Férfi vízi ob I: válogatott játékosokkal erősített a Vasas

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 11:24
null
Fotó: Vasas Vízilabda/FB
Burián Gergely és Lévai Márton személyében válogatott játékosokkal erősítette meg keretét a férfi vízilabda ob I legutóbbi kiírásban negyedik A-Híd VasasPlaket.

 

A klub csütörtöki közlése szerint mindkét vízilabdázó 2025-ig szóló szerződést írt alá.

A 25 esztendős balkezes Burián Gergely a Vasas utánpótlásában nevelkedett, majd négy éven át a felnőttek között is bizonyíthatott, és 2017-ben a került az OSC-hez, ahonnan most visszatért a piros-kékekhez. Jelentős BL-rutint szerzett, emellett pedig hazai, valamint nemzetközi porondon is rendszeresen játszott döntőket. Közben a felnőttválogatottba is bekerült, tagja volt a tavaly Splitben Eb-ezüstöt nyerő magyar csapatnak.

A 31 éves Lévai Márton, aki 2018-tól szintén az OSC-t erősítette, először szerepel majd a Vasasban. Jelenleg ő a magyar mezőny egyik legjobb és legrutinosabb kapusa, évek óta számolnak vele a válogatottnál is, és szintén tagja volt a spliti Eb-ezüstérmes gárdának. Célja – mint azt a klub honlapja jelzi – a párizsi olimpián való sikeres szereplés, és úgy véli, ehhez a Vasas nyújthatja számára a legjobb perspektívát.

Legfrissebb hírek

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
8 órája

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
21 órája

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2025–2026

Vízilabda
Tegnap, 11:11

Ötgólos győzelemmel kezdte az idényt a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.09.08. 20:31

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Férfi vízilabda ob I: magabiztos győzelemmel rajtolt a Honvéd

Vízilabda
2025.09.06. 18:30

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik