Férfi vízi: Varga Zsolt szerint jövőre csak két világversenyre lehet kiélezni a játékosokat

Vágólapra másolva!
2023.08.02. 10:21
null
Varga Zsolték világbajnoki arannyal tértek haza (Fotó: Földi Imre)
Varga Zsolt, a fukuokai világbajnokságon diadalmaskodó férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint mindenképpen „súlyozni” kell a következő év világversenyeit.

 

A szakember szerdán az M1 aktuális csatornának mondta el, hogy mindhárom nagy eseményre – jövőre januárban Európa-bajnokságot, februárban világbajnokságot, nyáron pedig olimpiát rendeznek – nem lehet kiélezni a játékosokat, így mindenképpen súlyozni kell majd a játékmennyiséget tanítványainál, akik Japánban már a döntőbe jutással biztosították részvételüket a párizsi játékokon.

Miután az említett világversenyeken a magyaroknak már nem kell a kvótaszerzés nyomásával megküzdeniük, ez lehetőséget teremt a szakmai stábnak arra, hogy fejlesszék a fiatal játékosokat, illetve kijavítsák az egyéni és csapatszinten tapasztalt hiányosságokat.

Varga Zsolt Gyarmati Dezső, Kemény Dénes és Benedek Tibor után a negyedik szövetségi kapitány, aki világbajnoknak mondhatja magát, és a tréner elmondta, a siker egyértelműen egy óriási csapatmunka eredménye.

A válogatott egyik húzóembere Manhercz Krisztián volt, aki szerint a tavaly csalódást keltő, hetedik hellyel záruló hazai vb-szereplést követően egy mentálisan nagyon nehéz helyzetben lévő csapatot vett át Varga Zsolt. Hozzátette, sikereiknek titka a taktikai újítások mellett különösképpen a mentális fejlesztés volt, ezt jól mutatja a fukuokai vb egyenes kieséses szakasza, melynek során többször is nehéz helyzetből állt fel a gárda. Példaként említette a spanyolok elleni elődöntőt, amelyen háromgólos hátrányból fordítva nyert az együttes.

A magyar férfi vízilabda-válogatott 1973, 2003 és 2013 után története negyedik vb-elsőséget aratta.

Legfrissebb hírek

Csoma Kristóf: Kapusként sokat jelent, ha kiismered az ellenfelek lövőit

Vízilabda
18 órája

Férfi vízilabda: Ágh György Montenegróba igazolt – hivatalos

Vízilabda
2025.07.05. 20:05

Vizes vb: huszonöt magyar úszó indul, Kós öt számban nevezett

Úszás
2025.07.04. 15:19

Manhercz Krisztián a vb előtt: „Megvan a potenciál a magyar válogatottban”

Vízilabda
2025.07.04. 14:36

Keszthelyi Rita még kártyázásban sem veszít szívesen

Vízilabda
2025.07.03. 11:18

Vogel Soma nélkül utazik a férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságra

Vízilabda
2025.07.01. 10:32

Varga Zsolt: Három pozícióban nyitott még, hogy ki utazik a vb-re

Vízilabda
2025.06.30. 08:18

Mizsei Márton: Sokat jelent nekünk, hogy hazai közönség előtt megvertük az olimpiai bajnokot

Vízilabda
2025.06.29. 14:10
Ezek is érdekelhetik