette be Vogel Somát, a kapitány a centereknek tartott meglehetősen intenzív foglalkozást. Az utazó keretből kimaradók is segítették a munkát, csupán a tizedik világbajnokságára készülő Varga Dénes hiányzott – igazoltan, fülfájás miatt. A kétkapus gyakorláson természetesen már a vb-csapatot osztották két részre, az egyik kapuban Vogel, a másikban Bányai állt, Varga Zsolt pedig váltogatta a játékvezetői és az edzői szerepkört, két sípszó között a meglátásait is elmondta.

A center körüli védekezés kimondottan jól működött, Német Tonit hárman is őrizték, ő viszont szokásához híven kitartóan birkózott a bekkekkel, hogy aztán feltett kezekkel bizonyítsa ártatlanságát. A kontrától ezúttal nem kellett félnie, és a védők sem tartottak a kiállítástól, ugyanis a szabályok a célt szolgálták – sőt, ha nagy ritkán valakinek kicsúszott a kezéből a labda, a másik csapatból gyors indítás helyett visszaadták neki, mert rendezett védelemmel szemben kellett gyakorolni a befejezéseket.

Vámos Márton azért labdaszerzése után megpróbálta meglepni saját térfeléről Vogel Somát, de ő résen volt. Egyébként is jól védtek a kapusok, a lövőknek klasszismegoldásokra volt szükségük, hogy túljárjanak az eszükön. Az eredményjelző persze mindvégig 0–0-t mutatott, az óra is csak a támadóidő mérésére szolgált, de a tét nélküliség ellenére nem volt edzőmeccsjellege a gyakorlásnak, a parton álldogáló operatőrök sem maradtak szárazon.

Aztán egyszer csak Varga Zsolt és Nyéki Balázs fogta a kötelet, együttes erővel átrendezték a pályát, az ötvenes medence végében felállított kapunál előny-hátrány játékkal zárult az edzés. Eleinte a fekete, majd a fehér sapkások támadtak létszámfölényben, és miután a passzok gördülékenyen mentek, már lövéssel is befejezhették a játékosok a figurákat. A rosszkézoldalról Zalánkinak kellett megjátszania a centert, csak hát a bekkek pontosan tudták, hogy mi következik, így Német Toninak és Kovács Péternek sem volt könnyű labdához jutnia.

Tiszta helyzetig kijátszott fór, Fekete Gergő-lövés fej fölé, Bányai-bravúr – ezt még Varga Zsolt is megtapsolta. Észrevételei azért mindig voltak, de miért ne lettek volna, még regnáló világbajnokként is lehet fejlődni. Elvégre a vetélytársak is ezt teszik, a spanyolok az Európa-bajnokságon (ismét) megmutatták oroszlánkörmeiket, a görögök Fukuokában vb-döntőt játszottak a mieinkkel, a szerbek, a horvátok, az olaszok és a montenegróiak pedig olimpiai kvótáért küzdenek…

Ez a csapat viszont nem olyannak tűnik, amely megrettenne riválisaitól.