Címlapsztori: a szívével nyerné meg a bronzot a férfi pólóválogatott

Vágólapra másolva!
2024.01.16. 09:49
null
Csalódottságnak nyoma sem lesz, ígérik az olaszok elleni bronzcsata előtt a magyar játékosok, akik hatalmas lehetőségnek fogják fel, hogy éremért játszhatnak a férfi vízilabda Európa-bajnokság utolsó napján.

A magyar és az olasz válogatott a csoportkör utolsó fordulójában már találkozott egymással, csapatunk akkor vitte véghez az első bravúrját az Európa-bajnokságon. A mieinknek öt góllal kellett nyerni a csoportgyőzelemhez, és elképesztő védekezéssel ­10–5-re győztek. Az olaszoknál akkor nem játszott az eltiltott Edoardo Di Somma és a pihentetett Francesco Di Fulvio, és talán le is nézték a magyar csapatot, azt legalábbis nem hitték el, hogy öt góllal kikaphatnak. Ezt a hibát biztosan nem követik el a harmadik helyért vívott mérkőzésen, és Alessandro Campagna sem feltétlenül hagyja ki a két legjobb játékosát. Nagy kérdés, hogy az olaszok túl tudják-e tenni magukat a spanyolok ellen elveszített elődöntőn, ugyanis rendkívül csalódottak voltak amiatt, hogy lehetőségük sem nyílt a kvótaszerzésért csatázni a torna utolsó napján. A spanyolok egyébként négy gólon tartották őket, a receptjük ugyanúgy a jó emberhátrányos védekezés és a kiváló kapusteljesítmény volt, mint a magyar válogatottnak a csoportkörben.

„A horvátok elleni meccset követően csalódottak voltunk, de egy elveszített elődöntő után annak is kell lenni. Ezt aznap megemésztettük, és utána már előre tekintettünk, mert még egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Figyelemre méltó eredményt értünk el eddig is, és a harmadik helyért rendezett mérkőzésen feltehetjük a pontot az i-re – mondta a Nemzeti Sportnak az eddig remekelő Tátrai Dávid a magyar válogatott hétfő esti edzése után. – Nem hiszem, hogy a csalódottság meglátszik a csapaton, az olaszok jóval csalódottabbak amiatt, hogy bronzmeccset kell játszaniuk, nekünk pedig még ez is ajándék. Ez a fiatal csapat hatalmas lehetőségként fogja ezt fel, és minden lehetőségünk megvan arra, hogy megszerezzük a bronzérmet. Az dönt majd, hogy ki akarja jobban a győzelmet, a szív fogja megnyerni a mérkőzést.”

Tátrai Dávid már most az Eb egyik nagy felfedezettje (Fotó: MVLSZ/Derencsényi István)
Tátrai Dávid már most az Eb egyik nagy felfedezettje (Fotó: MTI/Derencsényi István)

Az olaszok nyilván nem teszik meg még egyszer azt a szívességet, hogy lenéznek minket, minden bizonnyal játszik a csoportmeccset kihagyó két ászuk is, de hát a spanyolokat sem nézték le az elődöntőben, mégis négy gólra voltak képesek mindössze.

EDOARDO DI SOMMA, AZ OLASZ VÁLOGATOTT SZÉLSŐJE
 

„A mérkőzés elején nagyon nehéz volt gólt lőni a spanyoloknak, tíz lövésünkből egy sem ment be, és ez meghatározta a folytatást. Nyilván jól védekeztek a spanyolok, jobban, mint mi, de rajtunk is múlt, hogy így alakult a meccs. A harmadik negyedben végre elkezdtünk játszani, ám az már túl későn történt. Borzasztóan csalódott vagyok, nehéz lesz, de megpróbálunk felállni, és megszerezni a bronzérmet.”

„Az olaszoknak lesznek újdonságaik, Di Somma és Di Fulvio visszatérése biztosan meghatározó lesz, de nekünk is mindig vannak új elemeink, amelyeket elő tudunk húzni a kalapból, és természetesen ugyanúgy a védekezésre kell építenünk. Ha sikerül megakadályozni a gyors lefordulásaikat, és hátul összeállni, akkor elöl is jönnek a gólok. A saját erősségeinkre kell építenünk, akkor van a legtöbb esélyünk – tekintett előre Tátrai. – Tudjuk, milyen az olasz vízilabda, csípnek, rúgnak, harapnak és színészkednek. Az lesz a legfontosabb, hogy ne üljünk fel ennek, maradjunk higgadtak, és hozzunk jó döntéseket a kulcspillanatokban.”

Tátrai Dávid már most az Európa-bajnokság egyik nagy felfedezettje, pedig sokakkal együtt élete első világversenyén vesz részt.

