Férfi vízi ob I: utolsó másodperces góllal győzte le a Vasast a BVSC

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.10.22. 18:20
null
Fotó: Vasas Vízilabda/FB
Három negyed után két góllal vezetett a Vasas a Szőnyi úton, ám a nagyot hajrázó BVSC Csacsovszky Erik utolsó másodperces góljával 11–10-re megnyerte a férfi vízilabda ob I vasárnapi rangadóját.


Egy hónappal ezelőtt a férfi vízilabda Eurokupában már közel járt a bravúrhoz a BVSC-Zugló, amely alaposan megnehezítette a második számú nemzetközi sorozatban címvédő A-Híd VasasPlaket dolgát, ám végül 16–15-ös vereséget szenvedett. Vasárnap este ismét a fővárosi piros-kékeket fogadta Kemény Kristóf együttese, csak immár az ob I-ben, és mivel mindkét csapat hat győzelemmel kezdte a bajnokságot, kiélezett rangadóra volt kilátás.

Nem is kellett csalódniuk a szurkolóknak, akik közül eleinte a hazaiak lehettek boldogabbak, a BVSC ugyanis hamar ellépett kettővel, de Szava Randjelovics közeli húzása után Sélley-Rauscher Domonkos fórból egyenlített. Sőt, az első negyed végén a zuglói nevelésű Batizi Benedek szemfülességének köszönhetően már a Vasas vezetett, ám a szünet után gyorsan érkezett a vendéglátók válasza.

Mindkét oldalon összeállt a védekezés, és a kapusok is remekeltek – a Vasas igyekezett kamatoztatni gyorsaságát, azonban Gyapjas Viktor rendre kibabrált az angyalföldi lövőkkel. A nagyszünet előtt mégis elléphettek volna kettővel a vendégek, de Nikola Dedovics a kapufát forgácsolta szét, az első félidő végén így 5–4-re vezetett Szlobodan Nikics együttese.

A harmadik szakasz elején egymás után kétszer is emberelőnyben támadhatott a Vasas, amely a másodikat már kihasználta, Burián Gergely villant meg a rosszkézen. Csakhogy a túloldalon Csapó Miklós csuklója is elsült, aki a negyed végén újabb látványos és fontos gólt lőtt, a kettő között pedig hol egy, hol két gól volt a különbség. A Vasas többször is támadhatott azért, hogy háromra növelje a különbséget, ám előbb Gyapjas védett, majd Tátrai Dávid blokkolt.

Maradt tehát a két gól közte, az utolsó negyed 9–7-es angyalföldi előnyről kezdődött, ám a BVSC nem hagyta annyiban a dolgot, lendületes és hatékony támadójátékkal három perccel a vége előtt utolérte riválisát. Kemény Kristóf eksztázisban ugrált a parton, űzte, hajtotta játékosait, akik rendkívül fegyelmezetten kivédekeztek egy emberhátrányt, ketten közös erővel vették el Randjelovicstól a labdát, ám hiába kerültek fórba az utolsó percben, nem tudtak betalálni. Ráadásul Burián megúszott, de nem tudott gyors gólt lőni a Vasas, majd Nikics időkérése után Dedovics próbálkozását hárította Gyapjas, így a végén a BVSC támadhatott a győzelemért.

Két másodperc volt hátra, amikor Csacsovszky Erik felnézett, egy, amikor nyolc méterről kapura lőtt, és mire a dudaszó felharsant, a labda már a hálóban pihent – a gólszerző pedig a lelátó felé fordulva ünnepelt. Az utolsó negyedben nagyot fordító BVSC 11–10-re megnyerte a rangadót, a látottak alapján teljesen megérdemelten, ezzel elvette a Vasas veretlenségét.

VÍZILABDA
• FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
BVSC-ZUGLÓ–A-HÍD VASASPLAKET 11–10 (2–3, 2–2, 3–4, 4–1)

Laky uszoda, 250néző.V:Kun Gy., Fodor.
BVSC:GYAPJAS – CSACSOVSZKY E.2,Horváth Á., Mészáros M.1,Csacsovszky A., TÁTRAI2,GYÁRFÁS2. Csere:CSAPÓ M.2,Mészáros Cs.1,Kovács P.1,Bundschuh, Gál D., Balogh B.Edző:Kemény Kristóf
VASAS:MIZSEI – Bátori, Konarik1,SÉLLEY-RAUSCHER2,Batizi1,Dedovics1,BURIÁN2. Csere:Sz. Rasovics1,RANDJELOVICS2,Bedő, Lakatos S., Dala D.Edző:Szlobodan Nikics
Emberelőny-kihasználás:12/3, ill. 16/7.Gól – ötméteresből:–, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf:
– Büszke vagyok a játékosaimra, remélem, hogy önbizalmat ad nekik ez a győzelem. A végén jött ki igazán, ami bennünk van, de az egész mérkőzésen stabilan játszottunk, ha hibáztunk is, gyorsan javítottunk.
Szlobodan Nikics:– Az első három negyedben jobbak voltunk, de a negyedikben, amikor a leginkább számított, nem használtuk ki az emberelőnyeinket. A védekezésünk is szétesett, dolgoznunk kell az utolsó negyedes játékunkon.

Az alapszakasz állása
1. FTC 7 7 131–48 +83 21
2. OSC 7 7 112–58 +54 21
3. BVSC 7 7 100–64 +36 21
4. Honvéd 6 6 66–44 +22 18
5. Vasas 7 6 1 99–68 +31 18
6. Szolnok 6 4 2 74–56 +18 12
7. Kaposvár 7 3 1 3 75–82 –7 10
8. Szentes 7 2 5 58–82 –24 6
9. Eger 7 1 6 72–87 –15 3
10. Miskolc 7 1 6 56–89 –33 3
11. Szeged 7 1 6 66–102 –36 3
12. UVSE 7 1 6 50–93 –43 3
13. KSI 7 1 6 55–102 –47 3
14. Pécs 7 1 6 57–96 –39 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik