Vízilabda BL: Magunkkal kell foglalkoznunk – Varga Dániel

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 10:16
null
Varga Dániel szerint csak magukra kell koncentrálniuk (Fotó: Dömötör Csaba)
Varga Dániel, a Genesys-OSC Újbuda férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője szerint nehéz feladat vár együttesére a Bajnokok Ligája-selejtező hétvégi csoportkörében, Dubrovnikban, ahol nem tanítványai lesznek a főtáblára jutás első számú esélyesei.

„Ez a mostani BL-forduló nagyon nehéz, ugyanis a négy nagyon jó csapat közül egy jut csak tovább” – mondta az M1 aktuálisnak a szakember, akinek együttese pénteken a francia EN Tourcoing, szombaton a román Dinamo Bucharest, vasárnap pedig a házigazda Jug Dubrovnik gárdájával csap össze. – „Azt gondolom, hogy a torna első számú esélyese a Jug.”

Varga Dániel úgy látja, hogy meccsről meccsre kell haladniuk előre, ezért egyelőre a román és a horvát csapattal sem foglalkoznak majd, csak a franciákra koncentrálnak.

„Elsősorban magunkkal foglalkozunk, mert új csapatként a saját játékunk fejlesztésével tudunk a legtöbbet tenni azért, hogy sikerrel vegyük az akadályokat” – jelentette ki a vezetőedző.

Az újbudai együttes a nyáron komoly átalakuláson ment át, az előző évi keret több mint fele kicserélődött, távozott többek között – a friss világbajnok – Manhercz Krisztián és Angyal Dániel is, a tréner ugyanakkor bízik benne, hogy az új szezonban is eredményesek lesznek.

„Bár megváltozott a csapat sok szempontból, de a játékosokban rejlő potenciál az idei OSC-t egy olyan pályára tudja állítani, rengeteg munkával, tapasztalással, fejlődéssel, amitől optimisták lehetünk, hogy ismét egy jó szezont fogunk futni” – jegyezte meg Varga Dániel, aki csapata múlt heti Magyar Kupában mutatott teljesítményével is elégedett volt, csupán az eredmény miatt bosszankodott kicsit az egy góllal elveszített Vasas elleni elődöntőt követően.
Legfrissebb hírek

Parázs meccsel folytatódik a Fradi BL-szereplése a spanyol Barceloneta ellen

Vízilabda
2025.02.05. 10:31

A Kaposvár legyőzte a Honvédot, az FTC 28–2-re kiütötte a PVSK-t a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.01.29. 21:11

Férfi vízilabda: magyaros ellenfelekkel is találkozik a Ferencváros a BL folytatásában

Vízilabda
2024.12.11. 13:11

Ismét kikapott, csoportja negyedik helyén zárt a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2024.12.03. 21:29

Joao Fernandes: Szeretnék olyan kapussá válni, aki mérkőzéseket dönt el

Vízilabda
2024.11.27. 07:34

A klub legmagasabb elismerésében részesültek az FTC kétszeres BL-győztes vízilabdázói

Vízilabda
2024.11.26. 16:32

Kikapott a Vasas Marseille-ben, nem jut tovább csoportjából a vízilabda BL-ben

Vízilabda
2024.11.19. 21:12

Rossi három gólt dobott, az OSC kettővel nyert; továbbra is veretlen az FTC

Vízilabda
2024.11.16. 17:40
Ezek is érdekelhetik