„Nagyon jól érzem magam, de nem tagadom, az elődöntő személy szerint nekem is csalódás volt. Ezzel együtt úgy érzem, hogy felszabadultan és magabiztosan tudtam játszani eddig is, és ez a célom kedden is – mondta határozottan a magyar válogatott bekkje. – Élvezni akarom a játékot, azt szeretném, hogy a meccs minden pillanatában boldog legyek. Nagy lehetőség, hogy itt vagyok, örülök, hogy tagja lehetek ennek a csodálatos csapatnak, és ha ezt éremmel tudnánk megkoronázni, már a csodával lenne határos.”

Így is tett már néhányszor csodát a fiatal csapat az Európa-bajnokságon, amely kihasználta, hogy különösebb nyomás nélkül vízilabdázhat, a játékosok pedig bátran álltak bele a mérkőzésekbe.

„Visszatér az a két olasz játékos, aki a csoportmeccsen nem volt a keretben, de azért az ő hiányuk nem indokolta azt a játékot, amit ellenünk produkáltak, inkább minket dicsért, hogy mennyire vagányak voltunk – mondta Varga Zsolt szövetségi kapitány. – Kétarcúnak látom az olaszokat, az egyik arcuk az volt, amit megmutattak Montenegró ellen, a tizennégy gólból hatot lefordulásból lőttek, irtózatos ritmust diktáltak, és szétúszták riválisukat. A másik arcukat pedig a spanyolok ellen láttuk, nem volt egy lefordulásuk sem, és négy gólt lőttek az egész meccsen ezzel a lövőerővel. Nekünk is a lefordulásokat kell megállítanunk elsősorban, ha jó eredményt akarunk elérni. Viszont nekem továbbra is az a fontos, hogy mekkora fejlődési lehetőséget tartogat nekünk a mérkőzés ilyen erős csapat ellen, ekkora téthelyzetben. Szeretnénk jól lezárni az Európa-bajnokságot, az eredményesség és a játékosok további épülése szempontjából is.”

A magyar válogatottnak a bronzmeccsen is szüksége lesz Nagy Ádám villanásaira  (Fotó: MTI/Derencsényi István)

A szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy fizikailag és mentálisan mennyire fáradt a társaság az Eb utolsó napja előtt.

„Kicsit máshogyan történt az energiaelosztás, mint a többi világversenyen – mondta Varga Zsolt. – A nagyobb csapatok nyilván képesek rá, hogy a csoportmeccseket közepesen hozzák le, mert pontosan tudják, hogy utána jön három mérkőzés, amelyen minden eldől. Mi ezt nem tehettük meg, tehát égetni kellett az energiát az első pillanattól, és ezt lehetett is látni, mert ezer fokon égett a csapat. Ennek a hatása abban nyilvánult meg, hogy sokan megbetegedtek, már a horvátok ellen is többen úgy játszottak, hogy nem voltak teljesen egészségesek. Amikor az immunrendszer legyengül, az azt jelenti, hogy elfáradtak a játékosok. Ez benne van, sokuknak ez az első világversenyük, persze azért sajnálom, mert megnéztem volna, milyen a végjáték a horvátok ellen, ha mindenki egészséges. Azzal is elégedett vagyok, amit így láttam az elődöntőben, nyilván voltak javítani valók, de három negyeden keresztül ott voltunk mellettük, ez is jó mérkőzés volt, és jelenleg az a legfontosabb, hogy jó meccseket játsszunk az erős együttesek ellen.”

Varga Zsoltot arról is megkérdeztük, minek köszönhető, hogy a játékosok az elveszített elődöntő után érthető csalódottsággal az arcukon azonnal arról beszélnek, hogyan lehet megnyerni a bronzcsatát.

„Ez nagyon jó mentalitású csapat, öröm volt vele dolgozni – válaszolta a kapitány. – Azt láttam, hogy az edzéseken is addig mentek előre a srácok, ameddig bírták erővel, mindig megvolt a kellő feszesség. Ez valószínűleg a választásaimból is fakad, mindig megpróbálok úgy válogatni, hogy azok a játékosok legyenek a lehető legtöbben, akik alázattal, tisztelettel, ugyanakkor hatalmas akarattal és szívvel mennek bele a küzdelembe – és csapatemberként.”

Valahogy így kell csatába indulni az olaszok ellen is kedden 16.30-tól.

