Férfi vízilabda: a vb óta először együtt a tizenötök Varga Zsolt összetartásán

Vágólapra másolva!
2023.11.14. 11:00
null
Már a villámlátogatásnak is rendkívül örül Manhercz Krisztián (Fotó: MVLSZ/Kovács Anikó)
A fukuokai vízilabda-világbajnokság óta először edzett együtt a tizenöt világbajnok játékos Varga Zsolt irányításával, még ha volt is, aki a játékba nem szállt be.

Csak a szokásos: ha hét eleje, akkor válogatott összetartás. Varga Zsolt, a férfi pólósok szövetségi kapitánya az idényben rendszeresen tart edzéseket a bő keret idehaza játszó tagjainak, emellett előkészítő tréningeket is vezényel a jövő reménységeinek. A törpökhöz hasonlóan a vízilabdázók élete sem csak játék és mese, a kapitány foglalkozásait a sportág berkein belül csak terminátorképzőként emlegetik azok, akik bármikor részesei voltak.

VÉLEMÉNYEK

VÁMOS Márton, a válogatott balkezese: „Mivel vasárnap még a Panathinaikosz ellen játszottunk a görög bajnokságban, ezért hétfőn reggel jöttem haza a válogatotthoz, magyar idő szerint ötkor keltem, mert csak így volt repülő. A délelőtti edzés második felére érkeztem meg, nem ugrottam vízbe, de este a Fradi ellen játszottam, és kellőképpen elfáradtam. Az eredményen látszódott, hogy a vébé óta először jöttünk össze teljes kerettel, hiányzott még az összeszokottság, egyéni kvalitásoknak köszönhetően lőttünk gólokat. Jó volt újra látni a srácokat, három hét múlva ismét összejövünk – sűrű a program, de állunk a kihívás elébe.”

ANGYAL Dániel, a válogatott bekkje: „Fárasztóak voltak az edzések, főleg azért, mert nem kipihenten érkeztünk az összetartásra, de nincs ezzel probléma, élsportolóként hozzászoktunk a fáradtsághoz. Feltöltött energiával, hogy találkoztam a srácokkal, mindig jól érzem magam a válogatottban, nagyon pozitív a légkör. Marseille-ben csak egy napig beszéltünk a vébéről, szinte már emlékeztetnem kell magamat, hogy világbajnokságot nyertünk a nyáron, de nem is szeretnénk euforikus hangulatban maradni, mert új céljaink vannak. Motivál minket, hogy ha sokat dolgozunk és összeállnak a csillagok is, nagy sikereket érhetünk el.”

Varga Zsolt az idény közbeni rendszeres foglalkozásokról egyébként a fukuokai öltözőfolyosón, világbajnoki aranyéremmel a nyakában beszélt először, és az öröm pillanataiban is leszögezte, hogy még rengeteget kell dolgozni a hasonlóan szép folytatáshoz. A játékosok pedig dolgoznak rendületlenül, ráadásul ezúttal a légiósok is csatlakoztak az ob I-ben játszó társakhoz. Angyal Dániel és Manhercz Krisztián újdonsült Francia Kupa-győztesként érkezett Svájcon át Marseille-ből, Zalánki Gergő pedig a Pro Recco vezéreként éppen a Vasas ellen könyvelhette el pályafutása ötödik európai Szuperkupa-sikerét. Vámos Márton, mondjuk, semmit sem nyert a múlt héten az Olympiakosszal, de annak is örülünk, hogy ott volt a Duna Arénában, és könyöksérülése már a múlté.

Augusztus eleje óta először volt együtt a világbajnoki címet nyerő társaság, még a sérülésből lábadozó Német Toni is vízbe szállt, igaz, ő egyelőre csak úszóedzést végzett a kapu mögött, amíg a válogatott a Crvena zvezda elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő Ferencvárossal kétkapuzott. Mivel a keret gerincét a zöld-fehér klub adja, félidőnként négy-négy játékos átállt a másik oldalra, a válogatott másodedzőjeként is dolgozó Nyéki Balázs pedig ezúttal csak a klubcsapatának dirigált. Nos, az összeszokottság, illetve annak hiánya meglátszott mindkét oldalon, de azért szép megoldásokat láttunk a játékosoktól a sapka színétől függetlenül.

„Jó újra itthon, sajnálom is, hogy Danival együtt nem teljes negyvennyolc órát töltünk Magyarországon, kedd délután már indul is vissza a gépünk – mondta Manhercz Krisztián.  – A kupagyőzelem után kétnapos pihenőt kaptunk a Marseille-től, amit mi a válogatottal töltünk, de örömmel jöttünk. Élmény volt újra együtt lenni a srácokkal, az nyilván látszott, hogy az elmúlt hónapokban másféle taktikához szokott hozzá majdnem mindenki. Marseille-ben két célunk volt az őszre, az egyik a kupagyőzelem, a másik a nyolc közé jutás a BL-ben. Az első sikerült, a másodikat jövő héten bebiztosíthatjuk a Spandau ellen, így nem lehetek elégedetlen. Élvezem a kintlétet, örülök, hogy a feleségem is velem lehet, nagyon boldogok vagyunk, és a klubban is mindenki segítőkész, igazán családias a légkör.”

Tegyük hozzá, a Marseille ebben pontosan megegyezik a válogatottal.

A KERET
Kapusok:
Bányai Márk (Szolnoki Dózsa Praktiker), Gyapjas Viktor (BVSC-Zugló), Lévai Márton (A-Híd VasasPlaket), Vogel Soma (FTC-Telekom)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Manhercz Krisztián (mindkettő CN Marseille – Franciaország), Fejős Róbert (Endo Plus Service-Honvéd), Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Varga Vince, Vigvári Vendel (mind FTC), Hárai Balázs, Vigvári Vince (Genesys OSC Újbuda), Szeghalmi Zsombor, Vismeg Zsombor (mindkettő Szolnok), Tátrai Dávid (BVSC), Vámos Márton (Olympiakosz – Görögország), Zalánki Gergő (Pro Recco – Olaszország)
Kedd este csatlakozik: Ekler Zsombor, Hessels Sebastian (mindkettő Honvéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik