Férfi vízi-vb: összeomlott, élete legnagyobb hibáját követte el a görögök kapitánya

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.31. 14:01
null
Theodorosz Vlahosz magára vállalta a felelősséget a görögök magyarok elleni vb-döntős veresége után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a magyar férfi vízilabda-válogatott ötméterespárbajban győzte le Görögországot a fukuokai vizes világbajnokság döntőjében, így a mieink negyedik vb-aranyérmüket szerezték. Az első döntőjét vívó görög válogatott kapitánya, Theodorosz Vlahosz magára vállalta a felelősséget, s elmondása szerint a mérkőzés hajrájában élete legnagyobb hibáját követte el, amikor egy számukra emberelőnyös helyzetet szakított meg időkéréssel – szúrta ki az Origo.

 

A tokiói olimpián is döntőző görögök a mieink elleni vb-döntő hajrájában, 10–10-nél kettő az egy ellen támadhattak volna 35 másodperccel a mérkőzés vége előtt, amikor Vlahosz az akciót és egy nagy gólszerzési esélyt megakasztva időt kért.

Ezt követően a mieink kivédekezték az emberhátrányt, majd Vogel Soma hathatós küzreműködésével lettek aranyérmesek.

Vlahosz már az időkérés alatt bocsánatot kért játékosaitól, mert ő is látta, hogy hibázott, majd a meccs után teljesen összeomlott, már értékelése alkalmával könnyeivel küzdött.

! pic.twitter.com/WklLYbUKzN



„Életem legnagyobb hibáját követtem el. Volt egy kettő az egy elleni helyzetünk, hogy gólt szerezzünk és megnyerjük a világbajnoki címet, én viszont időt kértem. Hihetetlen, hogy mit csináltam ilyen fontos meccsen, bocsánatot kérek a játékosaimtól és a görögöktől. Közel voltunk a célhoz, de reméljük, hamarosan lesz még lehetőségünk. Remélem, a szurkolóink mindezek ellenére szeretnek minket, de jelenleg nagyon sajnálom, hogy nem sikerült, ez kizárólag az én hibám” – vállalta a felelősséget Vlahosz.

A VILÁGBAJNOKI DÖNTŐRŐL BŐVEBBEN ITT!

VÍZILABDA, FÉRFIAK
DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 10–10 (4–2, 1–2, 2–3, 3–3) – szétlövéssel: 4–3
Fukuoka, 4000
néző. Vezette: Zwart (holland), Putnikovics (szerb)
MAGYARORSZÁG: VOGEL SOMA – JANSIK SZ. 1, Varga Dénes, VÁMOS 2, Fekete G. 1, Angyal, Molnár E. Csere: MANHERCZ K. 3, ZALÁNKI 3, Német T., Nagy Ádám, Pohl. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
GÖRÖGORSZÁG:
ZERDEVASZ – FUNDULISZ 1, JENIDUNIASZ 4, Argiropulosz, Kakarisz, Alafrangisz, PAPANASZTASZIU 2. Csere: Derviszisz, Gilasz, Szkumbakisz 1, JUVECISZ 2, Nikolaidisz. Szövetségi kapitány: Theodorosz Vlahosz
Gól – emberelőnyből:
9/5, ill. 15/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Manhercz K. (31. p.)

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Hollandiában kezdik a Konferencia-kupát a Honvéd vízilabdázói

Vízilabda
2025.08.12. 17:57

Spanyol példa – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.08.07. 23:42

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Madaras Norbert: A fiatalok magasra tették maguknak a lécet

Vízilabda
2025.08.04. 12:35

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05
Ezek is érdekelhetik