ELLENFÉLNÉZŐ: OLASZORSZÁG

A magyar és az olasz válogatott a csoportkör utolsó fordulójában már találkozott egymással, csapatunk akkor vitte véghez az első bravúrját az Európa-bajnokságon. A mieinknek öt góllal kellett nyerni a csoportgyőzelemhez, és elképesztő védekezéssel ­10–5-re győztek. Az olaszoknál akkor nem játszott az eltiltott Edoardo Di Somma és a pihentetett Francesco Di Fulvio, és talán le is nézték a magyar csapatot, azt legalábbis nem hitték el, hogy öt góllal kikaphatnak. Ezt a hibát biztosan nem követik el a harmadik helyért vívott mérkőzésen, és Alessandro Campagna sem feltétlenül hagyja ki a két legjobb játékosát. Nagy kérdés, hogy az olaszok túl tudják-e tenni magukat a spanyolok ellen elveszített elődöntőn, ugyanis rendkívül csalódottak voltak amiatt, hogy lehetőségük sem nyílt a kvótaszerzésért csatázni a torna utolsó napján. A spanyolok egyébként négy gólon tartották őket, a receptjük ugyanúgy a jó emberhátrányos védekezés és a kiváló kapusteljesítmény volt, mint a magyar válogatottnak a csoportkörben.

SPANYOL–HORVÁT CSATA AZ ARANYÉRT ÉS A KVÓTÁÉRT

A két jelenleg legerősebb együttes csap össze az Európa-bajnokság döntőjében, a spanyolok ellentmondást nem tűrő játékkal verték meg az olaszokat, a horvátok ugyanakkor megszenvedtek a fiatal magyar válogatott ellen. A spanyolok esélyesebbek a győzelemre és az olimpiai kvótaszerzésre, de a hazai pálya és a kétezer fős szurkolótábor ismét sokat lendíthet a horvátokon.
„Micsoda meccs volt, micsoda védekezés, és micsoda kapusteljesítmény – lelkendezett az olaszok ellen 7–4-re megnyert elődöntő után a spanyolok csapatkapitánya, Felipe Perrone. – Unai Aguirre fantasztikusan védett, aminek nagyon örülök, neki a vízilabda az élete, látom, mennyit dolgozik, és ennek meg is van az eredménye. Tudtuk, hogy a védekezéssel tudunk nyerni, elöl majd úgyis lövünk néhányat. A második elődöntőben a magyaroknak szurkoltam, hiszen ha ők jutnak a döntőbe, már a miénk lenne a kvóta, de így még meg kell vernünk a horvátokat. Persze amúgy is az aranyért jöttünk.”
A horvátok deklaráltan azért vállalták el beugróként a rendezést, hogy hazai medencében megszerezzék az olimpiai kvótát, és ne a februári világbajnokságon kelljen ezzel vesződniük. Ehhez a kiemelkedően jó spanyolokat kellene megverniük.
„A magyarok talán lehettek volna egy kicsivel lazábbak, hiszen nekik már megvan az olimpiai kvótájuk, mi pedig még küzdünk érte, ám ezúttal nem éreztem őket olyan felszabadultnak – értékelt Loren Fatovic, a horvátok szélsője. – Ezzel együtt ez a magyar csapat nem véletlenül jutott a négy közé, és csak a negyedik negyedben tudtunk úgy játszani ellene, ahogyan azt előzetesen elterveztük. Nagyon nehéz meccs volt, a döntő még nehezebb lesz, de készen állunk rá.”

ELNÉZÉST KÉRT A HORVÁT SZÖVETSÉG AZ USZODÁN KÍVÜL RAGADT SZURKOLÓKTÓL

Többen akarták látni a helyszínen a házigazda horvát válogatott mieink elleni Európa-bajnoki elődöntőjét, mint amennyien beférnek a zágrábi uszodába – a Total Waterpolo szakportál szerint csaknem kétszázan nem tudtak bejutni, noha érvényes jegyük volt a mérkőzésre. Mint kiderült, biztonsági okokból korlátozták a belépést, hétfői közleményében a horvát szövetség elnézést kért a logisztikai problémából adódó kommunikációs félreértésekért, és kiemelte, a döntést nem a rendőrség, hanem a szervezőbizottság hozta meg, amikor egyértelművé vált, hogy megtelt a létesítmény.
„Tisztában vagyunk vele, hogy a Horvátország–Magyarország elődöntőn a jegytulajdonosok egy része nem jutott be a lelátóra, a zűrzavar miatt elnézést kérünk a szurkolóktól” – írta a szövetség, amely arról nem tett említést, hogy visszatéríti-e a jegyek árát a hoppon maradt drukkereknek.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (ZÁGRÁB, DUBROVNIK)
A 7. HELYÉRT
15.00: Szerbia–Románia
BRONZMÉRKŐZÉS
16.30: Magyarország–Olaszország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
AZ 5. HELYÉRT
18.30: Görögország–Montenegró
DÖNTŐ
20.15: Horvátország–Spanyolország (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik